Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Gágyor Péter: Fesztiválról fesztiválra
Gágyor Péter FESZTIVÁLRÓL FESZTIVÁLRA Fesztivál lat-ang. 1. ünnepi játékok, ünnepi előadássorozat, gyakran több ország képviselőinek részvételével 2. ünnepi seregszemle (Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai Kiadó, Bp. 1973, 257. old.) Fesztivál országos v. nemzetközi jellegű ünnepélyes előadás, bemutató stb. (sorozata) (Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó Bp. 1972, 406. old.) Három jelentős amatőr fesztiválunknak vagyok immár tíz-egynéhány éve többé-kevésbé rendszeres figyelője: a Jókai-napoknak, a zselízi néprajzi fesztiválnak és a gombaszögi dal- és táncünnepélynek. Országos események, kulturális életünk évenkénti kicsúcsoso- dásai ezek a seregszemlék. Sajtónkban e fesztiválok előtt és után sokat olvashatunk az egyes amatőr csoportok felkészüléséről, munkájáról, nehézségeiről, sikerükről, helyezésükről. Újságíróink évről évre rendszeresen megállapítják a fejlődés, esetleg a stagnálás tényét — ki-ki vérmérséklete szerint. És ezzel aztán gyakran (tisztelet a kivételnek) letudtuk a dolgunkat. E seregszemlék azonban, mint nemzetiségi kultúránk országos és reprezentatív szándékú eseményei nagyobb figyelmet érdemelnének. Életünkről, munkánkról ugyanis többet árulnak el, mint gondolnánk; gyakran többet, mint a számadatok, kimutatások. Hiszen ezeken a fesztiválokon nem csupán egy kulturális mozgalom csúcsteljesítményei sorakoznak fel és kapnak országos fórumot, hanem kulturális és társadalmi életünk egészének változó arculatáról is képet alkothatunk. Fesztiváljaink kiemelkedő szerepét ugyanakkor fokozza, az a földrajzi adottság is, hogy nemzetiségünk egy kb. 500 kilométer hosszú keskeny sávban él, dolgozik. E „szegény szép pántlikán” (Győry Dezső) nem alakulhatott ki kulturális és társadalmi életünk természetes központja, s így e központ (fókusz) hiányát is e seregszemlék hivatottak a legszerényebb körülmények közt pótolni. Fesztiváljaink amatőr fesztiválok a szó legszélesebb értelmében. Amatőrök a szereplők, amatőrök a szervezők és amatőr a közönség is. A zsűri és az egyes csoportok kiválasztási rendszerének megoldatlanságáról az elmúlt évi Jókai-napok kapcsán Szilvássy József írt az Oj Szóban (Milyen mércével, 1977. VI. 3.). Szerinte — és ebben egyetértek vele — átgondoltabb és nagyobb felelősségű válogatást, kerületi zsűrizést kell ahhoz biztosítani, hogy a legjobb produkciók kerüljenek el az országos seregszemlére. Alig érthető, hogy az elmúlt évi gombaszögi fesztiválon egyetlen kelet-szlovákiai csoport sem vett részt, sőt a Zselízen jó színvonalon szereplő prágai főiskolások is a véletlenek összejátszásának köszönhették fellépésüket. Nem szólok most az egyes előadások színvonaláról, nem hasonlítom össze a csoportokat, nem bírálom őket — ez napilapunk és hetilapjaink feladata volt. Engem itt elsősorban fesztiváljaink összhatása, képe érdekel. E tekintetben valamennyiünknek nagy a felelőssége, különösen a sajtóé, hiszen a szóban forgó rendezvényeinkkel immár hagyományt teremtettünk, s az pedig senkinek sem lehet közömbös, hogy milyen hagyományt. A hagyományőrzésről címmel Tóth László írt megszívlelendő cikket az Oj Szóban (1977. VII. 17.) „Munkánkra — írja többek között — a tengernyi tennivaló szülte sietség, a felületesség, a következetlenség s hagyományszemléletünk bizonyos pontjainak tisztázatlansága nyomta rá (máig is érvényesen) a bélyegét." Gombaszög, a sarlós hagyományokra, a gombaszögi táborra, a falukutatásra és „néprajzi szocializmus”-ra emlékeztetve vált a népművészeti találkozó évenkénti helyszínévé. Hogyan fér össze mégis hagyománytiszteletünkkel az a metamorfózis, amely
