Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - Csontos Vilmos: Tavasszal, Költemény, Ennyi maradt (versek)

CSONTOS VILMOS

Tavasszal

Dobog a mező szíve: él. Felsorít az ú] vetés.

A repcés nagy sárga tenyér És csupa méhzümmögés. Habzik a kökény, s a kajszi Ágán is virágot látsz .. . Megtanulsz újra kacagni: Szívedben csengőt találsz . . .

Költemény

A színét kiszítta a nap, ízét éhes szél ette meg.

Ami még hajt, csak akarat.

Dél alig volt, már este lett.

Átölel sivár szürkeség,

Fakuló éveim sora,

Ami emléknek épp elég,

De vágynak már örök „soha“.

Futásból tétova léptek, Dalaimból halk sóhajok.

Ennyi maradt, — s az egésznek A végén csupán pont vagyok.

Ügy száll fel, láthatatlan,

Nem fullad meg mocsárban. Sugarad lesz a dalban, Tüzed a csókadásban.

Szívedbe, — meg se érzed, Szelleme átszivárog,

Megenyhül szenvedésed, Kinyílik vágy-virágod.

Fényétől lobbansz lángra, Amikor megölelnek.

Úgy lelsz a boldogságra: Pacsirtát röpent — benned.

Ennyi maradt