Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - Nagy László: Megismerés, nyelv és vers

ér tölti fel újra, a villám állhat beléjük s nem lesz aszály csodában élünk: az édes nyálat fűszálak ablakká húzzák körénk s ne félj a sorstól, ne félj a rongytól gúnyánkat megtermi ránk a fény jussunk a szegények leleménye s lesz a babáknak télre cipő köti már a függőcinke a fán visítva a jövőből itt ugrálnak lábukon, kezükön kis puha gömb cinkefészek-bocskor — boxkesztyű dönget műveld a csodát, ne magyarázd s fönt a hegyen, e zöld koponyán itt kattog arany medencecsontod s remegnek édes ablakaink ablakainkig fejét emelve hallgat a nyüvek világa, ó

Megismerés, nyelv és vers

Irgalmatlanok ne legyünk magunkhoz: ne kárhoztassuk az embert végtelenségre. Mert a teljes megismerés maga a végtelenség. — Könyörögnék halvány szájjal, ha nem tudnám, hogy a cselekvés ellen szólok, sőt gyalázom a küzdelmet, ami kezdettől az ember lényege. Kezdve attól, hogy alakot adott az első szónak, s mint cselekvő lény egyszerre költő és tudós lett a maga szintjén.

Heisenberg világegyenlete attól szép, hogy alóla rámragyognak a tűzcsiholók, bronzöntők, tengerjárók, csiliagfigyelők, de a véres tollazatú ikaruszok, szénajkú eretnekek, szájbavert énekesek is. Szó van a világ leírásáról, kifejezéséről. Nem hiszem, hogy a végcél jelenti a boldogságot. A természettudományok megelőzték az emberi szót a megismerésben. De a költők se most jöttek le a fáról. Eddlngton asztalát, a látszatit és a valóságost egységbe fogja a költő. József Attila ódabeli asszonya pedig nemcsak a biológiai tudás csodája a költészetben A szó nélkül nem történhetett semmi. Állítólag a gondolat, a képi és képleii tevékenység nyelvi eredetű az agyvelőben. A szó meggyalázása nem új lelemény, de látványosabb és fájóbb, mint valaha. Tanúi vagyunk, hogyan használják a nyelvet maszlagolásra, hazugságra. Nem csoda, hogy sokan elfordulnak a sorskérdésektől, jó, ha játékba, fájó, ha szótlanságba. A csönd filozófiája se mai keletű. Fullánkja megszűrta Csokonait is, de hiába, feketesége elragadta Rimbaud-t, de örökre. Előttem kényelmes állapot a csönd, holtak nyugalma. Kényelmes a szájhősködés is, de ez erkölcstelen. A szó igaz hőse akarok lenni. Ha reménytelen a Lehetetlen, elbukásunk is ünnepély.

Felnövekedtem, s már porcikáim is tudják, hogy azonos vagyok a szóval. Tudom, hogy bárki költőre rávall a nyelve. (Ahogy általában az emberre vall a munkája — evése is.]

Ha van pártatlan ítélet a költőről: az a verse. Mert megnyugtat e bizonyosság: hiszek a szóban. Kötelességem figyelni a szóra. Bánnom a szóval: odaadás és felelősség. Hiszem azt is, elvezet a pecsétek mögé, ahol éppen rám várnak a titkok. Vezet ahhoz, ami még nem létezik a világban. Vezet a szakadékok mentén, szüntelen a halál ajkain.