Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - FÓRUM - Gerold László: Magyar nyelvű dráma és színjátszás Jugoszláviában

tetszik, ha szemébe mondják, hogy gyáva, sunyi, lárvaként él, befelé fordul, csak nagyokat eszik, nem törődik semmivel, legkevésbé önmagával. De a drámában szó van azokról a körülményekről is, amelyek hozzájárultak az efféle magatartás kialakításához. Az Író célja egyértelmű és becsületes: szembenézni önmagunkkal, felszámolnia téveszméket, előítéleteket, megszabadulni a tudatunkba rögzült kishitűségtől, szorongásainktól, alázatunkról — feloldódást, katarzist kiváltani. Az író mindezt egy parasztcsalád történetében, tagjai egymás iránti viszonyának rajzolatában mutatja meg.

A Légszomjhoz hasonlóan Deák következő drámája, a Tor Is egy családban játszódik, de ez a lélektani drámák modorában megírt mű nemcsak megoldásait tekintve kevésbé kísérleti jellegű, hanem hatása is kevésbé közösségi célzatú. Főhőse egy idős, nyugalmazott, vidéki biológiatanár, aki attól tart, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved, azért táviratban összehívja gyerekeit és megrendezi saját halotti torát. A találkozás családi perpatvarrá fajul, leszámolássá és a félresikerült életek számonkérésévé válik. Kiderül ugyanis, hogy nemcsak az apa, hanem a gyerekei is elrontották életüket, s ezért egymást, de főleg apjukat hibáztatják. Csupa sebzett lelkű ember szedi egymást ízekre, vádolja a többieket. A Tort 1972-ben mutatta be az újvidéki Rádiószínház együttese, s ez az utolsó Deák-bemutató, öt éve nem Irt drámát, a színpad helyett a tévé és a film felé fordult.

Deákhoz hasonlóan Gobby Fehér Gyula is paraboladrámával mutatkozott be. A még 1965-ben megjelent A nagy építés című színműve áttételessége ellenére is nyilvánvaló vonatkozásokat tartalmaz. A félúton megállás, a szándéknál való megrekedés, a tető alá nem hozott nagy tervek szemet szúró felkiáltójeleinek drámai prezentálása. Bár következetesen épített, jó dramaturgiájú, gondolatilag jelentős darabja drámairodalmunknak, sajnos nem kapott bizonyítási lehetőséget a színpadon. A szerző első színpadi próbáját a Statisztikusok című egyfelvonásosa jelentette. Ebben, akárcsak Deák, a parabolától eljutott a mindennapi valóság drámai dimenziójához és ennek áttétel nélküli, a maga valóságában való felhasználásához, drámába emeléséhez. De míg Deák a Légszomjban előszeretettel él a jelképek valóságfeltárő lehetőségével, addig Gobby Fehér a közvetlenebb közlési formát választja. Ez illik a témához: a középarányosok, az átlagok, a statisztikai mutatószámok félrevezető, nemegyszer hamis, mert mindent kiegyenlítő volta olykor súlyos egzisztenciális problémákat is leplez, az anyagi létezés helyzetének valós képét festi valótlanul rózsaszínre. A szerző következő drámájában, A szabadság pillanatában — első változat címe: Budaiak szabadsága

— ismét a parabola-formát választja, ezúttal történelmi parabolát ír. A választás szükségszerűségére épülő dráma tárgyát a magyar középkorból meríti, a két király —

III. Vencel és I. Károly — hódító törekvései között szorongó Budáról ír. „Buda csak addig Buda nekem — mondja Márton a magyar tanácstag az önállóság legnagyobb szószólója, a dráma főhőse —, amíg önmagára támaszkodik. Amint elkötelezi — értsd: eladja — magát az egyik vagy a másik fél mellett, jobbággyá változik.” A városba árulással előbb Vencel, majd pedig ennek távozása után Károly seregei Is bejutnak. Az utóbbiak a végzetesek, mert a közéjük került árulók segítségével a legjobb budai polgárokat végzik ki. Köztük Mártont is, kit épp azok jelentenek föl, akik a dráma kezdeti jeleneteiben rábeszélték, hogy vegyen részt a közéletben, harcoljon a budaiak függetlenségéért. A történelmi anyag ellenére sem kimondottan történelmi dráma, lévén, hogy az önállóság és a függőség örök aktualitással bíró kérdését feszegeti ügyes dramaturgiai formában, a főbb hősök mögé rajzolt széles társadalmi háttértablóval. Erénye: úgy időszerű, hogy egy percig sem lép ki a történelmi korból. Gobby Fehér legutóbb színpadra került műve az adai tanító-forradalmárról, Cseh Károly életéről írt dokumentum jellegű dráma. Noha Gobby Fehér jó szemmel ismeri föl a drámaiságot a töretlen hitű forradalmár és a karrier után futó, embertelen ügyész [aki épp Cseh Károly megtörésétől kell, hogy várja előléptetését] és a hitvesi boldogság után is vágyó, (s végül öngyilkosságot elkövető) forradalmár-feleség háromszögében, a túlzott szólamszerűség folytán a Vallatás kevésbé mondható sikeresnek, mint a drámai alapanyag alapján várható volt.

Deák és Gobby Fehér mellett a jugoszláviai magyar irodalomban még Kopeczky László a legkifejezettebben drámai opusszal rendelkező író. Pontosabban: vígjátékíró. S mint ilyen irodalmunkban nemcsak a legszellemesebb, hanem a legíróbb humorista is. Ennek ellenére színjátszásunk korifeusai igencsak mostohán bántak vele. Egy évti