Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - FÓRUM - Tomis, Karol: A szlovákiai magyar irodalomtudomány 1948 februárjától napjainkig

’beállítottságukkal, hanem módszertanilag Is. Az irodalmi alkotások kölcsönös kapcsolatainak és összefüggéseinek vizsgálata a dialektikus és a történelmi materializmus ■elméleti és módszertani elvei alapján olyan eredményekhez segítette őket, amelyek összhangban vannak a mai marxista összehasonlító irodalomkutatás vívmányaival.

Az összehasonlító irodalomkutatás terjedelmes részét alkotja Csanda Sándor irodalomtudományi munkásságának. Csanda a szlovák—magyar irodalmi kapcsolatok tanulmányozásával az 50-es évek második felében kezdett intenzíven foglalkozni. Ö a proletár Internacionalizmus és a népek testvéri együttélésének elvéből kiindulva, a pozitív jelenségek feltárására törekszik. „A művelődési és irodalmi kapcsolatok kutatásakor sem hallgathatjuk el a nemzetiségi ellentéteket, de mégsem ezekből kell kiindulnunk”42 írja.

Legterjedelmesebb és legjelentősebb komparatisztikai műve, A törökellenes és kuruc harcok költészetének magyar—szlovák kapcsolatai43 című könyve két részből áll. Az -elsőben a magyar—szlovák kapcsolatokat tanulmányozza a Rákóczi-fedkelés idejében és ezek szlovák költészetre tett hatását. Történelmi források alapján elemzi a szlovákok tömeges részvételének társadalmi okait és katonai jelentőségét Rákóczi hadseregében. Egyben rámutat az addigi magyar, szlovák és cseh kutatások vitatható következtetéseire. A kuruc költészetet mint a kor szociális problémáinak termékét értelmezi és polemizál romantikus és nacionalista interpretációjával.

Könyve második részében a Szilágyi és Hagymási széphistória eredete körüli több évtizedes, a szlovák és magyar irodalomtörténészek közötti vitákkal foglalkozik. A szlovák és magyar változat elemzése és összehasonlítása alapján több új részleteredményhez jutott, azonban a vita lényegét érintő kérdést, azt, hogy vajon a történelmi ének szlovák vagy magyar eredetű-e, nem felelte meg egyértelműen.

Az összehasonlító módszert alkalmazza Csanda Balasi Bálint költészetéről írt monográfiája utolsó fejezeteiben is.44 A modern magyar líra megalapítójának stílusát összeveti a szlovák és a cseh reneszánsz lírával, és Kochanowski lengyel reneszánsz költő alkotásaival. A cseh és a szlovák költészettel való komparációiknál csak néhány szóképre korlátozza figyelmét. Terjedelmesebb a fejezet, amelyben Balassi és Kochanowski költői képeit és motívumait hasonlítja össze. A komparációkat itt irodalomtörténeti magyarázatok egészítik ki.

Tőzsér és Zalabai helyenként szintén hasznosítják a legújabb hazai és külföldi költészetről szóló cikkeikben, esszéikben az összehasonlító módszer szempontjait. Ilyen például Tőzsér egyik írása, a Gondolat és képis, melyben a cseh Miroslav Holub ás a magyar Juhász Ferenc költői képalkotásmódja közti különbségeket tárgyalja. Zalabai Szülőföldtől a világig46 című írásában a világirodalom költői irányzatainak folyamatában vizsgálja a magyar Váci Mihály és a szlovák Milan Rúfus verseit. Több rokon vonást fedez fel alkotásaikban, főleg verseik eszmei és motivikus felépítésében, írói állásfoglalásukban. Ezeknek alapján mindkettőjük művészetét a szülőföldet és a világot egyesítő költészet típusához sorolja.

A fenti számos példa mutatja, hogy a komparatisztika jelen van a szlovákiai magyar irodalomtudomány rendszerében. Egyelőre azonban még nem olyan szerves, osztatlan része az irodalomtörténeti kutatásnak, elméleti és kritikai tevékenységnek, mint ahogy ezt megköveteli egyrészt a modern marxista irodalomtudomány módszertana, másrészt pedig a magyar nemzetiség irodalom két nemzeti kultúra határterületre eső helyzete.

Rudolf Chmel a magyar irodalomtudomány 1973-as eredményeit értékelő cikkében írja, hogy „Az a teher, amit a szlovákiai magyar irodalomtudománynak viselnie kell, még egy nagyobb és differenciáltabb irodalom számára is nehéz”47.

Amint ez történelmi vázlatunkból is kitűnik, a szlovákiai magyar irodalomtudomány kis létszámú csoportja alig három évtized alatt tetemes munkát végzett. Tevékenységének fő területei az irodalomtörténet és az irodalomkritika. Jelenleg világnézetileg egységes, módszertanilag és műfajilag differenciált .egészet alkot. Jellegzetes nehézségei, problémái, gyenge oldalai kis létszámú alkotójával és múltbeli alakulásával függnek össze. Ennek ellenére megvannak a képességei azoknak a feladatoknak a megoldására, amelyeket szocialista társadalmunk és kultúránk követelményei rónak rá.