Irodalmi Szemle, 1978
1978/1 - Duba Gyula: Irodalmi paródiák
vetkezetet, fiatal vagyok, tennem kell valamit, magamért, a tájért, a kemény csallóközi ugarért... De az idegen ki sem adta kezéből a dákót, úgy hulltak neki a lyukakba a golyók, mint kenderáztatáskor a járói a túlérett lapolyakörték. Már ezernél tartott a gyalázatos. Csomósodott az idő, a falióra gőzösként zakatolt. A kocsmáros a dongára illesztette a fénylő rézcsap szívócsövét és megemelte a kúp alakú záródugót, hogy lecsapjon vele. — Ezernyolcszázhetvenkilenc — recsegett az idegen hangja, mint a síksági homokvihar mérgét nyögő hombári ablakok. — Miért... ó, miért? — horkant fel az öreg Ojjé. Az útkaparók lehajtották a fejüket. Kakasy Béla csuklani kezdett. A kocsmáros magasra emelte a zárócsapot és vadul lesújtott vele. A kerek dugót a hordó gyomrába lökte, de a csap nem állt. meg remegve a tölgyfalyukban, szánalmasan eldőlt és aláhanyátlőtt. Böllér Hugó újra elvétette a csapolást. A jámbor hordó egyszerre undorító szörnyeteggé, valóságos tűzokádó sárkánnyá változott. Gonoszul megpörgött és felhemperedett, bömbölve felordított és pusztító fehér sugarat lökött ki magából, gyomron találva és elsöpörve a csapost. Az ivóra másodpercek alatt téli világ borult, a falakról, a mestergerendáról és az emberek arcáról úgy csüngött a sörhab, mint az olvadó zúzmara vidám farsang idején. Nem bírtam tovább. — Ide a dákót, te jöttment nyári mikulás! Megcéloztam a pirossal a fehér golyót, csak nyugalom, súgtam a dákónak, szokás szerint, jó? ... és meglöktem a pirost, hogy éppen csak nyesse a fehéret, s kidülledt a szemem az iszonyattól, mert az átkozott a feketét nyeste s az elpattanva a mantinelltől úgy telibe találta a rövidszoknyás primadonnát, hogy az fejjel zuhant a húszas lyukba. Leütöttem a babát. Sejjimim nem volt, azt is elvesztettem. Kábultan körülnéztem, a sánta kocsmáros a hasát fogta és zokogott, a söröshordó még a kocsma közepén ugrándozott. Tekintetemmel az öreg Ojjét kerestem, de már nem volt sehol, az útkaparók intettek, hogy kiugrott az ablakon. Szó nélkül indultam a mórvető tó felé. Az öreget már a fenekén találtam egy mocsári póccal ismerkedett. — Ugye akartad, gyerek, hogy leüsd a primadonnát? — Akarta a fene — válaszoltam —, így sikerült... GÁL SÁNDOR Jeles költőnk első elbeszélései azoknak az elfogult és téves híreszteléseknek a meggyőző cáfolatát adják, melyek szerint az író ifjú korában tartalékos angyalként szolgált volna a vödrici üdwhadseregben. Az efféle rágalmakra adott válasza tömör, meggyőző és teljesen egyértelmű: Nem voltam szent. S hogy a további szóbeszédnek elejét vegye, felcsapott egyiptológusnak, meglepő sikerrel: rövid kutatómunka és terepszemle után részeg múmiát talált egy mezőgazdasági szerkesztőség füves tarlóin. A gyors siker annyira megrendítette, hogy azóta — magányába visszavonulva — mindig első osztályon utazik, mely tény írói jellemének bizonyos előkelő igényességére utal. Mellékelt írását is Csak első osztályon utazom vissza önmagamba, emlékeimhez cimű novelláskönyvéből választottuk. CSONTTEMETO — Viszket? — Nem — felelte a férfi —, eszébe sincs, a fene egye meg ... — Okos pattanás — vélte az asszony —, pontosan tudja, mikor viszkessen. Hogy kétségbeess .. .1 Számító pattanás ... — Levakarom — búsult a férfi —, aztán majd bekened rummal a helyét. Any- nyit gondolok rá, hogy szinte a telkemre nő és bévülről viszketek. A férfi férfiason és közömbösen viselte- megaláztatása terhét. Az asszony rossz
