Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - Tar Károly: Bőg Viola társaság (szatíra)

beláttuk, hogy végzetesen tévedtünk: a szerkesztő, akire a kéziratot bíztuk, nem az Akváriumban, hanem a Lilában fogyasztotta napi agytisztító italát. Ezek után természetesen nem gondolhattunk Bog Viola gyors megjelentetésére.

Erre egy reggel jöttünk rá, néhány perccel nyolc után, amikor a kávé és Katika szétrepesztették bennünk az álmosságot.

— Ma sem lesz konyak — mondta Lajos. Súlyosan hullottak tudatunk küszöbére ezek a szigorú szavak. Lajosnak ez alkalommal igaza volt.

A következő pillanatban felpattant az Akvárium lengőajtatja és egy ember- formájú vöröspaprika rontott az asztalunkhoz.

— Nem tűrhetem — jelentette ki erélyesen, de tovább már nem vörösödött. Hellyel kínáltuk. Nem fogadta el, mert azzal volt elfoglalva, hogy a féllábát felrakja az asztalunkra. Miután ez csak a szódavizem kiborításával sikeredett neki, kijelentette:

— Bőg Barnabás vagyok. Nem érdekel, mit firkáltak össze a feleségemről, ugyanis válófélben vagyunk. De nem tűrhetem, hogy meghamisítsák a színtiszta igazságot. Mert kérem — és itt felemelte a hangját és egy kicsit vörösödött még — az én lábam nem faláb.

Kényszerített, hogy belecsípjünk a lábába. Ezután lehuppant egy székre és két deci konyakot rendelt tisztán. Katika a reánk való tekintettel rögtön hozta. És akkor újra csalódnunk kellett.

— Ne nyúljanak a pohárhoz. Mindjárt itt lesz Viola ... — figyelmeztetett és egyhajtásra felszívta a maga konyakját.

— Mindjárt visszajövök — mondta nagyon szomorúan Lajos és elhagyta az Akváriumot.

— Semmi vész — motyogtam és igazat adtam Iksznek. — Máskor jobban el kell rugszkodnunk a valóságtól.

— Rugaszkodjunk — veregettem meg Bőg Barnabás vállát, miközben ő a második konyakot nyakalta és a távozás aszfaltos mezejére léptem. Hű kerékpárom az Akvárium előtti parkolóról egyenesen a nyomdába vitt. Engem ugyanis ott már rég vártak. Tudniillik a lapnál én vagyok a legstabilabb ember. Én vagyok a kurír.