Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - LÁTÓHATÁR - Prouza, Petr: A hűtlenség derengő ege (elbeszélés)
Petr Prouza A HŰTLENSÉG DERENGŐ EGE Valóban megkapó szépségű falucska ez itt, a hegyalja színesen átszeldelt csücskében, de egy csomó hasonlóan szép falu található a környéken, úgyhogy merő véletlenségből járok ide ki Olešnicébe, már harmadik éve. Amikor három évvel ezelőtt hirtelen nyakamba szakadt a nyári szabadság, az egyik csupaszív kollégám, tudomást szerezve róla, hogy hamarjában nincs hová mennem, fölajánlotta nekem ezt a házikót, melyet a szüleitől örökölt, éppen itt, Olešnicében. Nyugodt, kényelmes itt az élet, mindenki mindenkit ismer. Néhány, nem minden rendszer nélkül elszórt házacska, egy korszerű tehénistálló, egy önkiszolgáló, és egy ugyancsak új modern, kellemes vendéglő — ennyi az egész falu. Az idevalósiak rendkívül érdekesnek találták, hogy a bolondokházában dolgozom, ez szerintük igen izgalmas lehet. Valójában a pszichiátriai klinika mentőkocsi-sofőrje vagyok. Kemény munka. Ami azt illeti, szép számban tudok tragikomikus eseteket és történeteket, de elvből soha sehol nem traktálok velük senkit. Június második fele közeledett. Gyönyörű napsütötte délelőttök és kevés ember. Még nem érkezett el a szabadságok ideje, a nyaralók áradata minden esztendőben csak júliusban szokta elönteni Olešnicét. A tornácon hevertem, és élveztem a csendes falusi délután nyugalmát. A ház előtt vivő utat vastag rétegben borította a por, mely forró volt és aranyszínű, a szomszéd kakasa lustán, de büszkén járkált föl-alá, az udvarnak mindig ugyanazt a szögletét méregetve, és fél szemmel felügyelt népes háremére. Egymagamban üldögéltem — elégedetten. Aki ismeri a prágai hajszát, a zsúfolt utcákat, melyeken ráadásul naponta utaznia kell, gyorsan és biztonságosan, meg tudja érteni, mily élvezettel ízlelgettem az idő örökkévalóságát, s mennyire örültem neki, hogy nincsenek kötelességeim, és mindent, de mindent máskorra halaszthatok. A feleségem ez ideig Prágában van, együtt' csupán három napot töltünk majd itt a szabadságom vége felé, de lehet, hogy annyit sem. Ö azután valahová Magyarországra utazik. Vállalati kirándulás. Mindig mindenki számára, különösen pedig számomra van kevés ideje; az állatkertben dolgozik, lovakat, kengurukat és zebrákat ápol, kényezteti őket, az állatkert a családja, nem vagyok benne biztos, meg tudnám-e pillanatnyilag indokolni, hogy miért is házasodtunk össze, talán mert egyszer meg kell házasodni, úgy illik, meg lehet, hogy célszerű is. De most már elég, ami az alábbiakban következik, nem az én történetem, hanem Vítek barátom életregényének egyik nem mindennapi epizódja. Nyaralója itteni lakhelyem közelében áll. Tavaly és tavalyelőtt annyira összebarátkoztunk, hogy időnként Prágában is felkerestük egymást, annak ellenére, vagy talán éppen azért, hogy ha először találkoznék vele tegyük fel,
