Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Dénes Györggyel)
szerbe is behelyezhetné irodalmunkat. A tapasztalataim azonban azt mutatják, hogy sem a cseh, sem a szlovák, s még a magyarországi irodalomkritika sem foglalkozik elégséges mértékben a csehszlovákiai magyar irodalommal. Nem tud támasza, segítője lenni egyik sem. Talán Magyarországon a legjobb a helyzet e tekintetben: néhány vidéki folyóirat, s az utóbbi években egy-két fővárosi is, figyeli ugyan a munkánkat, de még aligha lehetünk elégedettek. Még mindig kevesen figyelnek ránk, keveset tudnak rólunk. A szlovák vagy cseh irodalomban még kevesebbet. A csehszlovákiai magyar írók minden jelentősebb cseh és szlovák könyvet lefordítanak magyarra. Ezzel szemben csehszlovákiai magyar költők munkáiból például eddig csak egyetlen válogatás jelent meg szlovákul, ez is már tíz esztendővel ezelőtt, s így teljesen elavult és nem fedi a valóságot. Nagyon időszerű és szükséges lenne egy újabb ilyen szlovák nyelvű gyűjtemény megjelentetése. És egy cseh nyelvűé is, természetesen. # Van-e valamilyen akadálya ennek? — Lényegesebb akadálya szerintem nincs és nem is lehet. Egy hazában élünk, egy társadalmat építünk. S lényegében a cseh és szlovák íróknak, olvasóknak is ugyanolyan érdekük lenne megismerni a mi irodalmunkat, mint az fordítva már mindennapos valósággá vált. Életünk behatóbb megismerése folytán népeink barátsága, testvérisége mélyülne el. O Miben látod a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésének további útját, lehetőségeit? — Mindenekelőtt abban, hogy következetesen elmondjuk-megírjuk magunkról — életünkről, sorsunkról — mindent. Ennek pedig előfeltétele, hogy szigorúan szembenézzünk önmagunkkal. Egyszerre kell szlovákiai magyarnak és nagyviláginak lennünk — csak ez az egyetlen út járható a számunkra. 0 Legújabb költői törekvéseid megfelelnek-e ennek a követelésnek? — Szándékom szerint pontosan ezt igyekszem megvalósítani. Persze elképzelhető, hogy mások nem így ítélik majd meg ezeket a kísérleteimet. Ügy érzem azonban, hogy jó úton haladok. Volt olyan kritikusom például, aki a Mélység fölött című versesköte temről szólva azt vetette szememre, hogy túlságosan személyes hangúak ezek a versek, hiányzik belőlük a sajátos szlovákiai íz. Q Néhány esztendővel korábban, a mi jelentkezésünk idején, minket is ugyanezért marasztalnak] el. — Igen ám, csakhogy a szlovákiai magyar verset, költészetet ekképp értelmezve, nagyon könnyen a tájversek előregyártott elemeinek, színpadi díszleteinek szintjére, a vidékiesség, a provincializmus szintjére süllyedhetünk. A szlovákiai magyar verset nem szabad csak tájköltészetként értelmezni. Jómagam is inkább a szlovákiai magyarság jelenlegi lelkiállapotát, sorsproblémáit, szellemi és történelmi fejlődését és helyzetét, várható jövőjét, fennmaradásának lehetőségeit igyekszem rögzíteni. 9 Az egykori harsány hangú, mindennek a napos oldalát meglátó és fölmutató, szinte már a modorosságig optimista költő a hatvanas évek második felében egy másfajta verseszményhez kezdett közeledni. Megjelenik és mérvadóvá válik verseiben az idő- és térélmény, a világélmény, amint ezt az azóta megjelent kötetek címei — Evek hatalma, 'Az idő börtönében, Mélység fölött, Szemben a mindenséggel — is igazolják. Költészeted szinte teljes mértékben befelé fordult, visszafogottabb hangú, pszichologi- zálóbb, mondhatnám, borúsabb lett. — Már Fábry is megjegyezte, hogy a költészetemben valami furcsa kettősséget érez. Hurráoptimista korszakom azonban nem a mindenkori belső fejlődés törvényszerű következménye, hanem inkább korjelenség volt. Én jómagam mindig is pesszimista alkat voltam. Pesszimista? Illyés Gyulával együtt vallom, hogy pesszimista költészet nincs. Szembenézni az emberi sorssal, az alapvető emberi sorskérdésekkel, már pedig a jó költő minden versében ezt teszi — önmagában is optimizmust sugall. De mondom, nagyon sokáig tartott, míg szabadulni tudtam a könnyebbik út kísértésétől. Később aztán, ahogy múlott fölöttem az idő, teltek az évek, mind jobban rákényszerültem arra,
