Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Duba Gyula: Korfordulón (regényrészlet)

messzire, ha lehet, ennek az országnak a közelében maradok, ahol te élsz. Hátha egyszer még találkozunk! Mit gondolsz, Albert, találkozhatunk mi még valamikor az életben? Én nagyon szeretném, ha találkoznánk, mert mégis csak Te vagy a gyerekem apja, meg aztán azért is szeretnék egyszer még találkozni veled, mert szerettelek. Ennyit akartam neked elmondani, Albert, meg még azt, hogy a fiadat is Albertnek hívják, de nem Pereszlényinek, mint Te vagy, hanem Richternek: Albert Richternek. Ezért hát ne felejts el minket, kedvesem, ne felejtsd el, hogy neked valahol Németországban egy fiad van, meg egy Udrikád, aki még sokáig nem tud majd elfelejteni. És ha egyszer megteheted, amikor már nem lesz ilyen zavaros és kegyetlen ez a világ, hanem rendezettebb és békésebb lesz, akkor majd keress meg minket, Albert! Keress meg minket, ha megteheted, mert mind a iketten várni fogunk, megígérem neked, hogy várunk majd rád, a fiad is, meg én is. Mert én elmondom majd a fiadnak, ha már majd megérti, hogy ki voltál Te, hogyan találkoztunk össze és váltunk szét, elmondom majd neki, hogy születhetett meg ő, Albert Riohter, apátlanul. Rólad és rólunk mindent elmondok majd neki. Hát ezért ne felejts el kedvesem, a fiadról talán majd képet is küldök neked egyszer, de most még nem tudtam küldeni, mert nagyon kicsi, nincs róla képem, de ha lesz, küldök biztosan ... Isten veled, Albert, gondol rád és nem felejt a Te Ulr.ikád ...”

Péter napokig tépelődött a levél tartalma felett, amely feldúlta és elkeserítette. Fel ment a padlásra és megfigyelte az új szomszédokat: tanácstalanul és szótlanul álldogáltak az udvaron, vagy az eresz alatt ültek, a férfi komoran pipázott, s ha ideges lett a semmittevéstől, az asszonyokra kiabált, hogy azok ijedten rebbentek szét, ás befutottak a szobába, de nemsokára újra kijöttek, mert nem tudtak mihez fogni odabenn, idegennek érezték magukat. Egymást nézték, bámulták a házat és a kertet, lovuk nem volt, látnivalóan a semmiben éltek. Talán Lenkéék is így ülnek most egy idegen ház udvarán, azon töprengenek, hogy mit tegyenek. Ulrika levele hiába keresi Albertet, nem találja meg, és a Körtefejű, szegény, semmit sem tudhat a fiáról, talán nem is tud meg soha. A fejformája hasonlít-e rá? Péter elmosolyodott, ha erre gondolt: milyen lehet a kis Körtefejű? Felkavarodott a világ, és messzire sodródtak egymástól az emberek. Istók úrék távozása után Harangozó Árpi átszökött a határon, Izabellát akarta megkeresni, meg is találta, de nem lett tőle boldogabb. A lány tanulni akar, gimnáziumba iratkozott, nem is sokáig beszélgettek egymással, a halász felismerte a helyzetet, és örökre elbúcsúztak egymástól: „Otthon kedveltelek, Árpi, de te ott maradtál, én pedig itt vagyok, országhatár választ el egymástól, más lett az életünk, beláthatod. ..” Félix kísérte a határon át Harangozó Árpit, aki vissza nagyon letörten érkezett. „Szép lány volt” sóhajtott, „dehát elment. A kedvéért minden héten átúsznám az Ipolyt, de nem akarja, azt mondta, hogy ne tegyem érte kockára magamat, mert felesleges ...” Bakai Jóska könnyebben túltette magát a változásokon, szlecsna Krisztinával volt eltelve, az első szerelem igézete lefoglalta őt, egyedül Pétert kínozták állandóan a gondolatok, melyekkel az emberi sorsok alakulását követte. Meg akarta érteni, hogy mi történik körülötte, de a történteket csak látta vagy átélte, okaikat nem tudta felfedezni. Ügy érezte, hogy az a két éve elhangzott harangszó, amely a mezőn szántva érte őket, nem jelezte a háború igazi végét és a népeket szenvedésre késztető erőket nem állította meg, tovább hatottak. A zúgó harangszó számukra nem hozott igazi békét, sem a Török Jani parabellumának dörrenései. Az embertelenség ördöge tovább tombolt, a vihar hullámai, amelyeket a háború a népek lelkében kavart, nehezen csillapodtak, háborogva száguldoztak országokon át, és életeket sodortak magukkal, emberi sorsokat löktek mellékvágányokra, összetépték a rokoni együvétartozás szálait és sivársággal borították el az embereket. Kitépték a parasztot a földből, melybe belegyökerezett, kérlelhetetlenül elszaggatták azokat a szálakat, amelyek meghatározták helyét a világban. Messzire sodorták őket azokról a helyekről, ahol otthon érezték magukat. Hosszú évekig hatottak, élőket és holtakat egyaránt megkínoztak. Helmut Richter gyilkos lett közöttük, Talafa Karlícseket mártírrá tették, a szüleit szerencsétlenekké, bánatba vetették. Eltépték egymástól és messze szórták Albertet és Ulrikát, árvaságra ítélték a [kis Albert R.ichtert. Idegenbe vitték Pécsi Ernőt, a Rádiószerelőt és a többieket, hogy ők újabb népeket szorítsanak ki a helyükről, északnyugatra so dorták a faluból Kis Mihályt és Berec Jónást és a faluba hozták a mogorva pipás szomszédot, aki hetek óta csak az udvart és a házat nézi, és néha az asszonyaira ripa- kodik mérgében, hogy nem tudnak magukkal mit kezdeni. A front óta olyan az élet,