Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - KRITIKA - Farkas Veronika: Képzőművészeti kritikánkról

rétságukon keresztül valamilyen társadalmilag lényeges, általános érvényű tartalmat fejeznek ki”. (Esztétikai kislexikon, Budapest 1969, 368. 1.)

A katalógus előszavának erénye, hogy Írója felismerte Kopócs Tibor egyik jellegzetes vonását, azt, hogy visszafogott, nem csapongó alkatú művész. Nagyon átgondoltan dolgozik, kordában tartja alkotó fantáziáját, ecsetjét. Kopócs Tibornak e kiállításon szerepelt művei arról tanúskodnak, hogy jó úton jár s igényes programját: megfogalmazni a ma emberének karakterét a piktúra nyelvén — sikerült megvalósítania.

Engedtessék meg, hogy véleményemet Marián J. Minarovič képeiről is egy írás kapcsán, egy kiállítási recenzióra reagálva mondjam el.

Először is tisztázásra vár egy probléma, az illusztráció fogalmának megvilágítása. A művészettörténeti gyakorlat az illusztrációt a képzőművészet egyik alkalmazott művészeti ágának tartja, elterjedése, technikai lehetőségének kiszélesedése a könyvnyomtatás fejlődésével kapcsolatos. A művészi Illusztráció, legyen az a XV. századtól használt fametszet, majd a rézmetszet, s a XIX. századtól gyakorivá váló acélmetszet, aquatinta, litográfia, színes nyomatok, fototechnikus eljárások, az egyszerű szemléltetésein túllépve, új művészi élmény hozzáadásával a szöveg mélyebb megértéséhez, átéléséhez segíti az olvasót. Míg az illusztráció elődje, a miniatúrafestészet nem volt sokszorosítható, a mai illusztráció legfőbb jellege a sokszorosításban jelentkezik, s mégis „főbb ábrázolási problémái (kép és szöveg, díszítés és magyarázás viszonya], azonosak” (Esztétikai Kislexikon, Budapest 1969, 144. 1.) a miniatúrafestésseil.

A nevezett cikk írója M. J. Minarovič együttesen kiállított képeiről úgy nyilatkozik, mintha csak könyvillusztrációk szerepeltek volna a tárlaton. Felvetődik a kérdés, a képzőművészet milyen ágazati tagozódása alapján? A válasz egyértelmű: a szerző tévesen, egyéni s öncélú kritériumok alapján tarthatja csak a képeket illusztrációknak. Hiszen egészen más funkciót tölt be a táblakép és mást az illustráoiő. A kiállításon ugyan szerepelt 10 illusztráció, amely Erich Kästner: Till Eulenspiegel — feldolgozásának szlovák kiadásához készült, s tartalmában kapcsolódott a színházi tematikához — tudniillik egy középkori németalföldi mesehős kalandjait ábrázolja. De ezek a lapok az egész kiállított anyag egytizedét jelentették.

Úgy vélem, M. J. Minarovič e kiállításon szereplő, kombinált technikával készített képein, rajzain, kollázsain emléket akart állítani a színpad emberének, az embernek, aki mókázik, sír, táncol és dühöng, emberi karaktereket elevenít meg, s játékával a színpadi művön keresztül élővé varázsolja az eseményeket. A színháznak ez a különös atmoszférája, a csodák születésének műhelye izgatta a festőt, Thália papjainak nap mint nap hozott áldozatai, az a kollektív munka, amely minden este megteremti a csodát. Ezt a szándékot volt hivatva szimbolizálni a triptichonként készített A színészet oltára elmet viselő objektum, amelyhez az első pozsonyi színtársulatról szóló feljegyzést használta fel, a „Lleber Catenatus Posoniensís”-t. A három különálló táblán, amely oldalain összefogott s behajtható, a commedia del ľarte tipikus alakjait ábrázolja, s mint a középkori miniatúrákon, M. J. Minarovič összekapcsolja az ábrázolt figurát az írott szöveggel, s így alakítja ki egyéni mondanivalóját a színházról. A lánc, amelyet a két oldalsó táblához erősített, a színház, az előadás megteremtésé ■ nek szimbóluma, jelzi a kollektív munkát, a láncszerű összekapcsolódást a társulatnál, amely csak közösen képes megteremteni a színpadi játékot.

A festő alkatilag is, nemcsak mint grafikus, kötődik az irodalomhoz, maga is <r verseket, s az irodalom remekei, klasszikusok és kortársak művei inspiráló erővel hatnak a képzőművészre. Talán ez a motívum vezethette félre a nevezett cikk íróját abban, hogy illusztrációknak tartotta a képeket, az önálló esztétikai értéket hordozó műveket. E tény alátámasztása érdekében pergessük vissza emlékezetünkben a kiállításon szerepelt műveket. Visszaemlékezés Bezuhovra: Ivan Rajniak játszotta Bezuhov szerepét a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban. A színész karaktervonásait hordozó portré, mint az echó, visszhangszerűen háromszor van megjelenítve a képen. A barna és okker tónusokból felépített képből a színész realisztikus portréja jelzi Bezuhov által L. N. Tolsztoj mondanivalóját, amelyet M. J. Minarovič magáénak érezve a festészet nyelvén mond el. S hogy kinek mit mond e kép, azt hagyjuk a kiállítást megtekintő nézők magánügyének. Ha boncolgatni kezdenénk ezt a problémát, meggyőző Választ csak akkor tudnánk adni, ha a kiállítást látó közönség körében vizsgálatot