Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - NAPLÓ - Pomogáts Béla: Féja Géza (1900—1978)
a nagybirtokrendszer embertelen hatalmát, és mutatott rá a népi követelések: a földosztás, a paraszti felszabadulás halaszthatatlan történelmi feladatára. A népi írémozgalom eszméi alapján írta meg Dózsa Györgyről, a kuruc szabadságharcról és az 1848-as márciusi forradalomról szóló népszerűsítő munkált, valamint a magyar irodalom történetét összefoglaló három kötetes művét is: A régi magyarság, A felvilágosodástól a sötétedésig és a Nagy vállalkozások kora című köteteket. Mai irodalomtörténetírásunk természetesén nem mindenben igazolja Féja Géza megállapításait, az azonban kétségtelen, hogy Féja nagyfokú írói érzékenységgel — különösen a régi magyar irodalom alkotásai iránt — adott képet Irodalmunk évszázadairól és nagyszabású egyéniségeiről. Szépirodalmi munkássága valójában a felszabadulás után bontakozott ki igazán, midőn egy ideig Békéscsabán, majd Budapesten és Óbudán élt, s visszavonultab- ban dolgozott. Most derült ki igazán, hogy a korábbi fáradhatatlan szónok és szenvedélyes vitatkozó mögött valódi prózaíró rejlett, aki „oroszos” színekkel, nemegyszer „krúdys” hangulatokkal ábrázolta a magyar kisvárosok életét, ennek az életnek furcsa emberi különceit. Breszto- váczy, az ördög és Sűrű kerek erdő című novellásköteteiben a lélektani realizmus sajátos „krónikás” változatának adott új életet a századvégi magyar próza (Papp Dániel, Gozsdu Elek, Petelel István) útmutatása nyomán. Krónikás hangulatot árasztottak kuruckori történeti regényei: a Kuruc idő és a Csillagok vigyáznak, valamint nevezetes történelmi vitaregénye: a Visegrádi esték is, amelyben Kossuth Lajos és Görgei Artúr alakját idézte fel, és arra a kérdésre keresett feleletet, hogy az 1848—1849-es szabadságharcnak miért is kellett elbuknia. Sok olvasót vonzottak önéletrajzi emlékezései: a Bölcsődal és a Szabadcsapat, amelyekben gyermekkorát, ifjúságát és a népi írómozgalom szerveződését keltette új életre. De nem pihent a szociográfus és a tanulmányíró sem: a Sarjadás című riportkönyv a dunántúli Sárköz falvainak szocialista átalakulását mutatta be, a Lázadó alkonyat, valamint a Törzsek, hajtások című tanulmánygyűjtemények az idős író mestereinek és barátainak: Móricz Zsigmondnak, Krúdy Gyulának, Tersánszkynak, Tamási Áronnak, Szabó Pálnak, Sinka Istvánnak és Fábry Zoltánnak írói sorsával művészetével foglalkoztak. Féja Géza tekintélyes életművet hagyott hátra: könyveket, tanulmányokat, cikkeket (amelyeknek legnagyobb része még régi újságokban szerteszórva hever). Művei előkelő helyet jelölnek ki számára huszadik századi irodalmunk történetében, s nem kevésbé fontos helyet jelöl ki számára egyénisége, folytonos lázas lobogá- sa, minden akadályt lebírő munkakedve is. A magyar népi írőmozgalom egyik utolsó képviselője volt, nagy idők tanúja, a magyar szellemi élet mindig munkára kész, mindig írói vállalkozásokba merült, mindig terveket kovácsoló alakja, akinek személyes hiányát csak részben pótolhatják közkézen forgó művei. Pomogáts Béla Vladas Vildžiunas (Szovjetunió, litvánj: Fej
