Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - ÉLŐ MÚLT - Vígh Károly: Simándy Pál (1891—1978)
isiL,® rnixüjnm1 SIMÁNDY PÁL (1891-1978) Nagy veszteség érte az egyetemes magyar szellemi életet: 1978. augusztus 11-én meghalt Simándy Pál, aki életének tizenhárom esztendejét Losoncon töltötte és ottani tevékenységével maradandóan beírta a nevét a város és a szlovákiai magyarság kultúrtörténetébe.1 Igriciben, e kis Borsod megyei falucskában született 1891. január 6-án. Apja paraszt-csizmadia, anyja Tompa Zsófia, Tompa Mihály rokona. Maga a költő Tompa, akár Simándy, eredeti nevén Gombos Ferenc, gyermekkorát e kis magyar faluban töltötte, amelynek emlékképei végigkísérték életén. A diák a századfordulón,2 1901-ben került a miskolci református gimnáziumba, majd 1909 szeptemberében lépte át a sárospataki református kollégium kapuját. Az ifjú ember áhitata annak az Alma Maternek szólt, amely Bessenyei Györgyöt, Csokonait, Ka- zinczyt, a rokon Tompát nevelte. E hagyományok oly fogékonnyá váltak lelkében, hogy az irodalom és a költészet szerelmese lett. Valójában nem a teológia, hanem a tanári pálya érdekelte volna, de apja szűkös anyagi viszonyai más megoldást nem tettek lehetővé. A későbbi Simándy Pál mégis pedagógus lett, nála fiatalabb nemzedékek nevelője a szűkebb pátria, Közép-Európa és a nagyvilág problémáiban való eligazodásban. Teológiai éveinek az elvégzése után 1913 őszén Budapestre kerül és a Magyar Evangéliumi Diákszövetség utazó titkára lesz. Az első világháború alatt, 1915 és 1917 között két éven át Losoncon végez hitoktatói munkát. Akkor még nem sejtette, hogy a történelmi események folytán — politikai emigránsként — több mint egy évtizedet fog eltölteni ebben a városban. Visszatérve Budapestre, folytatja hitoktatói tevékenységét, azonban az „őszirózsás” forradalom kitörése és a polgári demokratikus Magyarország megszületése őt Is magával ragadja, s a haladás ügye mellé állítja. Budán, a Toldy Ferenc utcai gimnáziumban tartott rendhagyó „hittanórái” az időszerű kérdésekkel összefüggő filozófiai és társadalomtudományi szemináriumokká váltak. Diákjai — köztük a későbbi kiváló magyar író, Németh László — ezért veszik őt körül nagy rajongással. Ilyen előzmények után nem csodálható, ha a fiatal hitoktató a Tanácsköztársaság kikiáltása után szakít egyházi pályájával. Visszaemlékezésében erről így ír: „Pietista kötöttségemből 1919-ben a proletárforradalom szabadított ki.” Szülőfalujába megy és hitet tesz a forradalom eszméi mellett. Őszinte lelkesedéssel vállalja Igriciben, hogy az első szabad május elsején beszédet mondjon a falu népének a nap jelentőségéről. A Tanácsköztársaság bukása után ezért 1920 januárjában letartóztatják, majd ideiglenesen szabadlábra helyezik. Ekkor találkozik barátjával és sorstársával, a katolikus papi hivatást otthagyó Czakó Ambróval, aki arra biztatja őt, hogy írjon — egyelőre álnéven — az 1918-as Nemzeti Tanácsban is szerepelt szabadelvű és humanista meggyőződésű pápai prelátus, Giesswein Sándor folyóiratába, az Aurórába. Gombos Ferenc Vígh Károly
