Irodalmi Szemle, 1977
1977/2 - KRITIKA - Kántor Lajos: A színház: gondolat és tett
bemutatása játszott jelentős szerepet; így például Peter Weiss művei. A nyugateurópai és amerikai drámairodalom java darabjai mellett nem kellő számban szerepelnek a szocialista országokból származó művek (illetve: alkalmanként elhibázott a választás). A határon kívüli magyar irodalmak közül csupán a romániai képviselteti magát komolyabb súllyal; a szellemi árucsere terén tehát akad még javítanivaló. Erjesztő, vitaindító hatással volt színházkultúránkra a politikai-avantgard irányultságú Huszonötödik Színház létrehozása. Ez az alig száz személyt befogadó színház következetesen végigvitt törekvéseivel — kudarcai ellenére is — leghatározottabb arculatú budapesti színházunkká lett. Kérdés, hogy stílusát, igényeit miként tudja átmenteni a föltétlenül nagyobb lehetőségeket, nagyobb hatást ígérő újabb, tágasabb színpadjára (a költözésre a tervek szerint egy-két éven belül kerül sor). Említenünk kell ismét a vidéki színházi műhelyek elmélyültebb munkáját is. Jó és rossz értelemben egyaránt hatott a magyar színházművészetre néhány jeles külföldi társulat vendégjátéka. Peter Brook és a Royal Shakespeare Company mindkét ittjártával forradalmasította a színházi gondolkodást — segítve a fejlődést, de előidézve az utánzást, majmolást is. Rendezők, színészek egyként sokat tanulhattak Tovsztonogovék, legújabban pedig Lju- bimovék vendégjátékából. Rövid összefoglalónkban csupán arra volrt lehetőségünk, hogy a körülbelül 1968 utáni magyar drámairodalom legfőbb vonásait bemutassuk. Túlzottan rózsás képet festeni nem akartunk — de valós értékeket téves szeméremből elhallgatni sem. Az összképhez hozzátartozik, hogy a föllendülés irama az utóbbi egy-két évben meglassulni látszik. Természetesen e hozzánk oly közel eső korszakról máris ítéletet mondani elhamarkodott kísérlet lenne. Annyit viszont tárgyilagosan megállapíthatunk: a magyar dráma a hatvanas-hetvenes évek fordulóján történetének legjelentősebb periódusához érkezett, s Illyés és Németh László, Örkény és Szakonyi, Karinthy Ferenc és Hubay Miklós, valamint mások alkotásai révén — ha nem is mindig egyértelmű sikerrel — kilépett a nagyvilág színpadaira. A SZÍNHÁZ: gondolat és tett A Csillag a máglyán kolozsvári előadásán egy kitűnő fiatal színész, Héjjá Sándor — Szervét Mihály szerepében — fontos szavakat vés a néző emlékezetébe: „De bizonyos, hogy minden leírt szavam önmagam megőrzésének legutolsó menedéke. Közönséges anyag, festék, papír ez a könyv, a könyvem; múlandó forma, tojáshéj, magzatburok, de hallgatózz belé: az életem értelme sír benne. Egy vagyok vele (...), mint anya a magzatávalA „könyv”, immár nem a Kálvinnal vitázó Szervété, hanem a Sütő Andrásé, Harag György rendezésében Kolozsvárt is színpadot kapott tehát (kevéssel a budapesti bemutató után), s azoknak a figyelmét is felhívja a romániai magyar színjátszásra, akik jóidéig csak a 184 évvel ezelőtti, Kótsi Patkó János-féle erdélyi kezdetet tartották számon. Persze, nem a felvilágosodás korabeli hőskor s a XIX. századi folytatás jelentőségét akarjuk kisebbíteni vagy a XX. század eleji Janovics-korszakot elhallgatni (amelyből többek közt a magyar film nőtt ki!), hanem a mai romániai magyar színház ugyancsak létfontosságú, nemzetiségi szerepét hangsúlyozzuk. Azt a szerepet, amelyet nem csupán egy szerző egy vagy két darabjának bemutatója, hanem már egész sor előadás tölt be — művészi teljesítményben felzárkózva olykor a hatvanas években európai hírű- vé-rangúvá vált modern román színház legjobb alkotásaihoz. Nem beteljesülésről, hanem folyamatról van szó, a megújulás folyamatáról, arról, hogy ismét van érKántor Lajos Jegyzetek a romániai magyar színház jelenéről
