Irodalmi Szemle, 1977

1977/4 - HAZAI TÜKÖR - GÖMÖR - Horváth Júlia: Jobbágysors Gömörben

•a felkelésekkel elfoglalva, a vármegye pe- <dig nem rendelkezett olyan erővel, amely a túlkapásoknak elejét vehette volna. Hogyan is bírhatott volna a Platthy zálogbirtokos családdal, amely Sajógömör és Páskaháza terheit az előzőekhez viszonyítva háromszorosára emelte, vagy a Stur- man családdal, amelyik Szirk és környékének erdeit rablógazdálkodással teljesen kipusztította, vagy May Ádámmal, akinek jobbágyai valóságos rabok voltak. A sok 'bajt a nagybirtokokat irányító officiálisok, ;a kamarai provizorok és a nemesi birtokon parancsoló ispánok zsarnokoskodásai tetézték.

A szegénységet, de nemegyszer a városi 'bírákat és szolgabírókat is megkínozták az „ingyen munka” hiányos teljesítése miatt. A megye népe Szendrő várának volt köteles dolgozni, mivel területét a XVII. században elsősorban ez a vár védte. A várkapitányok eleinte magyarok voltak, s a robot úgy-ahogy elviselhető volt parancsnokságuk alatt. Amikor azonban az egri Ibrahim basa Szendrő ellen készült és a várparancsnokság német kézbe került, a védelmi berendezések megerősítése címén olyan mértékű visszaélések történtek ■a robotoltatásban, hogy ennek terhe még nehezebb volt a nép számára, mint maga a porció.

Ráadásul az állandó háborúk legsúlyosabb velejárója, a pestis is megtizedelte Gömör lakosságát. A járvány Szendrőben pusztított irgalmatlanul, ahol a zsoldosoktól elkapták az ingyen munkát végző gömöriek, azok pedig széthurcolták. Voltak falvak, amelyek teljesen kipusztultak és járások, ahol a népességnek egytizede sem élte túl a pestist. A pusztulás miatt nem volt, aki learassa a lábon álló gabonát; a gazdátlanul kóborgó állatok taposták le. A legtöbb áldozatot 1709-ben és 1710-ben szedte Gömörben a járvány, ám az 1739-ben fellépő újabb hulláma Putno- kon, Sajógömörön és Csetneken ismét irtózatos pusztítást végzett.

A járvány elleni védekezés egyetlen módja a „tartózkodás” volt, azaz megtiltották a beteggel és a betegség-gyanús egyénekkel való érintkezést. A nép kezdetben nem törődött a vármegye tilalmával, s a kör rohamosan terjedt. A falvak elzárása ugyanis nyáron nagy bajt jelentett; a parasztság nem művelhette földjeit, állatait nem legeltethette és nem jutott élelemhez. Később, királyi rendelet nyomán, a zárlatot megszegőkre akasztás várt, ez viszont olyan félelmet, rémületet keltett, hogy a betegek legtöbbször elkülönítve, elhagyatva, nyomorultul pusztultak el. Orvos és borbély kevés akadt, a betegséget nem ismerték fel idejében. Az erélyes megyei rendszabályok lassan mégis úrrá lettek a vészen, amelynek aztán 1740-ben vége szakadt. A nagy veszteségek ellenére is megállapítható, hogy Gömör még így is kevesebbet szenvedett a pestistől, mint például a Kunság.

E viszontagságos idők létalapjában, gazdasági teherbírásában támadták meg a népet, melyet egy-egy csapás talán még nem vert volna le, ám a csapások özöne alatt összeroppant. A török uralom, a hadiadók, a katonai beszállásolások, az ingyenes hadimunka, a terhek folytonos növekedése, a birtokok elzálogosítása, a marhavészek, járványok a megsemmisülés szélére sodorták Gömört. Javulás csak a XVII. század második felétől kezdődően tapasztalható. Az évszázados háborúk megszűnése és Mária Terézia intézkedései ismét megteremtették a gazdálkodás kellő feltételeit.

Gömört az 1680-as évek után mintegy 1200 jobbágy hagyta el, 300—400 munkabíró családtaggal. Ezek legtöbbje a Jászságba, Kunságba vándorolt, néhányan Pest megyébe, Kecskemétre, Szegedre, Hódmezővásárhelyre vetődtek. Az üres telkeken itt megtelepedtek, bizonyos szabadságjogokat nyertek, így gazdaságilag kedvezőbb helyzetbe kerültek. Az otthon maradt földesúr, s maga a megye is nagy kárt szenvedett, mivel az elvándorlók helyébe új jobbágyot szerezni nem lehetett. Az urak nagy kedvezmények kilátásba helyezésével csalogatták vissza parasztjaikat, sőt a szökött jobbágyok erőszakos vissza- hurcolása is gyakori volt. Találunk azonban olyan feljegyzéseket is, amelyek szerint a jobbágy maga kérte régi urát, hogy szülőfalujába, ősei telkére visszakerülhessen, más esetekben meg az idegen birtokon meghonosodott jobbágy váltságdíj lefizetése ellenében kérte felszabadítását örökös jobbágyi kötelezettsége alól.

A jobbágyok bizonyos fokú megkímélé- sét az a felismerés szülte, hogy a parasztok megsemmisülésével pusztákká válnak az adófizető falvak, vetetlenül maradnak a földek, ami a földesurak anyagi helyzetének romlását is magával hozza. A földesurak így több jobbágyvédő intézkedést foganatosítottak a birtokaikon. Az egész megyére kiható, egységesen irányított rendelkezésekről azonban sző sincs, csupán egyedi esetekről. Ilyen volt például Lorántffy Zsuzsánna rendelete, amely