Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Dobos László: Bodrogköz, szülőföldem

Bodrogköz szigetén hegy emelkedik a hideg éjnek Tája felé, egyedül, erdővel, övezve derékon,

Zölden alul, pusztán a szírieknek hagyva felülről Kis Tice, a Tisza habjaiból lesietve aláfoly Bálja felől, jobbján Bodrog fut csendes özönnel:

Összekerülnek utóbb keskeny szegletre, s zuhogva Hagyják el gyönyörű táját a délre mosolygó Szép hegynek, zengő ligetit s vízlepte lapályát.

(Zalán futása I. ének)

Ember, föld, víz; ezer év történelem, az Idő mélye, nem is tudom, meddig? Mennyi lehet az enyém ez időből? Mögöttem egymásra rétegződő századok, ámulva-bámulva nézhetem az események halmazát. Fejthetem, bonthatom a bodrogközi történelem rétegeit. Idézhetek gyarapítókat, árvizeket, Járványokat, pusztulásokat, hősöket, árulókat és gyávákat... Nem elég. A kérdés ez: mennyit tudok kisajátítani, magamévá tenni e földből? E föld idejéből? Tudom-e magamévá tenni s a világ elé mutatni a tájat, az embereket, sorsukat, nyelvüket? Bodrogköz, szülőföldem, tulajdonképpen milyen az én szülőföldismeretem? S ezáltal emberi-nemzeti önismeretem? Bodrogköz, szülőföldem, serkentesz-e folytonos önvizsgálatra?

Láttam a temérdek nádasokat, lápokat, ereket, ingoványokat, zsombőkoso- kat, a tavaszi vizeket. A kilencszáznegyvenes polgári iskolai földrarjzkönyv Magyarország mocsárvidékeként tárgyalja a Bodrogközt. Alig volt esztendő, hogy ne gyötört volna malária — a Bodrogköz réme —, láz és hideglelés. Az orvos magyarázata: mocsári betegség, szúnyogok okozzák.

Folyóhatárait katonai térképen láttam először. Tisza, Latorca, Bodrog. Szigetnek is tekinthető a Bodrogköz, három folyó szigetének. Csupán északkeleten van keskenyke bejárata. Tájszomszédja északnyugaton a Hegyalja, a Tiszántúlon a Rétköz, északnak az ungi lapály, délen a tokaji hegycsoport.

A Bodrogköz vizenyős mélyedés; századok során a folyók töltötték fel fokozatosan. A folyók szeszélyes, kiszámíthatatlan kanyarok sokaságát vágták: a Felső-Tisza vagy a kárpáti vizekről jövő tutajosok meghajolhattak minden égtáj felé. Alacsonyan fekvő helyeken a Tisza mellékágakat bocsátott magából. Ilyen „mellékfolyó” a Karcsa. Szirmay Antal így ír róla: „... a helmeci hegyből eredő patakokkal megszaporodván, Géres, Őrös, Pácin és Karcsa községek közt kanyarog, és azon Hosszú rétnek nevezett tavakat képezi, amelyek Szerdahely, Karos és Luka községekből egészen a Tiszáig terjednek és ott Leányvárt, Cigándot és Karádot örökös, szinte átgázolhatatlan mocsarakkal zárják el a világtól”.

Tárkánytól Tokajig a Karcsa vízi út volt, máramarosi sót szállítottak rajta. Szabályozására I. Rákóczi György belga és velencei mérnökökkel terveket készíttetett; a munkára azonban nem került sor, a mújlt század végére teljesen eliszaposodott a Karcsa.

A Tisza másik „mellékága” a Tice; egyes vélemények szerint a név a Tisza szó változata. Középkori források „sáros vizű Tiszának” is mondják. A Tiszát és a Bodrogot kötötte össze. Hosszú ideig Boly és Bacska között a Karosával érintkezett, a Latorcához közel nyugatnak folyt, és Zemplén mellett érte el a Bodrogot.

A múlt század közepi folyószabályozás bodrogközi időválasztó. így számítják a vizek korát is: honfoglalástól az ármentesítésig, és onnan napjainkig. Az első félezer évet bizonyító földtörténeti adatok hézagosak; annyi viszont ismeretes, hogy a honfoglalástól a XIX. század közepéig a Bodrogköz természeti viszonyai alig változtak, szinte azonosak voltak. Majd nyolc évszázad természeti mozdulatlansága: a víz nyolcszáz éves uralma.

A vizek korának jellemzője és meghatározója a földművelés és állattartás. A honfoglalástól kezdődően ez a fejlődés, a kibontakozás útja. A Bodrogközben kevés a föld, a szántás-vetés homokhátakra, az állattartás legelőkre, rétekre szorul. A termő-termékeny szigetek körül víz van: erek, mellékágak, láp,