Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - Török Elemér: Dalolj, madár!, Újra otthon (versek)
Dalolj madár! * Újra otth on Lehull a nap mosolya, elsuhog a bűvös nyárból a csillag-csendű aranymadár, elmúlik bennem is a nyár. Ott kint és bent is vékonyka fény dereng, s a szem a tűnő képeken még elmereng. Vigasz kellene, ami megmarad bennem és fényujjak simogatása a dér-fehér őszkongatásban. Nyugtatom magam, ó, semmi, semmi, csak dalolj madár, bűvöljön el gyöngy-tüzű dalod, amíg te énekelsz én se hallgatok, szívemben remény tüze lángol: elnémítani nyelvem, ki lenne elég bátor? Csörögnek az órák utolsó őrei az éjszakáknak elindulok reménykedve az első madárfütty közelébe a hajnal arca épp most dereng fel pávatollnál ékesebb színekkel a rét roppant gyöngyöző váza halakat villant a tó érzik a fényt a füvek gyökerek csigaszarvak böködik az eget burrogó vadgalambok micsoda csendet teremtő hangok szinte hallani mint kotor fénybotjaival a nap a bokor sárguló levelei közt megyek a virág-lázas réten égi fények bűvöletében s szoktatom magamat konok hűségre a messzi útról újra hazatérve hol zenévé tisztul minden köröttem ebben ez ősi józanító csöndben TÖRÖK ELEMÉR
