Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - FIGYELŐ - (vj): A párbeszéd szükségszerűsége

prózai díjak, vagyis éppenúgy irodalmi díjnak számít.

Rosztovceva a modem kritika fejlődésének jellemző vonásaként említette a „kritikai romanticizmustól” való eltávolodást. Ügy véli, hogy a kritikai ítéletalkotás realizmusa a kortáirs próza nyomán született meg. A próza ama törekvése, mondotta, hogy az élet teljességét fejezze ki, nemcsak a szocialista művészetet gazdagította. A legjelentősebb kritikák Raszpu- tyin, Suksin, Asztafjev, Kuvajev, Zaligin, Belov stb. műveiről születtek. Inna Rosztovceva végezetül a műfordítás problémáit is felvetette, azzal summázva a témát, hogy egyre nő a műfordítások színvonala iránti igény.

Az ezt követő vitában Jurij Bocskarjov, a Szovjet' Irodalom főszerkesztő-helyettese a magyarra fordítandó művek kiválasztásáról beszélt. „A műfordítók egyik feladata — mondta — kitágítani a lefordított szerzők körét, még tágabb képet nyújtani a szovjet Irodalomról. A tapasztalatok jók. Szorossá váltak a szerzők és a fordítók kapcsolatai.” Felhívta a figyelmet arra, hogy mivel a tudományos-technikai forradalom korában élünk, nem kell félnünk a termelési témáktól. Gelman Egy pébé- ülés jegyzőkönyve című művének magyar sikere azt bizonyítja, hogy ha jő mű foglalkozik e témával, akkor nagy érdeklődést vált ki.

Harsányi Éva szerkesztő és műfordító a „lefordíthatatlanság” kérdését érintette. Hangsúlyozta, hogy a fordítónak bele kell élnie magát a lefordítandó szövegbe. „Én például — mondta — úgy döntöttem, hogy a szibériai irodalommal foglalkozom.” A Szovjet Irodalomról elmondta, hogy nagyon tetszik neki a folyóirat. „Ha nálunk szovjet írókról beszélnek — folytatta —, valahogy mindenki orosz írókra gondol. Pedig rendkívül fontos kiemelni, hogy a Szovjetunió soknemzetiségű állam. Amikor Magyarországon megjelent Jurij Rittieu regénye, sokan azt sem tudták, hogy élnek a földön csukcsok.”

Oleg Gromov, a lap magyar kiadásának felelős szerkesztője számokkal illusztrálta, mennyire népszerű a Szovjetunióban a magyar irodalom, majd összegezte a Szovjet Irodalom elmúlt két esztendejének eredményeit.

Király Zsuzsa műfordító elmondta: úgy érzi, az utóbbi években valami új kezdődött el a szovjet irodalomban. Műveket nevezett meg, melyeknek cselekménye a

háború alatt a hátországban játszódik, s mindegyikben érződik az idődistancia.

Larisza Vasziljeva, az Inosztrannaja Li- tyeratura főszerkesztője az orosz nyelven megjelenő magyar műveikről szólott. Vége felé közeledik a 15 kötetre tervezett Magyar Irodalom Könyvtára című sorozat, melyben helyet kaptak Nagy Lajos, Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter, Mesterházi Lajos, Déry Tibor és mások válogatott művei. A kötetek összeállításában Szabolcsi Miklós és Czine Mihály segítettek.

Szántó Gábor András orosz nyelvtanár és műfordító egyebek közt elmondta, hogy neki személy szerint a Szovjet Irodalom tematikus számai tetszenek, örömmel fogadta a hírt, hogy a nagysikerű finnugor szám után más népek irodalmait bemutató számok is készülnek. Közös erőfeszítést javasolt annak érdekében, hogy a Szovjet Irodalmat minél több fiatal olvassa.

Maja Ulrih műfordító, az Inosztrannaja Lityeratura munkatársa azt hangoztatta: fontos feladatának érzi, hogy a folyóiratot tájékoztassa a magyar irodalom eseményeiről. Véleménye szerint hasznos lenne a Szovjet Irodalom oldalain is beszélgetést folytatni az áttételességről, a metaforikus kifejezésmódról és a közérthetőségről. Felszólalását azzal a gondolattal fejezte be, hogy a Szovjet Irodalom új rovatot indíthatna a műfordítás műhely- problémáiról.

Soproni András műfordító főként a fordítói munka problémáiról beszélt, saját tapasztalatai alapján. „A népnyelv fordulatait nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen átadni — mondta. — Azonkívül számos olyan szó (különösen rövidítés), növény- és madárnév létezik, aminek nincsen magyar megfelelője, úgyhogy új szavakat kell kitalálni.” Megemlítette, hogy a Szovjet Irodalom budapesti szerkesztősége mellett műfordítói szeminárium működik.

Vitazárójában Szavva Dangulov leszögezte: a szovjet irodalmárok nagyon értékes párbeszédet folytattak magyar barátaikkal. „Kapcsolatunk jó — állapította meg —, s ez a további sikereik záloga abban a nemes munkában, amelyet végzünk: népeink, irodalmaink, kultúráink kölcsönös közelítésében”. (vj)