Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Veres Jánossal)

dések — ez a műfaja ezeknek az Írásoknak, s ez a munkacíme is. „Tűnődő ember sorsa írás, s az Írás vége mindig sírás” — vallom bennük és velük Nagy Lászlóval. Azt hiszem, nagyrészt a magányomból, az elszigeteltségemből is adódik, hogy ráálltam erre a műfajra. Mivel nincs kivel megbeszélnem, megvitatnom az engem izgató dolgokat, hát kiírom magamból őket. Talán belőlük is összeáll majd egy kötet anyaga. Persze, nem akarok én távolról sem belekontárkodni a nyelvészek, történészek és mindenféle tudósok és céhbeliek munkájába. A suszter az asztalos munkájába ne szóljon bele. De — Kolozsvári Grandpierre Emil szavaival szólva —: „a szobrász nem többet, hanem mást tud a márványról, mint az ásványtan vagy a földtan tudósa.” És én épp ezt a mást akarom a fölsoroltakról megírni. # Valahol arról írsz, hogy minden eddigi könyved rossz időszakban jelent meg. Hogy érted ezt? —Amikor a kiadó fölszólított, hogy adjam le az első önálló verseskönyvem anyagát, eszem ágában sem volt kötetet kiadni. A fölszólítás teljesen megbolondította a fejemet, olyan váratlanul ért. Akkor még jóformán azt sem tudtam, hogyan kell hozzáfogni egy verskötet összeállításához. Képtelen volatm nemet mondani és higgadtan átgondolni, hogy mit is jelenthet, mekkora felelősséget az önálló bemutatkozás. A Tüzek és virágok esetében meg az volt a kiadó feltétele, hogy a verseknek legalább egyharmada direkt módon agitáló legyen. Sokat töprengtem, hogy mit csináljak, eleget tegyek-e ennek a követelménynek vagy várjak-e még a kötettel. De a pénz nagyon kellett. Akkor már nős voltam és bútort akartam venni. Nyugodtan megírhatod ezt, hiszen emberek vagyunk. Végül is a kiadása mellett döntöttem. A Fehér szarvas állt össze eddigi köte­teim közül a legszerencsésebben. Tőzsér javaslatára ezt a kötetet zömmel a népkölté­szetből, annak elemeiből építkező verseim alkotják. De ez a kötet megint csupán egyik énemet mutatja föl, bár igaz, hogy aránylag egyenletes és homogén lett. A válogatott verseim kötetét a kiadó és az akkori körülmények sürgetésére szinte egyik napról a másikra kellett leadnom. Akkor már újra nagybeteg voltam, nem sokkal előtte kerül­tem haza a klinikáról, s betegen, rettenetes állapotban, testileg legyengülve és lelkileg földúlva válogattam össze az anyagot, s a kiadó még tovább változtatott rajta. Sajnos, nem a legszerencsésebb kézzel nyúltak hozzá... És itt van még a novelláskötetem is. Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején megjelent néhány elbeszélésem, és az idősebb pályatársak közül többen arra biztattak, hogy gyűjtsem egybe ezeket. Nem volt ugyan sok novellám, mégis hajlottam a szavukra, s így a kötetbe aztán lényegében minden bekriilt, ami úgy-ahogy használható volt. Ma már tudom, hogy ezzel is várnom kellett volna. 0 Mindez, amit elmondtál, lényegében az új kötetedet is előre vetíti. Ha a válogatott verseid gyűjteményét nem számítjuk, éppen tíz éve, hegy versesköteted megjelent... — A kéziratot már leadtam a kiadónak. Egyelőre Meleg szél a címe, s az utóbbi néhány évben írt verseim legjavát fogja egybe. Nagyon bízok Zalabai Zsigában mint szerkesztőben, s ott van már a kiadónál Tőzsér is — mindketten kiváló értői a versek­nek. Számítok az ő tanácsaikra is. Ebben a kötetben már szigorúan a minőségen lesz a hangsúly. # Az utóbbi években észrevehetően megváltoztak lírai kifejezőeszközeid----­— Nyilván a szabadversekre és a harsány színek tompulására gondolsz. Talán azért van így, mert a versírás indítékaiban a heves inspirációk helyett nálam ma már a higgadtabb gondolatiság dominál, s a másfajta nekirugaszkodás más véghezvitelt követel. # Milyennek látod a csehszlovákiai magyar líra harmadvirágzásának eddigi eredmé­nyeit? — Ebben a kérdésben optimista vagyok. Nem osztom azt a sommás és elsietett néze­tet, mely szerint líránk mindmáig a vergődés, téblábolás, bukdácsolás stádiumában van. A „jégtörő nemzedék” tagjainak legjobb — tehát későbbi — alkotásai, a „nyolcak” gárdájának csúcseredményei és a ti csoportotok eddigi sikerei számottevő, komoly ér­tékké állnak össze. Ha a tiszta ércről képzeletben leválasztom a mindenkori meddő kő­zetet, akkor 1950-től máig számítva, megnyugtató képet látok magam előtt. Egyébként

Next

/
Oldalképek
Tartalom