Irodalmi Szemle, 1977
1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Kondrót, Vojtech: Az örökifjú Ady
VOJTECH KONDRÖT Az örökifjú Ady Az én Adym? Az örökifjú Ady. A magam Adyjához közvetve, kerülővel jutottam el, mint úgyszülván mindenhez a földön. Ha a magam Adyjáról beszélek, elsősorban az motoszkál bennem, ami a tudatomban legmeghittebben él, az, amit az utóbbi időben magam fordítottam le verseiből. Tisztelgés Ady előtt, az ember és a zseni előtt. Hogyan másként, ha nem versekkel. Másként hogyan ismerhetné meg a költő idegen nyelven író társát, mint azzal, hogy lefordítja, magáévá teszi verseit. S ami a legfőbb — monhatjuk, váratlan gyönyörűség: rádöbben a rokonságra, amelyről évek hosszú során át semmi sem tudott — habár valamikor régen sejtelemként benne élt. Hogy eddig mit fordítottam Adytól? S benne így nyilván a magam — és általam mások — számára is újból vagy újonnan valamit fölfedeztem. Ezeket a verseket például: Korán jöttem ide (Priskoro som sem prišiel), Nem adom vissza (0 jedno olúpim ťa), Léda szíve (Lédino srdce), Nézz, Drágám, kincseimre (Hľa, Drahá, moje imanie), Beteg szívemet hallgatod (Počúvaš moje choré srdce), Egyedül a tengerrel (Sám s morom) ... és még néhány továbbit is. A szenei gimnázium diákjaként, tizenötévesen, kezembe került egy könyv: Válogatás a világirodalomból. Sok mindenért hálás vagyok neki. E könyvben — természetesen — Ady is jelen volt, önéletrajzával együtt. Már akkor — s mindmáig — izgalommal olvastam ezt a mondatát: „Bolondos érzékenységet örököltem, korán jelentkezőt; gyorsan értettem, szerettem és szenvedtem.” Vagy ezt: „Kitűnő diák voltam, eminens, sőt első eminens; bús családi emlékeim és ügyeim féken tartottak.” S milyen programosan hang zottak ezek az szavai: „írok, verekszem, ájulok és kezdem megint elölről: vagyok. Tanítóim nem voltak, nem volt szükségem tanítókra, mert éltem és mert nagyon éreztem az életet.” MÖJ ADY Verš dávno vrytý do sčernetej hrady Tajomný ako sedmohradské hrady Sneh ktorý zavial rozkvitnuté sady Krajina v ktorej zostal navždy mladý Cintoríny — tie zimné vinohrady Strom za ktorým sa ukryl v stromoradí keď chodil k Smrti tajne na vohľady Krajina v ktorej zostal navždy mladý Pohľady — hady Ľady kolonády Sám s morom čo do očí priamo hľadí ktoré vie všetko a nič neprezradí Krajina v ktorej zostal navždy mladý Verš dávno vrytý do sčernetej hrady Tajomný ako sedmohradské hrady Sneh ktorý zavial rozkvitnuté sady Krajina v ktorej zostal navždy mladý
