Irodalmi Szemle, 1977

1977/9 - ÉLŐ MÚLT - Komlós Aladár: Ady-versek, be szépek voltatok (vers)

nem ingerel dühökre szeretésre messzi vagy mint a halál oly halott és idegen

szétpattant szemed sötét, néma kör — a többnél, mit adtál, most a még több tágul és jaj a fényesség

ezerszer gyötör, mióta nem vágyunk Téged mert magunkat úgy vágyjuk mint még sohasem —

elhagyott, hideg hadállás a vers most szúr a vér a való rossz ízével most görcsül a kar, a száj, az agy kenyeret tépni

s az összeborító sorsot, mit el nem értél millió nyilaiással élni.

Komlós Aladár

ADY-VERSEK, BE SZÉPEK VOLTATOK

Ady-versek, be szépek voltatok, soha többé nem lesztek olyan szépek, az iskolapadban, sötét órákon át s hancúrozó, játszó tízperceken át nekem egyre fülembe muzsikált soha-nem-hallott hajnali zenétek.

Itt e felvidéki, kisvárosi utcán, sétáltunk ketten, verselő diákok, harangzúgásban házak alatt este,

(ó merre vagy most, régi pajtás?), más életet, harcot, hírt, messzi Pestet, itt idéztük a távoli világot.

S amerre mentünk, mindenütt csapatban repültek az Ady-versek utánunk, mint madarak egy ifjú szent körül, s fojtó vacsoráknál az asztalnál is egy-egy Ady-vers vállamra ült nékem s a fejem körül csapkodott a szárnyuk.

Ök voltak a zene, amerre jártam örök táncodat, ifjúság.

— Ma, aki egykor ifjú elmével játszottam szerelem édes versével, most immár Mársnak hangosabb versével fegyverbe járok .. .