Irodalmi Szemle, 1977
1977/8 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Koncsol László, Vojtech Kondrót, Mikola Anikó, Rácz Olivér, Tőzsér Árpád, Veres János, Karol Wlachovský: Ankét műfordításunkról
RÁCZ OLIVÉR Műfordítóink helyzetét és műfordításaink színvonalát nagy általánosságban kedvezőnek, részleteiben kedvezőtlennek tartom. Kedvezőnek azért, mert a műfordítás minden író, költő számára valósággal nélkülözhetetlen, nagyon kemény, szigorú fegyelmet és következetes önfegyelmet igénylő iskola. A szó, a nyelv, az irodalom anyagának legsajátosabb tulajdonságaival megismertető, legárnyaltabb részleteibe behatoló, állandó összehasonlítási lehetőséget és mértéket nyújtó mesteriskola. (Már utaltam rá: nem mindenkinek adatik meg, hogy a klasszikusokat és a legkiválóbbakat fordítsa. De a műfordítás még negatív előjellel is magasiskola: a műfordítónak alkalma nyílik a nyelv lehetőségeivel és tulajdon tehetsége, adottsága anyagával magasabb szintű minőségi megoldásokat találni; a műfordítói etika megszabott határain belül tevékeny együtt- alkotójává válni az eredeti alkotásnak. Távol áll tőlem, hogy ennek a lehetőségnek kizárólag lekicsinylő értelmezést tulajdonítsak: a magyar és nem magyar műfordítók munkáiban olykor világosan kimutathatók azok a helyek, mondatok, részletek, ahol a fordító — Karinthy Frigyes, Szerb Antal, Benedek Marcell, az élvonalbeli kortárs műfordítók közül Ungvári Tamás — neves és rangos szerzők műveinek fordításakor jótékonyan „belesegített” az eredeti szövegbe, nem a fordítás, hanem a mű és a szerző színvonalát emelve még magasabb szintre. Az eredeti alkotás színvonalát, nem a fordításét. Meirt hát — különösen prózai művek olvasásakor — ugyan ki szokott egy-egy megkapó, színes, sikerült részlet, szellemesen tolmácsolt szellemes gondolat, képsor szépségeire bukkanva, visszalapozni a fordító nevére?) Kedvező feltétel az is, hogy műfordítóink általában abból a két nyelvből fordítanak, amelynek közegében és emberközelségében élnek: szlovákból és cseh nyelvből. Ez azonban egyszersmind korlátozó tényező is: műfordítóink közössége elszakad a világ- irodalom műveinek és egészének szakmai felmérésétől, vizsgálatától, feldolgozásától és fordítói ismeretétől. Műfordítóink közösségéről van szó: az ismert és fémjelzett műfordítók általában egy, olykor két, kivételesen több rokonnyelv irodalmának anyagából fordítottak és fordítanak, egyéni párosítások és társítások szerint. De a műfordítók szakmai közösségében mindezek a fordítói nyelvterületek, a közlekedő edények fizikai törvényeinek engedelmeskedve, mégis közösen hatnak, mozgósítanak, erjesztenek. Kedvezőtlen tényező az is, hogy a műfordítói szekció — végső fokon tehát az írószövetség — nem foglalkozik eléggé rendszeresen és céltudatosan a műfordítás alapvető szakmai kérdéseivel, a fordítói hűség és hitel, másrészt a fordítói szabadság (a kettő egy és ugyanaz!), a színvonal normáival, ami természetszerűen visszahat a könyvkiadók munkájára is. így és ezért kerül sor olykor áldatlan, káros, fékező hatású: határvillongásokra a fordító és a kiadó között: természetes, hogy ahogyan minden fordítónak, hasonlóképpen minden szerkesztőnek és lektornak megvannak a maga egyéni elképzelései s megvan a maga egyéni ízlése is: éppen ezeknek az együtthatóknak kellene kialakítaniuk a műfordítás normáinak szintézisét, azokat a nagyon szükséges, nélkülözhetetlen elméleti játékszabályokat, amelyek a műfordítás területén nem elsősorban szavak és mondatok pontos visszaadását tartják szem előtt, nem szavak és mondatok fordításának ellenőrzésére fecsérlik erejüket, hanem mindig a gondolatmenetet, a teljés szöveget kísérik figyelemmel, a gondolathűséget,.amely olykor akkor hű, ha hűtlen az eredeti szöveghez. Ne felejtsük el, hogy a lefordított, átültetett szöveg nyelvi szempontból és végső fokon már anyanyelven szóló alkotás: az olvasó nem fordítást plvas, hanem a tulajdon anyanyelvén megírt regényt, elbeszélést, drámát, költeményt — (ha jó a fordítás), az eredeti alkotás minden ízének, hangulatának, mondanivalójának, couleur-locale-jának egyöntetű egységében. Ezen a téren az Irodalmi Alapon belül és annak jóvoltából és kezdeményezéséből (?) a műfordítói szekcióra még nagy és komoly feladatok várnak. Maga az Irodalmi Alap, úgy gondolom, elegendő támogatást nyújt és eleget cselekedett már akkor, amikor a műfordítói munkákra is kiterjesztette az alkotószabadság lehetőségét, és amikor megalapította a csehszlovákiai magyar műfordítók szekcióját. A munkát magunknak kell megszerveznünk és elvégeznünk. TŐZSÉR ÁRPÁD Lépjünk még vissza az előbbi gondolatunkhoz. A műfordító szemináriumok és műfordító táborok gazdái épp ebben a második kérdésben felsorolt intézmények lehetnének. De
