Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - FIGYELŐ - Mészáros László: Két kisregényről
IFIKS^WÍEILCö) KÉT KISREGÉNYRŐL A kritikus jegyzetfüzetéből 1. DÁVID TERÉZ: ARANKA A Kásahegy, az Ifjúságból elégtelen és az Időzített boldogság után az Aranka Dávid Teréz újabb nagyobb lélegzetű prózai alkotása. A kisregény végére azonban szinte önkéntelenül odaírhatjuk: problematikus! Az első szembeszökő dolog, hogy a mű több helyen ellentmondásba kerül az írónő előszavával, kinyilatkoztatott nézőpontjával. „Az ostromot Budán éltem át, onnan hoztam ezt a történetet. Az ágyúdörgéstől hangos napokat történelmi vagy hadászati szempontból megírták már és megírják még mások, nálam alaposabban, az én elbeszélésemhez mindez csak a háttere, dekóruma, színpadi díszlete egy hétköznapi történetnek. Csak messziről kíséri csatazaj, csak befelé hullanak a köny- nyek. Ha lehet a fájdalmakat szordinóval kimondani — én megpróbálom”. A további oldalakon azonban többször is megjegyzi az írónő, hogy „ez a regény egy darabka történelem”. Máshol így érvel: „Nem győzzük Ismételni, hogy nem mesét írunk, hanem történelmet. Korképet!” A színes korképben aztán nem látni a befelé hulló könnyeket, a csatazajban nem hallani a tompítva kimondott fájdalmakat. A tör- ténelem-könnyek ellentétét tovább mélyíti a bizonytalan műnem. A helyenként humoros és szatirikus látásmód és szituációk eltakarják a fájdalmakat és könnyebbé teszik a művet. Ugyanezen törött meg a Kásahegy is: nem sikerült a tragédia és a szatíra ötvözete. Az Aranka bizonytalan szerkezetének további kérdéses pontja a meghatározatlan mesélő. A mesélő szerepe ugyan irodalom- elméletileg sem eléggé tisztázott kérdés, de az írónak minden konkrét műben így vagy úgy meg kell oldania a kérdést. Az Arankából azonban nem derül ki, hogy a fiatalasszony meséli-e a történeteket, aki akkoriban naponta kétszer legyalogolt az óvóhelyre, vagy a harminc évvel későbbi asszony eleveníti-e fel az eseményeket. Egy írói beleszólás az utóbbira enged következtetni: történelmet, korképet írunk, „társadalmi rajzot, szemléltető átekintést pár négyzetméterről, három és fél emeletnyire a föld színétől. Ugyanis egy háznak nemcsak homlokzata, lépcsőháza, telekkönyvi száma és házmestere van, hanem keresztmetszete is. Lélektana, világnézete!” Mindez az Arankában azonban felületes, hiányzik belőle az elmélyültebb lélektani indokolás és a világnézet is sokszor karikatúrává torzul. Az írói látásmód és a mesélő nézőpontjának bizonytalansága mellé a történet, a cselekmény elmosódása és a tulajdonképpeni hősök hiánya párosul. A kisregény jellemei főleg a háttérként deklarált történelemmel tűznek össze, nem pedig egymással. Karcsinak csak viszonyai vannak, de nem problémái. Aranka is a történelem viharában tűnik el. Mindezeket a határozatlan, elmosódó, szétfolyó részeket egy jó szerkezeti megoldással elkerülhette volna az író. A történet drámaibb lehetett volna, ha néhány személyre összpontosítja. Természetesen abból, hogy Dávid Teréz nem drámaian szerkesztette meg az Arán kát, valószínűleg az következik, nem is volt szándékában. Véleményem szerint azonban ez lett volna a jobb megoldás, mert a választott panoramatikus epikai szerkezet sok hiányosságot eredményezett. Figuráinak sokasága, színessége, párbeszédei viszont filmszerűen hatnak és tulajdonképen ez a filmszerűség tartja össze
