Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - NAPLÓ - Duba Gyula: Miroslav Válek költészete

a fegyelmezett tudat tükrében mutatják meg a világot, mégis eredendően a léi költője ő, érzékelése és gondolkodása ezer szállal kötődik a valósághoz.

Költői világa a szülőfölddel kezdődik: „A szülőföld kéz, melyre ráborulhatsz sírva” — írja egyik versében. Fontos helyet tölt be valóságszemléletében az emlékezet, a múlt; említett versében az iskolai évek és gyerekkori emlékek mélyéről előbukik öngyilkos történelemtanárának alakja, aki „úgy lógott ott a csibész, az egész világra nyelvet öltve”, majd egy kamaszszerelem kapcsán Helena Daňková, s vele, sorsával a csehszlovák történelem sűrűjébe lépünk, Helenkát cseh — s talán zsidó — származása miatt szüleivel együtt kiutasítják az „önálló” államból, koncentrációs táborba kerül s „por lett Helenáből, por lett egészen.” Feltűnik František Kaplánek, a Vöröskereszt sofőrjének képe, „és más hozzá hasonló, kik születési bizonyítványukban egy csepp idegen vért tudtak felmutatni — elhatározták, hogy a világ folyását helyi viszonylatban is meg kell változtatni”, felvillannak és elenyésznek, maguk után hagyva a történelem borzalmait és kiáltó szenvedések emlékét. Életre híva olyan emberi tapasztalatokat, melyek tragikusságukban életünk mélyértelmű előzményeiként vésték belénk tanulságukat: hajszálgyökerekkel táplálkozik belőlük jelenünk. Mai életünk — modern városi élet, néha magány, nehéz szerelmek, közösségi gondok, a rend és emberség akarása. Válek is szívósan kutatja a nagy, örök kérdéseket: mi végből és nogyan élünk? Minden költő — vagy a legtöbb — ezt teszi, mondhatnánk, néhány „örök” téma ismétlése a világirodalom. Költőnk az igazi egyéniségek módjára — azonban témáit hely és idő koordinátáiban úgy éli és írja meg, hogy bennük a szlovák népi életérzés egy érzékeny lírikus gondolatiságának a kohójában új és egyedi igazságokká, az egyetemes emberi lehetőségek és tapasztalatok kincsestárának mai értékeivé ötvöződik.

A költő szokatlanul hosszas előkészületek után aránylag későn jelentkezett, harminckét éves korában adta ki első verseskötetét. Az azóta eltelt fél emberöltő során további négy kötete és néhány gyermekverskötete jelent meg. Jellemző — és értékes — módon valósult meg nála a közéleti-politikai feladatvállalás és a művészi elmélyülés szintézise: legutóbbi — Szavak című — verseskönyve a kommunista világlátás és történelmi-erkölcsi állásfoglalás magas szintű megjelenítése. Már-már a filozófiával rokonságban korunk emberiségének létkérdéseire keres válaszokat benne. Lírája értékét emeli, hogy hangvételét gyakran Majakovszkijra emlékeztető pompás, bölcs irónia szálai szövik át, mely lírai stílusjegy tudvalevőleg az emberi szellemiség öntudatosodásának magasrendű terméke. Ha alkotásainak emelkedő sorát áttekintjük, olyan következtetésre jutunk, hogy Miroslav Válek nem tartozik a korán felvillanó tehetségű és idő előtt kihunyó lángú — kiégő vagy elfáradó — költők csoportjába, mert állandóan képes megújítani költészetét, és inkább azok között van helye, akiket célratörő eszmeiségük és kemény élettapasztalataik egész életükön át egyre előbbre és feljebb visznek a bölcs líraiság és szilárd társadalmi hitvallás eszménye felé.