Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Turczel Lajossal)
a kritikáim is az irodalomtörténeti munkámhoz kötődnek. De az elhallgatásom nem jelentett törést kritikánk fejlődésében, mivel abban az időben már jelentkezett néhány olyan fiatal kritikus, aki a mérceemelés igényével és új módszerek követelményével indult és indulhatott pályájára. ® Maradjunk még az iménti kérdésnél, mivel az említett újraértékelésre mindmáig nem került sor ... — Nem került rá sor intézményesen. Tehát olyan értelemben, hogy a harmadvirágzás kezdeti szakaszának, a mennyiségi növekedés időszakának termését megfelelő távlat ból felülvizsgáltuk volna. Ehhez viszont nagy segítséget nyújtanának a különböző mű fajú gyűjteményes antológiák. A harmadvirágzás eddigi lírai termését felmérő antológia összeállítása már folyamatban van, s reméljük, hogy egy ilyen jellegű novella- antológia Is hamarosan követni fogja. • Irodalomkritikánk negyedszázados életét, fejlődését illetően már van egy ilyen gyűjteményünk. A MÜ ÉS ÉRTEK véleményem szerint ugyan eléggé felemásra és ve gyes érzelmeket keltőre sikerült, de szerkezeti-szerkesztési hiányosságai ellenére is meglehetősen pontos képet ad kritikaírásunk és kritikai gondolkodásunk rohamos léptékűnek ugyan nem mondható, azért mégis tagadhatatlan fejlődéséről, kétségtelen eredményeiről, s még meglévő fehér foltjairól is. — Magáról a gyűjteményről nehéz beszélnem, mivel az én írásaim is elég nagy számban szerepelnek benne. Ettől eltekintve hasznosnak tartom és dicsérni tudom érte Szeberényi Zoltánt, az összeállítót. Előszava alapos anyagismeretéről és tárgy- szerűségéről győz meg. Gyűjteményével is segítségül szolgált irodalomkritikánk fontos feladatának teljesítéséhez, a harmadvirágzás irodalmának tényleges értékrendszerezéséhez. Kritikaírásunk másik fontos feladata lenne, hogy az eddiginél tudatosabban és határozattabban tartson lépést irodalmunk fejlődésével. • Épp ezt a kérdést szertettem volna érinteni. Az az érzésem ugyanis, hogy az irodalomkritikánk máig sincs összhangban az irodalmi fejlődés léptékével. Képletesen úgy mondhatnám, hogy — tisztelet a kivételeknek — jónéhányan még mindig a tegnap esztétikájával, esztétikai mércéivel próbálnak megmérni mai, sőt, nemegyszer jövőbe mutató irodalmi alkotásokat, folyamatokat, jelenségeket. — Irodalomkritikánk letagadhatatlanul meglévő szemléleti és egyéb fogyatékosságai a mi kis irodalmunkban élesebben mutatkoznak meg, mint a nagyobbakban. Azon oknál fogva pedig, hogy mindezek szinte egyetlen irodalmi folyóiratunkban, az Irodalmi Szemlében tükröződnek vissza, a valóságnál jóval torzabb képet mutatnak. Meggyő • ződésem ugyanis, hogy irodalomkritikánk képe a valóságban nem annyira elszomorító, mint amilyennek véljük. E meggyőződésemben igazol a szóban forgó kritikagyűjtemény is, amely egyértelműen arról tanúskodik, hogy van nálunk irodalomkritikai mozgás, s az elmúlt negyedszázadban számba vehető és fölmutatható eredményeink is születtek. S ha a legjobb eredményeinket a magyarországi vagy a szlovák eredményekkel hasonlítjuk össze, akkor sincs különösebb okunk az elkeseredésre. De rögtön hozzá kel’ tennem, hogy jogosnak és helyénvalónak tekintem a bíráló szót, ha a korszerű kritikai módszerek hiányára, elégtelenségére utal. Kritikaíróink nevelésében, kritikaírásunk korszerűbbé tételében az írószövetség magyar szekciójának és az Irodalmi Szemlének is mulasztásai vannak. • Ez utolsó megjegyzésből az következik, hogy még korántsem lehetünk elégedettek irodalomkritikánk hatékonyságával, tehát céltudatosságával és nevelő hatásával, irodalmi tudatformáló erejével. — Hogy érthető és világos legyen, amit itt eddig a kritikáról mondtam, hangsúlyoznom kell azt, hogy a kritika kritikája akkor helyes, ha az irodalmi élet feltételei! és az irodalom fejlettségi fokát is tekintetbe veszi. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a harmadvirágzás semmiből induló irodalmának a kritikája a kezdeti szakaszban szükségszerűen csak konstruktív és pedagógiai jellegű lehetett. Hogy a te kifejezéseiddel éljek: az adott körülmények között csak ilyen módszernek volt „hatékonysága, céltudatossága, irodalmi tudatformáló ereje”. Ha a történelmi materializmus alapján állunk, akkor a kezdeti szakasz kritikájának értékelésénél ezt a determináltságot nem mellőzhetjük; értékítéletünk csak akkor lesz helyes, ha a megformálásánál ezt a kö rülményt is tekintetbe vesszük. Ilyen alapon, a harmadvirágzás kezdeti nehézségeihez és a későbbi minőségi fejlődés lassú üteméhez viszonyítottan látom én kedvezőbbnek az eddigi kritikánk képét. Persze arról szó sincs, hogy az említett körülmények szere
