Irodalmi Szemle, 1977
1977/7 - Batta György: Színek Fábry Zoltán portréjához I. Rész
Általában a nap első felében röppent el képzeletben léggömbjén Európa fölött, szemlét tartani. Mindenről tudott, mindent látott, segítettek neki az ideérkező levelek. Délelőtt írt; délután és este olvasott, készült a másnap-délelőttre. Kis füzetei mindig kéznél voltak, beszélgetés közben is megtörtént, hogy elnézést kért vendégétől és feljegyzett valamit. „Nagyon szerette szülőföldjét, az erdő volt a mindene, rengeteget Járt benne. Sétáira mindig vitt magával ceruzát és papírt. Amikor fáradtabb, betegebb lett, szerette, ha vele megyek, mert félt, hogy rosszul lesz, s nem tudják majd, merre van. Én, a gyermek, nem örültem különösebben ezeknek a sétáknak, mert ő ilyenkor nem merészkedett messzire, s ilyenkor nem társalgóit, hanem bizonyára gondolkodott. Gyakran hangsúlyozta, hogy Stószon is itt a világ; egyedül vagyok, de mégsem egyedül — mondogatta.” Véletlen jelenség volt-e Fábry Zoltán? Önnön erejéből építette föl magát, a folyóiratokkal és könyvekkel folytatott csendes dialógusokból? Csak a stószi impulzusokból élt? A csendből? Nincsenek csodák. A remetének titulált író 1927 és 1938 között havonként egy teljes hetet töltött kassal barátainál, a Simái családnál, amely olyan módon szívta magába a kultúrát, mint algák a vizet és a fényt. Simái Béláné, Lidiké, Budapestről került Kassára. Nagybátyja, Jászí Oszkár, a radikális eszmék harcosa, édesapja Madzsar József társadalomtudós, édesanyja Madzsar Alice, a szépség és egészség apostola, a női testkultúra magyar megalapítója. „Madzsar Alice varázslatos lénye, szikrázó szelleme, lebilincselő egyénisége maga köré vonzotta kora nagy embereit. Ady, Bölöniék, Reinitz és a család meghitt barátja, Szabó Ervin gyakran megfordult Madzsarék otthonában.” Ezt a légkört hozta magával Kassára Simái Béláné Madzsar Lídia. A leghaladóbb eszmék befogadója volt maga a város is, amely felolvasó esteken a bécsi magyar emigránsokat is vendégül látta! És amely színházával (a Latabárok egyik őse is játszott itt például valaha), Batsányi, Tinódi Lantos Sebestyén, Rákóczi szellemének máig is szállongó sugárzásával, utcáival, fáival, épületeivel, székesegyházával különösen közel került Fábry Zoltánhoz. Micsoda remek emberek éltek és élnek itt ma is! A betegeit ingyen gyógyító polihisztor orvos, aki olyan otthonossággal mozog történelmünkben és irodalmunkban, mintha egy ezredéven át maga is ott tartózkodott volna a színhelyeken! A finom lelkű múzsa, a másokért, az ügyért minden fáradtságot, áldozatot vállaló rádiószerkesztő, az eszméhez mindvégig hű harcostársak, és még tizen és százan, akik a talaj voltak, amelyből a stószi hajszálgyökerek táplálkoztak. Kassáról mindig úgy tért vissza Stószra, mint a föltöltött akkumulátor, de mielőtt könyvei között, otthon, újra nekilátott volna az írásnak, még kihajolt az ablakon, mert meghallotta, hogy kezdi a szemközti gyep zöldjébe beverni első virág-szögecs- kéit pici kalapácsával a tavasz. Következő számunkban: Levelek Máriának.
