Irodalmi Szemle, 1977

1977/7 - Batta György: Színek Fábry Zoltán portréjához I. Rész

németek, akik Hitlerrel szemben még német származásukat is szégyenkezve tagadták.”

(A ház elé autóbusz érkezik. Fiatalok és öreqek mennek, viráqgal a kezükben, a ház ba. Hull a hó.)

LÁNY Ennyire szerették?

FÉRFI A gerinces, emberi tisztaságát végig megőrző, elveiért börtönt is vállaló embert tisztelték benne, aki olyan szívóssággal őrködött fölöttünk, mint a megszállott tudós, aki puszta kezével védi az utolsó kakasmandikót vagy árvacsalánt.

LÄNY Sokan olvasták?

FÉRFI Jóval kevesebben, mint amennyien tisztelték. A röntgenfölvételek csak a lényeget mutatják, nélkülözik a szemet gyönyörködtető színeket. A laboratóriumi feketefehér nem versenyezhet a regényekből kiizó karmazsinnal, foszfor-zölddel vagy muskátli-pirossal. Fábry szó-gyöngyözése inkább emlékeztet a nehéz rajnai borokra, mint a könnyű magyar homokira, stílusa nem csillogó, párás olykor, akár a szőlőhegy levét tartalmazó pohár fala és mégis szép, mert a lényegre tör, mert először a kórokozót kell felismernünk ahhoz, hogy a szörnyű kórt száműzhessük, s felépíthessünk ma gunkban is és a világban is a harmóniát.

(Sűrű pelyhekben havazik, olyan puhán, mint egykor Podolinban; talán maga Krúdy- Szindbád szórja óriási tenyeréből a pihéket.)

LÁNY Elbűvölően szép ez a havazás, mesébe illő a ház, a fák, a patak.

FÉRFI Gyakran tapasztalta Fábry is, hogy a mesék mesterlegényei segítenek rajta; az olvasást, az igaz gondolatokat tisztelő hentes, aki olykor húst küldött neki, vagy a szabó, amikor egy-egy öltönnyel meglepte. Pusztán barátságból, ingyen gyógyította az orvos, néha remek bort hozott valamelyik pedagógus. Hölgyismerőse olvasólámpával kedveskedett, tisztelői ritkán kapható külföldi gyógyszerekkel.

LÁNY Olyan volt hát, mint a fenyő: gyökerei a mélybe nyúltak.

FÉRFI Figyeltünk minden szavára, mi, csehszlovákiai magyarok, akik hóvirágot sze dünk Gerencséren, epret ültetünk Nyárasdon, tokaji borokat palackozunk Kistoronyán, paprika-tüzű kolbászokat füstölünk Gömörben, mogyorót gurítunk zsákjainkba Szilicén, görögdinnyéket termesztünk Kövecsesen; lestük üzenetét mi mindannyian.

LÁNY Itt élt, ebben a házikóban, egyedül, távol a szellem európai világtornyaitól, az irodalom kávéházi csatározásaitól?

FÉRFI És mégis századunk egyik legmodernebb européere volt! Pedig gépkocsiba is ritkán ült; sohasem ízlelte meg a vezetés mámorát, egyetlenegyszer sem repült. Telefonja sohasem volt, televíziót nem vásárolt, rádiókészülékét — élete alkonyán — akkor kattantotta fel, ha zenét hallgatott. Központi fűtés? Vízvezeték? Ezüstösre mázolt kályhájában vígan pattogott a tűzifa, a vizet pléhvödörben tárolta, egyetlen olvasólámpáját ajándékba kapta. Könyvtára viszont kiváló rendszerű volt, a magyar és a német könyveket hangyaszorgalommal gyűjtötte, levelezett a kiadókkal, amelyek recenziós példányokat küldtek neki. Mindenre figyelt, rengeteg levelet írt és kapott. Hosszabb utazásokat nem tett, városkáját csak akkor hagyta el, ha a szanatóriumba vagy a kórházba, ritkábban előadói estekre utazott.

LÁNY Milyen ember volt? Titokzatos? Komor? Vígkedélyű?

FÉRFI Szelíd, mint mindenki, aki komolyan gondolja a békét. Első nekem írt levelében zsengéimről írta meg véleményét. Bíztatott, „mert észrevettem a fákat, az ember leghűségesebb barátait, s aki meglátja a fákat, az később megpillanthatja magát a világot is.” Ö fogalmazta meg, olyan világosan és pontosan, akár a definíciókat szokás, hogy minden antifasiszta író a béke elkötelezettje. „Mi a híd? A híd az az emberség, a megismerés és megértés eredménye. A gondolat és béke igaza, útja. Népek, kultúrák közlekedési útja a híd. A híd igaza megállíthatatlan, ívének szépsége felülmúlhatatlan, mert a híd a teret és időt egybeölelő emberség reális konstrukciója.” Amikor személyesen megismerhettem, szemében fogyóban volt már a fény. Tanulmányoztam arcának domborulatait, a bőr fennsíkjain ráncok, mintha öt világháború szenvedésének a nyomait viselnék. Én, a zöldfülű riporter elszalasztottam feltenni a legizgalmasabb kérdéseket, melyekre aligha válaszol már az idő, pedig ő volt a leg-