Irodalmi Szemle, 1977

1977/6 - Varga Imre: Attis, Delelő (versek)

Attis

Kopp-kipi-kopp-kopp.

A hajófülke deszkafalához tapasztva fülét jól hallja Attis a nyárvégi eső kopogását.

Kopp-kipi-kopp-kopp-kopp-kipi-kopp-kopp-kopp-kipi-kopp-kopp. Féld csak, fiú, kopp-kopp, féld holnapodat, a zápor égi metruméban halld az égi jóslatot!

A fríg föld itt van már közel, s távolodóban a drága barátok és magad is már, a torna-olajjal kent testű ifjú; távol a versenyek, édesanyád,

az otthoni tornác s a gyűlölt ország is messze maradt.

Őrület ront szívébe a fríg parton,

Attist láz szállja meg,

Dindüména Ürnő rontást küld reá, s kovakővel megcsonkítja magát.

A ligetből muzsikát hall: dobokat és fuvolát.

Felbődül szinte, az érzék-gyülölő heréitek utána, a gallák, s rohannak bőszen Kübelé ligetébe.

Szívem tébolyát hajtsa el sípok hangja, lelkem láza múljék dobok dobogását hallva.

Őrjöngnek a fák közt borostyán koszorús lánykák, szolgái Kübelének;

Attist táncba hajtják,

forognak körben s üvöltnek hajós-társai.

— Évoé, Attis, ki férfi voltál, s most meg nő.

(Echó: Meddő)

— Évoé, Attis, versenyek győztese voltál,

s most lettél égi szolgálólány.

(Echó: Ö,lány)

Kifáradva a táncban a gallák s Attis, az asszony,

Kübelé templomában lepihennek.

VARGA IMRE