Irodalmi Szemle, 1977
1977/4 - NAPLÓ - Fried István: Wallaszky Pál
Wallaszky Pál Az akadémiai magyar irodalomtörténet második kötetében Tárnái Andor abban látja Wallaszky jelentőségét, hogy „Magyarország első folyamatos előadásií irodalom- történetét” ő Irta. Továbbá: „Könyvének tagolásával a hagyományossá váló irodalom- történeti periodizáció alapjait vetette meg." A harmadik kötetben ismét előkerül Wallaszky alakja, s itt Tárnái így állítja be az irodalomtörténeti fejlődésbe: „Az irodalom- történet (história litteraria) eddig nyelvre és tárgyra való tekintet nélkül az ország egész literatúráját foglalta magában. Wallaszky Pál művei (...) még ezt az álláspontot képviselik." A Milan Pišút szerkesztette, 1962-ben kiadott szlovák irodalomtörténetben pedig az alábbiakat olvashatjuk: „Wallaszky még nem elemzett egyes műveket, legföljebb röviden jelölte ki azok jelentőségét, jellemezte a kort, a pedagógiai és irodalmi törekvéseket, melyek Magyarország nevezetesebb iskolái körűi kialakultak, ezek közül az iskolák közül sok volt Szlovákiában, ezért könyvének jelentős része érinti a szlovák irodalmat is.” Wallaszky Pál (illetve ahogy a mai szlovák irodalomtörténet nevezi: Pavol Valaský) joggal kér és kap helyet a magyar és a szlovák irodalomtörténeti fejlődésben egyaránt; kora és közvetlen utókora is így látta. Még életében jelent meg a magyar nacionalizmus történészének, Horvát Istvánnak méltató cikke, melyben a „nemzeti becsület védője” díszítő jelzővel látja el Wallaszky (Tudományos Gyűjtemény, 1817. X. 11.) a nekrológ „nagy becsületre méltó hazabeli literátor”-nak nevezi (Hazai s Külföldi Tudósítások 1824. II. 37. szám), igaz, német forrás nyomán... Wallaszky ugyanis sosem töprengett azon, hogy a XVIII. századi Magyarország melyik népét szolgálja kizárólagosan; nem élt még benne a romantika korára föltámadó nemzeti öntudat. Nem népi-nemzeti, hanem állami keretben gondolkodott. Egész tevékenysége bizonyítja, hogy valamennyi itt élő nép kiművelésére, kultúrájának megbecsülésére törekszik, egységben látja minden itt élő nép törekvéseit. Számára egyetlen nagy egység létezik: az állami keretet adó Hungária, Magyarország, amelynek különféle nyelvű irodalmai, kulturális termékei egyetlen címszó alatt tárgyalhatok. Ha irodalomtörténetében föltünteti is az egyes szerzők nemzetiségét, evvel mindössze a nyelvi különbséget akarja érzékeltetni. A XVIII. század közepének megértő-felvilágosodott, a nemzeti-nemzetiségi ellentétek- től-vitáktól még nem fölkavart világa vetítődik elénk, ha életpályáját és életművét tekintjük át. Egy kis faluban, Bagyánban született, amelynek még 1906-ban is csak 41 háza, 242 lakosa volt. Selmecbányán, Rimaszombatban és Pozsonyban járt iskolába, s ezek az iskolai évek alkalmat adtak neki, hogy szlovákul, magyarul és németül megtanuljon. Tanárai között találjuk Tomka-Szászky Jánost és Benczúr Józsefet. Ezután rövid ideig házitanító Losoncon, majd az egyetemi évek következnek. A németországi egyetemekre Csehországon, Prágán át jut el, „hol mindeneket gondosan megtekintett” (Tud. Gyűjt, idézett helyj. Az egyetemi esztendők alatt szerezte széleskörű ismereteit, a filológiai módszert is itt sajátította el, de ide vezethető vissza a mérsékelt felvilágosodás eszmevilágával jellemezhető álláspontja is; a morális didaktikus gondolatkör lipcsei tanárainak előadásain keresztül lett sajátjává. Lipcsei tanárai közül Bél Mátyás fiának, Bél Károly Andrásnak, valamint a Goethe által is emlegetett, a kelet- európai irodalmakban fontos szerepet játszó Gellertnek neve emelhető ki. De hadd említsük meg, hogy Lipcse mellett Haliéba is elkerült, a pietizmus fellegvárába. Hazatérés után Cinkotán, Tótkomlóson, majd Jolsván lelkész. Lényegében véve a nagyvilágtól elzártan, falvakban írja meg legjelentősebb műveit; a rossz közlekedési viszonyok miatt a hírek, a tudomány új eredményei csak nagy késéssel jutnak el hozzá. Hősies munkát végzett. A közvetlen napi (lelkészi) teendők, a népnevelés szürke hétköznapjai (1742—1824)
