Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - Bereck József: Öregem, az utolsó (kisregény, IV. rész)
— Varázsló! — Liliomtipró! — rengtek az öklök. A minden elképzelhetőre kiterjedő minősítésekkel egy időben ököl nagyságú kövek kezdtek röpködni Aladár feje körül. A rendőr védekezőleg emelte arca elé a karját, de íiem tágított megbicsincselt foglya mellől. — Emberek, térjenek észhez!!! — ordította torkaszakadtából. — Az igazságszolgáltatásnak más útja van __Halljátok?! Vissza! Mindenki vissza! Le a kövekkel, ha mondom ...! Én itt a törvényt képviselem! Megtiltom, hogy valaki is ... — Majd mi igazságot szolgáltatunk! — dörögte a vörös szakállú, aki szemmel láthatólag nem akart lemondani előbbi javaslata megvalósításáról. — Kimondjuk magunk az ítéletet, s a végrehajtását nem bízzuk másra! — Ogy, úgy! — zúgták az emberek. Görcsösen kapaszkodtam a korlátba. Elképedve néztem -az emberek állati indulatát. Mérhetetlen félelemmel töltött el a látvány. Hát idáig fajult a dolog? Ezt akartam vol- ha? Ilyen nyílt összetűzést, ilyen kegyetlen leszámolást? Valahol jóvátehetetlenül hi-, báztam. Elindítottam, aztán felelőtlenül kicsúszni hagytam kezemből a történés fonalát... Aladár rezzenéstelen arca sápadt félholdként világított elő a kavargó fekete tömegből. Ekkor egy szögletesre kötött kendőjű asszony észrevett. Figyelmeztetésére többen is alkalmi trónusom felé fordultak. — Itt a fiú, nézzétek, emberek, itt a fiú! — kiabálta az asszony lelkendezve, s szaval nyomán rögtön fodrott vetett az emberkoszorú; ezúttal előttem nyílt szét. — Mondd el, hogy mit láttál, fiú! Beszéld el mindenki előtt, hogy mit láttál! Te vagy a tanú! Gyerünk, fiú, siess! Te vagy a tanú! Síri csönd lett a téren. A felhevült arcú, duzzadó öklű asszonyok és férfiak lélegzetüket is visszatartották. Hát persze, én vagyok itt a mindenható, gondoltam jóleső érzéssel, és kihúztam magamat, jelezvén, hogy szólni akarok. — Az az igazság — kezdtem el a korlát tetején megilletődött, el-elcsukló hangon —, hogy ez az egész, itt, nem létezik! Értik?! Én találtam ki az egészet, a maguk gyülekezetét, Aladárt, mindent... A férfiak ebben a percben békésen dolgoznak a föJdjükőn, az asszonyok pedig a konyhák gőzében serénykednek. Értik?! Maguk most mindnyájan csak az én fejemben gyűltek ide össze, hogy szabad utat engedjenek alantas, gyilkoló ösztöneiknek. A helyzet tehát, ahogy most itt állnak és engem hallgatnak, a valóságban egyáltalán nem létezik. Az a véleményem, hogy nyugodjanak bele ebbe, és változzanak vissza újra békés háziasszonyokká és földművelőkké! Érzem, hogy egy kicsit túllőttem a célon! Higgyenek nekem! Higgyjék el, hogy csak egy határozott gondolatomba kerül, s nem marad itt az utcán semmi, csak az a néhány lógombóc... — Bolond, nincs eszénél! — rikácsolta a szögletes fejű asszony. — Öt is megrontotta a varázsló! A várakozással teli tekintetek nyomban elfordultak tőlem, s a kör ismét előbbi zárt formáját vette föl. Egyre több inas, csontos kéz lendült a levegőbe, egyre sűrűbben záporoztak a kövek Aladár felé. A harcsabajszú rendőr behúzott nyakkal elmenekült... A féktelen kavargásban, zűrzavarban és az egyre feljebb szálló sárga porban rajtam kívül senki sem vette észre, hogy egy törékeny alakú lány nefelejcskék színű könnyű ruhában, lobogó szőke hajjal átsiklott a fekete embergyűrűn, és a kőzáporban árván, mozdulatlanul álló Aladár mellett termett. Mire felocsúdtak, és felismertékk benne Tangli Esztert, már a túlforró levegőben volt az a csillogó, éles kődarab, amelynek biztos ívű röptét csak én láthattam a korlát tetejéről. Mintha egy lassított színes filmet néztem volna, céljához közeledve egyre vontatotabbá vált a levegőben lomha fordulatokat végző, csillogó kődarab röpte, míg végül mérhetetlen puhán érintkezett Eszter fényben úszó homlokával. Boldog remegés futott át a vékony szeplős arcon, aztán lassan lecsukódó hosszú szempillákkal, félig nyílt nedves szájjal elmerült a sárga porfelhőben ... Amikor eloszlott a néhány percre mindent elborító porfelhő, az asszonyok és a férfiak megszeppent arccal már házuk kapujából lestek ki a térre, ahol a vak szódás Eszter élettelen teste mellé térdelt, és megbilincselt kezével kitapogatta a lány szemérmesen kerekedő hasát...
