Irodalmi Szemle, 1977

1977/3 - LÁTÓHATÁR - Cortázar, Julio: A megszállt ház (novella)

én pedig kimentem, hogy vizet forraljak az esti matéhoz. Végigmentem a kis folyosón, s amint a tölgyfa ajtó előtt irányt változtattam, hogy .1 konyhába jussak, valami nesze- zést hallottam az ebédlő vagy a könyvtárszoba felől. Valami meghatározhatatlan, tompa zörej volt, mint amikor végighúznak egy széket a szőnyegen vagy fojtott, suttogó hangon beszélnek. Még ugyanabban a pillanatban vagy talán valamivel később újabb zajt hallottam, de most már a hátsó épületszárnyba vezető folyosó végéről. Még idejében sikerült az ajtóhoz ugranom, és testem egész súlyával nekidőltem. A kulcs szerencsére a felém eső oldalon volt a zárban, s a biztonság kedvéért még a nagy reteszt is rátoltam.

Bementem a konyhába, vizet forraltam a teáskannában, s amikor a tálcával visszatértem Irénéhez, így szóltam hozzá:

— Be kellett zárnom a folyosó ajtaját, mert megszállták a ház hátsó részét.

Ölébe ejtette a kötést és fáradt szemével rám nézett.

— Biztos vagy benne?

Bólintottam.

— Ez azt jelenti — mondta újra kezébe véve a tűket —, hogy ezentúl csak az első részben tartózkodhatunk.

Nagy türelemmel készítettem a matét, az azonban egy kis időbe telt, amíg Iréné folytatni tudta a munkáját. Emlékszem, egy szürke mellényt kötött éppen, ami nekem nagyon tetszett.

Az első napokban kicsit lehangoltak voltunk, mert a ház megszállt részében sok olyan holmit hagytunk, ami a szívünkhöz nőtt. Az én francia könyveim például a könyvtárszobában maradtak, Irénének pedig a meleg takaróit és a papucsát kellett nélkülöznie, amik ilyenkor télen igen hasznosak voltak. Sajnáltam a borókafenyőből faragott pipámat is, Iréné pedig az évek óta használt Heszperidina hashajtóját kereste hiába. Gyakran megesett (de csak azokban az első napokban), hogy amikor visszatoltuk a fehérneműs szekrény valamelyik fiókját, szomorúan egymásra néztünk:

— Itt sincs.

Ez is egyike volt a ház hátsó részével együtt elveszített dolgainknak.

Persze, volt ennek valami előnye is. A takarítás annyira leegyszerűsödött, hogy báfc később keltünk, mondjuk fél kilenc tájban, mire az óra elütötte a tizenegyet, már ölhetett kézzel pihenhettünk. Iréné lassan rászokott, hogy velem jöjjön a konyhába és segédkezzen az ebédfőzésben. Miután jól átgondoltunk mindent, abban állapodtunk meg, hogy amíg én az ebéddel foglalatoskodom, addig Iréné hideg tálat készít vacsorára. Örültünk a megoldásnak, mert nem volt valami kellemes dolog elhagyni estefelé a hálószobát a vacsorafőzés kedvéért. A hidegtálat mindig bekészítettük Iréné hálószobájának asztalára.

Iréné elégedett volt, mert több ideje maradt a kötésre. Én eleinte elveszettnek é.reztem magamat a könyveim nélkül, de mivel nem akartam nyugtalanítani a nővéremet, többnyire azzal ütöttem agyon az időt, hogy apánk bélyeggyűjteményét rendezgettem.

Mindketten csak kedvteléseinknek éltünk és a leggyakrabban Iréné hálószobájában üldögéltünk, mert itt volt a legkényelmesebb. Iréné időnként hozzám fordult:

— Nézd ezt a mintát, most találtam ki. Nem olyan, mint egy lóhere? Máskor meg én hívtam föl a figyelmét valamelyik négyszögletű színes papírdarabkára, hogy fogalma legyen egy-egy Eupen vagy Malmédy bélyeg értékéről. Jól éreztük magunkat és lassanként gondolkodni is elfelejtettünk. Lehet élni gondolatok nélkül is.

(Amikor Iréné hangosan álmodott, én rögtön megélénkültem. Sosem tudtam megszokni ezt az élettelen papagájszerű hangot, amely nem a torokban képződik, hanem az álom szüli. Iréné szerint az én álmaim meg olyan zaklatottak, hogy néha még a takarót is lelökik rólam. Bár a két hálószoba között még a nappali is ott van, az éjszaka csendjében minden kis zaj hallhatóvá válik a házban. Halljuk egymás lélegzet- vételét, köhintését, érezzük egymás mozdulatait, ismerjük egymás álmatlanságának és ébredésének okait.

Különben minden egyéb néma ebben a házban. A nappal zajai, a kötőtűk összekoccanása és a bélyegalbum lapjainak zizegése egészen szelídek. Az említett tölgyfa ajtó elég masszív alkotmány. A konyhában és a fürdőszobában, mivel ez a két helyiség esik legközelebb az elfoglalt részhez, mindig hangosabbak vagyunk. Iréné néha böl