Irodalmi Szemle, 1977
1977/3 - Duba Gyula: A nemzetiségi irodalom egységéről
DUBA GYULA Március elején tartottuk a Szlovákiai írók Szövetségének III. kongresszusát. Az egy napig tartó tanácskozást minden téren eszmei és gondolati egység jellemezte. Közös gondolkozás a társadalmi feladatok vállalásában, egység az alkotómunka jellegét illetően. Üjra megfogalmazódott az a követelmény — melyet az irodalompoltikai ős művészetirányító dokumentumok már többször hangsúlyoztak —, hogy legyen a művészi alkotás elengedhetetlen ismérve tartalom és forma egysége, a téma társadalmi fontossága mellett az esztétikai minőség, a szociális alapállás közegeként a feldolgozás magas színvonala. A jövő tehát az egyre teljesebb értékű irodalmi műveké és a tehetséges alkotóké. Erről kell nemzetiségi irodalmunk viszonylatában néhány szót ejtenünk. Mert a teljes értékű művek létrejöttének az alkotói tehetség és a kiegyensúlyozott, dialektikus ellentéteiben egységes irodalmi élet az előfeltétele. Olyan közösségközpontú irodalmi élet, melyben minden érték felszínre törhet és a helyére kerülhet. Tehát nem ellentétmentes közegről, hanem ellentéteiben egységes irodalomról és alkotói közösségről beszélünk, s nyilván azért, mert jelenleg ilyen egység hiányát érezzük. Nemzetiségi irodalmunk mai értékrendjét bizonytalanság és tisztázatlan nézetellentétek jellemzik. Háború utáni irodalmunk fejlődésében olyan, mint az éretlen, gyengén fejlett kamasz: minden irodalmi gyerekbetegségbe beleesik. Ez azonban nem életkeptelenségről, hanem éppen ellenkezőleg, talán túlságos élniakarásról tanúskodik. Átmeneti nyavalyáinak tünetei két fogalomkörbe csoportosulnak: kritikai kizárólagosságba és esztétikai türelmetlenségbe, Esetenként bízvást elfogultságról is szót ejthetünk. (Mindezek persze minden valamirevaló művészközösségnek sajátjai, de valódi nyavalyákká a nemzetiségi irodalomban nőnek csak igazán.] Vizsgáljuk meg, mennyire használ az irodalombírálat gyakorlatának az iga- zatmondás érdekében tett esztétikai vagy gondolati kizárólagosság. A kérdés legtöbbször ilyen formát ölt: egy vers, novella — mű — vagy jó, vagy rossz, a szerkesztői gyakorlatban: közölhető vagy papírkosárba vele, irodalmi érték vagy selejt? A kérdésfelvetés helyesnek tűnik, mert egy lírai kompozíció vagy vers vagy nem az, és egy szépprózai szöveg novella, elbeszélés vagy nem! Az értékelés vagy elutasítás végleteinek jelenléte, a kizárólagosság gyakorlása hát indokoltnak látszik. Legalábbis elméletileg minden bizonnyal. De a gyakorlat — mint általában annyiszor — mindent felforgat és bőven hinti el szerzőink körében a kételyeket, az ellentéteket. Aláássa az elméletet mindjárt azzal a nyilvánvaló tapasztalattal, hogy az értékítéletek alkotói emberek — egyéniségek, jóakarók és ellenlábasok —, akik szubjektív mértékkel mérik a jelenségeket. A másik tapasztalat pedig az, hogy az élet a végleteket csupán kivételekként fogadja el, és a vagy-vagy kérdésének éles fölvetése legA nemzetiségi irodalom egységéről
