Irodalmi Szemle, 1977
1977/1 - Kovács Magda: A halálos kimenetelű álom (novella)
között. Közben el kellett viselnem a tekinteteket. És azok nem voltak hízelgők. Elhihetitek. Elhihetitek, hogy minden szemben ott láttam nyomorult tükörképemet, amint épp egy társadalomellenes elem felesége vagyok, még jó, hogy nem csuktak melléje. Aztán persze jött a pálfordulás, amit a mai napig sem bírok felfogni. Mert vagy társadalomellenes elem valaki, vagy nem. Hogy lehet egyszer az, máskor nem az? De ez is jellemző férfimunka, politika, ahogy ők mondják. „Te ehhez nem értesz, szívem, ez politika, férfimunka.” Az! És közben mindegyiknek csak egy vágya van, hogy megölhesse a feleségét. Ismerem ezt. Lajos is. Haza' jön nekem a börtönből, persze sehol semmi magyarázkodás vagy bocsánatkérés, és mindjárt azzal kezdi, hogy gyerek. Gyerek! Közben alig maradt foga, a szeme csípásodott és folyton felpuffadt a teste. Mondtam is neki: Csak nem feltételezed rólam, hogy fogatlan, csipás szemű, puffadt gyereket fogok szülni? Vagy tagadod talán, hogy létezik átöröklődés? Tagadod talán Darwint vagy kicsodát? Tagadod tahin a tudományos materializmust, tagadod talán a dialektikát és a marxista filozófiát, hogy ismét börtönbe juss? Lajos, te csak ne tagadj semmit nekem! Te csak légy egy normális férj, Lajos. Te csak ne politizálj és ne füstölj az orrom alá, továbbá ne füstölj a falak orra alá, a függönyök orra alá és vesd le a cipődet, ha a házba belépsz, és ne ülj a subate- rítőmre, mert lenyomod rajta a szálakat. Lajos! Lajos! Lajos! A szenvedély itt elért arra a pontra, ahol megbénulnak az idegek, az emlékezés kamrái bezárulnak az agyban, s az ember lányának összes életmegnyilvánulása egyetlen név hisztérikus sikoltozására zsugorodik. Háromszor egymás után. Aztán összeomlik szerető barátnők gyengéd karjai között. És nincs tovább. Ettől kezdve már csak nézés van. Tört fényű szemek bámulása a hi' ganyszínű nyári semmibe. És hát a megölt álmok bomlási termékei büdösí' tenek. Pedig lett volna még néhány címoldalra kívánkozó kép a Lajos nevű bestiális gyilkos életéből. Lajos, mint ünnepelt mártír! Lajos, mint vagyonosodó, korosodó, közmegbecsülésnek örvendő tagja a társadalomnak, sőt Lajos, mint vezető tagja a társadalomnak! Végül, Lajos mint a helyi horgűszszövetség tagja, később elnöke! Közben a szomorú sorsú édesapa már-m'r névtelen leánya leszorítva az ismeretlenbe, kiszolgáltatva a Lajos nevű szörnyeteg bestiális gyilkosságainak. Még égi szerencse, hogy vannak nemeslelkű barátnők, akiknek panaszkodni lehet, sírni lehet, s akik életet ráznak az ember lányába. Most is — csiripp, csiripp, csipcsiripp. Drágám, szívem, no ne, hát csillapodj, valahogy csak lesz, mi is, mind, hidd el, egyformák ezek, közönséges, brutális fajankók! Egyik sem érdemli meg a feleségét. Egyik sem. Naná, a politika, naná, a horgásszövetség, naná, a futballmeccsek, naná, az ivászatok, naná, a cigarettafüst, naná, a nők, és főleg más nők! S mire az éter színt változtat körülöttük, már teljesen megnyugodva, kipihenve: Gyönyörű a nyaralótok. Mindig mondogatjuk egymás között. Ugye? Ez a kilátás! Ezek a kényelmes fonottszékek! S ezek a verbénák! Sokba kerülhetett. — Meglehetősen. Dehát arra gondoltam, pénzünk van elég, mert ketten gürcölünk, gyerekek nincsenek, akkor meg miért ne! Mondtam is Lajosnak, építünk egy nyaralóházat, már mindenkinek van, aki ad magára, miért ne lenne akkor pont nekünk? Na meg aztán, hogy így alakult a házasságunk, hogy elviselhetetlen az élet, jó itt elüldögélni. Ápolni a virágokat és nézni a fákat, a madarakat és közben arra gondolni, hogy negyven múltam és nagyon-nagyon boldogtalan az életem. Hogy rááldoztam a fiatalságomat egy hálátlan idegenre, aki még azt a tizenöt év korkülönbséget sem köszönte meg soha egy percre sem, amennyivel fiatalabb vagyok nálal
