Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Szigeti László: A színház mindannyiunké (Beszélgetés a Magyar Területi Színház rendezőivel)

Gyakoriak voltak az olyan estek is, főleg az utóbbi években, amikor színészileg alig kiosztható darabok kerültek műsorra. Pedig a színház első parancsolata az, hogy „lön a színész”. Sorolhatnám tovább is azokat a hiányosságokat, amelyeket mi belülről jól láttunk és látunk. De a külső szemlélők gyakran a dramaturgia nyakába varrnak olyan problémákat is, amelyért a vezetés a felelős. A magam részéről dramaturgiánk legfőbb hiányosságát abban látom, hogy nem válogat elég rugalmasan a már meglevő értékek között, vagy ha válogat is, sokszor fölöslegesen megkésve hozunk egy-egy olyan darabot, ami máshol már sikert aratott.

3. Igen, befolyásolhatja. Úgy érzem, eddigi rendezéseimben is kitapintható ez a törekvés. Zártabb közösségben kellene élnünk ahhoz, hogy ennek hatása is érezhető legyen. Szerintem ezzel az igényességgel nálunk nem íródott még színpadi mű. Regény — talán. Az ilyen hatás csak az irodalom és a színház találkozásától várható.

4. Szerintem a színházunk a népművelő, a népszínház szerepét tölti be. Ügy tudom, ez a legfőbb törekvése és feladata, de a lehetőségei is erre predesztinálják. Hogy ezt milyen szinten teszi és milyen etikai és gondolati következetességgel, arról már lehetne vitatkozni. Volt időszak, amikor ezt a célkitűzést egyesek határozottan elvetették. Volt például olyan rendezője is a MATESZ-nak, aki programot csinált abból, hogy őt nem érdekelte a közönség, és az sem, hogy kinek és hol játszik a színház. A közönség és a közösség azonban elvetette, elítélte az ilyen szemléletet. Mitől népművelő egy színház? Fantasztikus dolog, ha belegondolunk, hogy például a Csongor és Tündét egyetlen este egyszerre mintegy ötszáz ember „olvassa” hangosan. De nem saját képzeletére bízva és hagyatva, hanem úgy, ahogy azt mi, az alkotók akarjuk. Azokra a gondolatokra, érzelmi és értelmi síkokra terelve a néző figyelmét, amelyek számunkra a legfontosabbak. Nem tudom, vetekedhet-e egy dráma sikrével egy regénysiker? Olvasnak-e ennyien egyszerre egy regényt, ilyen feszült figyelemmel és ünnepi hangulatban? Időben és térben ennyire egyidejűleg — aligha!

A színház nemcsak írót és művet propagál, hanem agitál is. Eszmét hirdet és hint. A szocialista erkölcsöt, közösségtudatot és hazafiságot hivatott elmélyíteni. Színpadi hőseivel etikai és morális magatartást példáz. A felelőssége ezért óriási. Szerintem a MATESZ e téren az elmúlt 25 év alatt rengeteget tett. De még többet tehetett volna, ha ehhez meg lettek volna a megfelelő feltételei. Ne feledkezzünk meg például arról a kegyetlen tényről, hogy a mi színházunknak máig sincs saját épülete. A Thália Színpad is albérlő az ipari szakközépiskola épületében. És ha tetszik, ha nem, ez a tény akaratlanul is a megkülönböztetetttség, a megtűrtség érzetét váltja ki a színház művészeiben, dolgozóiban. Hogy mit tehetne egy színház ideális feltételek mellett és milyen szerepet tölthetne be, erről akkor lesz érdemes beszélni, ha megteremtődnek ezek az eszményi alkotói és anyagi feltételek. Itt főleg az alacsony fizetésekre gondolok. Nem járok a fellegekben, ha azt mondom, hogy a MATESZ-nak egy állandó zenekarának is kellene lennie, nemcsak az élő zenét igénylő darabok miatt, hanem mert vannak olyan egyéb zenei feladatok is, amelyek professzionális szinten kisebbségi körülményeink között egyáltalán nincsenek még megoldva. Zenés darabokról lévén szó, nem operettekre gondolok, sőt az operettet egyáltalán — sem műfajilag, sem szemléletében — nem szeretem. Elandalít. Kispolgári műfaj. Lehetne a MATESZ-nak egy bábegyüttese is. Szerintem nem a mesedarabok játszása a megoldás, mert jó mesét ma alig írnak. A bábszínház mérföldekkel előbbre jár. Többet kínál és rejt lehetőségeiben és ízlésben is. A színháznak szüntelenül keresnie kell a gondolat és a szenvedély poézisének új és sajátos kifejezési formáját, mai ábécéjét. Nem kísérleti darabokra van szüksége, hanem irodalmilag és gondolatilag gazdag, színvonalas művekre. Az igényesség mércéjével természetesen nem zárhatjuk ki a mai darabokat sem. De határozottan és kérlelhetetlenül harcolni kell az irodalmi pongyolaság ellen. Nem vállalkozhat a színház az amatőr színjátszók részére írt darabok bemutatására. Ez az engedmény — tapasztalataim szerint — még mindig megbosszulta magát.

5. A mi körülményeink között — rendezéseimben — csak a képi komponálásban kényszerültem kompromisszumra. Mindig a teljesség igénye munkálkodik bennem. Nem szeretek differenciálni. A körülmények annyi kényszerítő elemet hordoznak magukban, hogy elég, ha ezt tudomásul vesszük. Ugyanazt a darabot ugyanabban az időben ugyanúgy rendezném meg bárhol, de még egyszer — más alkalommal — már másként. Nem szeretem ismételni önmagamat. De nemcsak ezért. Eddigi tapasz