Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - ELSŐ KÖZLÉSEM - Dávid Teréz: Egy lány rossz útra tér

volt, nagyon különös csend. Szabina végigsimította hajamat, elém tolta a kávét, de mielőtt a magáéhoz nyült volna, rosszat sejtve körülnézett. — Mit csináltatok? — kiabálta és hirtelen ötlettel kinyitotta a kézitáskámat, amelyből ölébe pottyant az összelapított, sárga krémmel töltött csokoládé-kúp. A társaságból kirobbant a nevetés.

— Gazemberek! — kiabálta Szabina. — Gazemberek! Visszaloptátok tőle a pénzt. — A „fiúk” a hasukat fogták, a költő könyökére támaszkodva rázkódott a nevetéstől. Én sápadtan néztem őket, és átvillant az agyamon, hogy a világon nincsen értelme semminek.

— Gazemberek! — kiabálta Szabina, átérezve a helyzetemet. — Csirkefogók, adjátok neki vissza a pénzt...!

Az igazgató úr ekkor felállt és önérzetesen kijelentette, hogy Szabina ostoba és nem érti a tréfát. Ekkor már én is józan voltam, dermesztően józan. Szabinához fordultam és én is azt mondtam, hogy az igazgató úrnak igaza van, Szabina tényleg nem érti a tréfát, majd nevetni kezdtem, szélesre húztam az ajkaimat, a színházi újság utasítása szerint, és nevettem, nevettem, nevettem. Mindenki velem kacagott. Nagyon jól mulattunk ..., de könnyek csak az én arcomon peregtek.

(1948)

Húszévesen, teli ambícióval fa kép balszélén]