Irodalmi Szemle, 1977

1977/2 - Bereck József: Öregem, az utolsó (kisregény, V. Rész)

valószínűnek tetszik, mint az előbbi lehetőség... Bolond Mara! Azt hiszi, hogy ezzel az egy írva szóval elfeledhet mindent. Hogy végérvényesen eldönti és lezárja az eldönthetetlen és lezárhatatlan küzdelmet. Hát ilyen hazug, mindenre képes lény az ember? Felelőtlenül eltékozolja legnagyobb, legemberibb lehetőségeit? Kristálytiszta helyzetekből is alávaló hazugságokkal, nevetséges magyarázkodással keresi a kiutat. Hát nekem is ilyennek kell lennem? Tudd meg, te szerencsétlen, hogy az ádáz harc, öltsön bármilyen megtévesztő formát, addig tart, amíg a túlélő le nem győzi magában a meghalt halálát!

Feltápászkodtam, s határozott léptekkel indultam abba az irányba, amerre a párás, rohamosan szürkülő derengésbe burkolózott falut sejtettem. Könnyűnek éreztem magamat, mintha valamiféle józan, megbékélt indulat segítette volna minden mozdulatomat.

Mire az egymást melegető, gyapjas bárányokként összebújó házak közé értem, teljesen besötétedett. Arcomon, szempillámon éreztem, hogy a falura nagy, jámbor pely- hekben hull a csönd.

Az ajtóban anyám állt. Talpig feketében.

A kenyérmorzsás asztalon még ott hevert, hivalkodott a távirat: Lajos bácsi meghalt stop aagyban stop holnapután a temetése stop mara stop