Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - FIGYELŐ - Géczi Lajos: Kései tisztelgés (Tolvaj Bertalan: Az irodalom vonzásában)

tek özönével bizonyítja állításainak igazát, vitatkozik szlovák irodalmárokkal, cáfolja Sziklay László és Szalatnai Rezső Lukáčra vonatkozó megállapításait, amelyek az ötvenes évek szemléletének alapján Lukáč világnézeti korlátait hangsúlyozzák, s állandóan szem előtt tartja Lukáönak a magyar irodalom szlovákiai népszerűsítése és terjesztése érdekében tett, eléggé soha nem becsülhető törekvéseit.

Tolvaj valóban jól tájékozott. Ha mond valamit, idéz valakit, ez újfent más asszociációt teremt, s nehezen áll ellent a kísértésnek, hogy egy szép vagy találó idézet kedvéért meg ne szakítsa az értekezés folyamatát. De az arányokra nem mindig ügyel; amennyi idézetet a monografikus munkák még elbírnak, a rövidebb tanulmányt már szükségszerűen megterhelik.

Vojtech Kondrót fordításainak elemzése során már nem olyan elnéző, mindenért lelkesedő, mint az előző esetben. Filológiai pontossággal veti egybe a Most cez Dunaj című antológiában található Kondrót-fordításokat az eredetivel, s többek között, Cselényi, Dénes és mások versei szlovák fordításának tartalmi és formai pontatlanságait kifogásolja. Pedig talán kissé fölöslegesen is aggályoskodik a pályakezdő Kondrót fordítói szabadossága miatt. Babits is ír erről a témáról Tóth Árpád Örök virágok című fordítás-gyűjteményének méltatásában. Itt elmondja, hogy ifjú korukban szabad portyázóként az erópai költészetben nem annyira a teljes és formahű munkára törekedtek, hanem műhely-tanulmányként Tóth Árpád inkább a formával és tónusokkal kísérletezett, ő viszont (Babits) azokban volt szigorú, s a vers filológiai részét tekintette szabad prédának. Kondrót Kassák-fordításairól már Tolvaj nagyobb elismeréssel ír.

A könyv legbensőségesebb, szerzője gondolkodására leginkább rávilágító része az Illyésről szóló méltatás. Megkülönböztetett tisztelettel ír irodalmunk élő klasszikusáról, s nem csupán ebben a fejezetben, hanem másutt is szívesen idézi gondolatait — velük bizonyít, cáfol, erősít, tévhiteket oszlat szét. Ám a leglényegesebb, amiért oly előszeretettel fordul hozzá, a nemzetiségi lét kérdéseire adott illyési válaszokban keresendő. Tolvaj igen tág teret biztosít e kérdésnek, s vajon kihez fordulhatna megnyugtatóbb érvekért, mint e témát nagy íróink közül a legértőbben és lelkiismeretesen vizsgáló Illyéshez.

És az sem véletlen, hogy éppen Illyés méltatásának ürügyén idéz el olyan hosszan az emberi magatartás kérdésénél, amelyet az író a Kliáron ladikján tűnődéseiben így fogalmaz meg: .. Most nem mindegy: mire tetted föl az életed.” Ugyanezért kutatja

— s nem kevesebb lelkesedéssel — Sütő András igazát is, mert az erdélyi sorsproblémák nem egy azonos pontot mutatnak a miéinkkel.

Hümmögök kissé, hogy a kisebbségi sorsot egy életen át és tudományos szinten vizsgáló Fábry Zoltán csupán egy válogatás kapcsán szerepel írásai közt, amely a bukaresti Kriterion Könyvkiadónál jelent meg az író műveiből. Ismerve Tolvaj és Fábry személyes kapcsolatát, barátságukat, joggal remélhettük, hogy talán ő fogja megírni az elsőként Fábry-monográfiát. A bevezetőben emlegetett másirányúság talán itt sújtott bennünket a legfájdalmasabban; soha senki más által többé föl nem idézhető élmény- és emlék-anyagtól fosztatott meg irodalmi emlékezetünk ezen írás hiánya miatt. Ám a vállalkozás lehetőségei benne vannak e néhány oldalnyi ismertetésben is. tájékozottsága, összehasonlítási készsége, találó értékelései — mind-mind olyan erényei, amelyek felbecsülhetetlen szolgálatot tehettek volna Fábry megismerésében.

A könyv további részében rövid ismertetések, interjúk sorakoznak. A könyvismertetések közül hadd említsem csupán a Váradi-Sternberg János könyvéről írottat, amely megintcsak azt bizonyítja, mennyire tág Tolvaj horizontja, s egyebek közt a kárpátaljai magyar irodalomnak is értő figyelője volt.

Valójában Tolvajnak mindig is a szlovákiai magyar irodalom eredményeinek számbavétele volt a legfőbb terve. Különös módon éppen ezlrányú törekvései maradtak megvalósulatlanok, még ebben a vékony kötetben is. A benne foglalt néhány oldalnyi könyvismertetés és interjú tulajdonképpen csak ízelítő abból, merrefelé tájékozódott irodalmunk ismertetésében. A teljességre törekedett. Tanulmányoktól, irodalomkritikai kiadványoktól kezdve a szépirodalmi alkotásokon át az önéletrajzi művekig és fordításokig minden érdekelte. S talán e sokrétűség iránti érdeklődés akadályozta meg, hogy egy szűkebb területre összpontosítson. A részek helyett az egészbe fogott bele, s nem birkózhatott meg a feladattal. Néhány jól szerkesztett irodalmi olvasókönyv, irodalomtörténeti tankönyv is jelent meg tőle. A szlovákiai magyar irodalomról, terve-