Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - KRITIKA - Duba Gyula : Tisztán látni a célt (Gáli Ernő: Tegnapi és mai önismeret című könyvéről)

Saint Exupéry Kis hercegének etikai mondanivalóját — barátság, felelősség, együttműködés — elemezve fontos megállapítást tesz: korunkban „a humanizmus problematikája az eszmék nagy konfliktusának előterébe nyomul.” A korszerű humánum kérdésének a vizsgálatánál reflektorfényt villant Albert Schweitzer magányos alakjára is, aki a technika térhódítása, a nagyvárosi életmód, a szakosodás és a bürokrácia ember- ellenességével szemben a „népi filozófia” igényét hirdette s hogy a „kultúra hanyatlásának a jegyében élünk”, elmarasztalta az idealista filozófiát és kinyilvánította, hogy „a nacionalizmus ... úgy viszonylik az igazi hazafisághoz, mint a téveszme a normális meggyőződéshez.” A világirodalmi vizsgálódás kereteiben természetszerűleg kap helyet Bözödi György Székely bánja című könyve, „a székelység tényleges évszázados szabadság küzdelmeinek a krónikája”, követve Méliusz Józsefnek Az illúziók kávéháza című könyve által, mely szöveggyűjtemény a korszerű nemzetiségi önismeret kezdeteinek egyik jelentős ihletője. Gáli Ernő Méliusz könyvének bensőséges elemzéséből több alapvető következtetést von le az erdélyi magyar nemzetiség létkérdéseire vonatkozóan:

Méliusz „bevezető akkordként exponálja az anyanyelv valóságát, mert benne a nemzetiségi lét emberi mivoltának és fejlődésének döntő feltételét látja; a nemzetiségi realizmus fogalma és követelménye lényegében rokon a romániaiságéval;

a nemzetiségi realizmus időrendileg elsősorban a múlt értékeinek hiteles számbavételét kívánja;

a mi reális kettős felelősségünk: felelősség önmagunkért, nemzeti személyiségünkért, ■ és felelősség a román nemzet és a nemzetiség közötti jogegyenlőség alapján és szellemében azért a demokratikus és humánus testvéri sorsközösségért, amely biztosítja az emberi méltóság kibontakozását;

a nemzetiségek sajátos nemzeti tartalmú szocialista kultúrájának szabad kibontakozása vezet a román nemzet és a magyar nemzetiség testvéri, állampolgári integrációjához.”

Gáli Ernő kérdésfelvetéseinek és analíziseinek mintegy a célja és jelentősége a Személyiség és „mi tudat” című tanulmányában kap értelmet. E tanulmányában a szabad személyiségnek a kialakulásával kapcsolatos, tudományos nézetekkel foglalkozik. Megállapítja, hogy „A szabad egyéniségnek, mint értéknek, mint öncélnak az elismerése valóban hitelesen jelzi a marxizmus reneszánszát..Nyilvánvaló törekvése, hogy összegezze és tovább gondolja sajátos nemzetiségi viszonyaikra vonatkoztatva a marxista személyiségelmélet eredményéit s így megrajzolja a nemzetiségi embernek úgy is mint „peremembernek” arcélét és tudatos jövőjét. A nemzetközi tudományos dialógusokból készített összegezéseit és fejtegetéseit nyomon követve megfigyelhetjük, hogy

— marxista lévén — az egyéniség pszichológiai értelmezésével szemben a társadalmiság védelmében sorakoztatja fel érveit. Emberképében a személyiség az egyes és általános egysége, egyén és társadalom kölcsönhatásának a terméke s az ún. társadalmi jellem — I. Sz. Konra hivatkozva — „a személyiségre egy adott társadalomban jellemző, tipikus értékorientációk összessége.” Közösségi elkötelezettségéből eredően különösen a „mi-tudat” lényege, kialakulásának törvényei és társadalmi szerepe érdekli, mert benne látja a közösségi összetartó erők eredőjét, s annak megfelelően vizsgálja a „ml-tudat”-nak az osztálytudathoz, a hazafisághoz és a nemzetköziség eszményéhez való viszonyát. Ez a problémakör és felvetése könyvének alapkérdése, értelme és értéke, mely leginkább nyugtalanítja, s tegyük hozzá: világprobléma, mert az emberi lét értelmének és a szabadság lehetőségének a korszerű felvetését jelenti. Ügy érezzük, hogy már a vele való foglalkozás ténye tartalmazza a gyakorlattá vált szabad kezdeményezés és alkotói lehetőségek mozzanatát. A tények és következtetések nyílt felsorakoztatása a kötetlenség légkörét teremti meg az emberi valóság egyik konfliktusok lehetőségét hordozó területén és fontos része egy végtelen történelmi folyamatnak: az emberiség szabad és alkotó önmegvalósítása folyamatának, és annak a törekvésnek, mellyel önsorsa alakulását befolyásolja, s ezzel emberi önérzetét és méltóságát megújítja. Ennek feltételeiről a szerző — visszatérve az alapokhoz — a következőket mondja: „Ha a »mi-tudat« a szocializáció eredménye és tényezője, az anyanyelv kétségtelenül az etnikai csoportok kollektív azonosságának s az autentikus személyiség fejlődésének eszköze és biztosítéka.” A gondolatsort összegezve és programmá emelve: „A szocialista nemzetiség mint reális közösség olyan »mit-tudat«-ot feltételez, amely autentikus közösségi szellemet táplál és összeegyeztethetetlen — többek között — az auteritor személyiség képletében is megtalálható türelmetlenséggel, szolgai komfor-