Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - KRITIKA - Duba Gyula : Tisztán látni a célt (Gáli Ernő: Tegnapi és mai önismeret című könyvéről)

„a harmadik világban zajló, hatalmas arányú nemzetépítés;

a fejlett tőkés országokban megélénkülő — különböző előjelű — nemzetiségi és regionális mozgalmak;

a szocialista nemzetek felvirágzásának általánosítása alapján a »pragmatikus-huma- nizmus« sugallata.”

A széles látókörű és egyetemes koncepciójú szerző a társadalomtudós módszerével és felelősségével dolgozik. De annyira közel áll hozzá a vizsgált és elemzett életvalóság — a nemzetiségi lét összefüggései —, hogy nem akar az objektív kutató szintjén maradni: eszmefuttatásait finom élő szálakkal szövi át a bensőséges írói átérzés és emberi megélés hőfoka. Ez témájából következik: a szocialista nemzetiségi író népe sorsának történelmi alakulásáról és lehetőségeiről ír. Fontos ügy és nemcsak a mi számunkra: a világ számára is. A nemzetiségi-kisebbségi lét ,,perem”-helyzetében felfokozott állapotukban jelennek meg azok a létkérdések, amelyek a tárgyalt problémakört világméretűén jellemzik. Fábry Zoltán mondta, hogy a kisebbségi sors az Internacionalizmus iskolája. S az iskolákban tanítanak, a jó iskoláknak híre kél. A későbbiekben látjuk majd, hogy az egyes nemzetiségi élet-iskoláknak „tananyaguk” többrétűsége mellett — vannak alapvetően közös, történetileg szükségszerű párhuzamos vonásaik: a létélmények azonossága és a sorsközösség egyesítő erővel sodorja össze érzés- és gondolatvilágukat. Ebben találhatjuk meg a magyarázatát, hogy — a múltba visszatekintve is érvényesen — látszólagos különbözőségeik ellenére jövőjüket illetően azonos programot választottak, amely az új világrend és erkölcs kimunkálásával, a szocializmus céljaival azonos. Maradjunk az azonosságoknál, hiszen úgyis a szűkkörűen vett „nemzetiségi” kérdéskör általánossá, világméretűvé tágítása a célunk. Újból — s nem utoljára — Fábry Zoltánt idézem, aki a húszas évek végén, éppen a régi Korunkkal való termékeny kapcsolatának a kezdetén Így fogalmazta meg az akkori idők kor- parancsát: változni és változtatni! Gáli Ernő ugyanezt vallja Mihailo Markovicot idézve. „A világ megváltoztatása elválaszthatatlan önmagunk megváltoztatásától.” Tudni kell, hogy szerzőnk a kolozsvári egyetemen etikát ad elő, így a forradalmi életérzéshez magától értetődően hozzá teszi a morális dimenziót: a felelősséget. Magunkért és másokért, népünkért és a — világért. S ezzel talán érzékeltettük könyve világának a benső méreteit, melyben a kis népközösség képviselője világösszefüggésekben mozog — felelősen. De: „Nincs felelősség a személyiség folytonossága nélkül”, ez pedig már a történelem. Felelősnek lenni annyi, mint emlékezni! — állítja és bizonyítja könyvével. Nézzük, hogyan.

A fogalmak tisztázásával mindenekelőtt azt kutatja, hogy milyen erők fognak össze és tartanak meg egy közösséget, vizsgálgatja azokat az ösztönös és tudatos szálakat, amelyek egy kisebb vagy nagyobb népcsoportot, népet egységbe fűznek. Az első alapfogalom, melyhez eljut, az érdek fogalma: a közösségi élet alapja a közös érdek, amely „az egyének és csoportok létszükségleteinek tudatos kifejezése”. Más szavakkal: ha a kisebbségi — vagy más — népcsoportnak sorsa javításában segítségére lenne valamilyen eredmény — mint cél — elérése, akkor érdeke, hogy azt elérje. (Ugyanez áll fenn a nemzet vagy az emberiség viszonylatában, pl. a világbéke megtartása egyetemes emberi cél.) A célok összetettsége akkor kezdődik, amikor a nemzeti- és egyéb: hatalmi-, üzleti-, osztály-érdekek ellentétesek, egymással szemben állnak, s ez gyakran így van. Ezért a marxista értékelméleten belül viták folynak például arról, hogy egyáltalán besorolható-e az érdek a nemzet ismérvei közé? Az igenlő és ellentmondó vélemények dacára elfogadhatjuk tényként, hogy a nemzetek életében, különösen a nemzeti tudat és a hagyományok kapcsán az érdek szerepe kétségtelen. De egyelőre maradjunk a konkrétan adott nemzetiség érdek-fogalmánál, úgy, ahogy azt a szerző megfogal mazza: „... a romániai magyarság például vitálisán érdekelt a nemzetiségi mivoltát meghatározó összes elemnek megőrzésében és fejlesztésében.” Már most hangsúlyozva, hogy a nemzetiség érdekeit természetesen „az egységes értékhierarchia szellemében”, tehát a konkrétan adott társadalom, sőt ezen is túl a szocialista világegység szellemében határozza meg, mint a nagyobb érdekegység „valőrjét”. A szerző eszmefuttatásából kitűnik, hogy az érdekek tudatosításának valójában értékalkotó irányzatú folyamatnak kell lennie, „célirányosnak”, melyben a humánus hagyományok továbbfejlesztésének jelentős szerepe van. Mélyen elgondolkoztató, s tanulságos Gáli Ernő megállapítása: „A puszta nemzetiségi lét nem cél és nem érdek.” A létnek, az életnek irány- zatos célja legyen, mely értelmet ad neki.