Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - ÉLŐ MÚLT - Szanyi Mária: Egy bodrogközi tréfás mese

•alatt megvolt a cséplés. Mer mondom, olyan hatalmas gépek nem voltak, csak aza a tüzes gép, vagy olyasféle. Az udvarokon nem lehetett csépelni.

b) Hát ahogy tetszik tudni, mink jártunk avval a géppel csépelni, hát a lónak kitörte a hátát a izé, a hám. Mer megizzadt százszor is egy nap a izébe, hogyhíjjákba, a gépbe. Oszt ahogy leromlott a ló, kitörte a hátát a izé, a hogyhljjak, a hám, hát tetszik tudni, olyan seb vót néki, oszt onnan folyt — engedelmet kérek — a genny. Hát én hordtam ki vasárnaponként a lovat a izébe, hogyhíjjákba, a Tiszakertbe, meg összevissza, hát itt vótak olyan hatalmas tőgyfák a laposon. Oszt arra mentem, oszt ahogy a genny kijött belőle tetszik tudni, abból a hátából, hát beleesett egy szem makk. A lónak a hátába. S abból meg egy olyan hatalmas fa nőtt ki, de olyan hamar, hogy nagyon hamar... És tetszik tudni, ahogy kimászott .., vagy kinyőtt a hátából egy az a makk, izé, az a makk — igen, a makk, hát mán egy hatalmas tölgyfa lett belőle. Hát egyszer oszt mán megyek... olyan fiatal fa vót, osztán mennék, vinnék a lovat a Izé, a tőtésen, hát ahogy vinnék a lovat a tőtésen, hát úgy le is térgyeit, meg se tudott az ég alatt..., mer olyan ala ..., úgy lehajlott a felleg. Meghajlott a fa is. Oszt azon meginten sok szép madarak vótak, meg mindenféle, hát vót egy szép sárga madár, hát én akartam felmenni.

Addig mentem, addig mentem utána, ahogy csalt mindig feljebb-feljebb, hogy utójára felmentem az égig. Hát mán felmegyek, hát má’ széjjelnézek ott fent! Hát ahogy felmegyek, hogy széjjel nézek odafönt, hát csaltak a régiek, akik meghaltak. Hát csaltak már fel, hogy nézzek széjjel. Felmentem, hát mikor jönnék visszafelé, hát már nem tudok, mert a ló elment onnan. Jtt oszt azt mondják az emberek, hogy nem úgy pajtás! azt mondja — sodorjunk korpából kötelet, azt mondja. Osztán hozzá fogtunk sodorni korpából kötelet. Oszt ahogy jönnék..., jöttem vón lefele, azt mondták: az mán háromszor is leér. Hogyne kanpaszuly! — félig se ért le! Akkor én hozzáfogtam tódozni-fódozni a korpakötelet. Addig tódoztam-fódoztam a korpakötelet, hogy utoljára a korpakötel elszakadt. Én meg beestem nyakig a fődbe. Hát kiabáltam, hogy segítség! segítség! — nem vót kinek kiásni. Én megintem oszt hazaszaladtam ásóér, kapáér, oszt kiástam magam.

c) Mikor kiástam magamat, jönnék hazafelé, hát itt meginten a Bánóciék sajtójába kerültem. Ahogy a Bánóci sajtójába kerültem, hát ott meg el vót készítve valami izé, hogyhíjják, olyan lacikonyha féle-forma. Hát én meginten úgy bebújtam a garatba, mer láttam, hogy ott mán jönnek az emberek. Jöttek is nemsokára sokan. Hát azok meg betyárok vótak. De én nem tudtam, hogy betyárok azok. Hát behúzódtam a garatba. Ezek hoztak egy hatalmas ökröt, mindjárt le is vágták és hozzáfogtak... A rakoncát meghegyezték, osztán a rakoncára húzták a izét, a nagy darab ődalasokat, osztán úgy sütötték. Meg nemcsak ódalast, hanem húst is. Addig sütötték, addig sütötték, hogy ették is, meg sütötték is. Hát én meginten ahogy a garatba vótam úgy lehúzódva..

(A további rész törölve./

... hozzávágódott ahhoz a nagy diófához, aki ki van vágva. Hozzávágódott a hordó, széjjelömlött. Én meg hirtelen eleresztettem a farkas farkát, a farkas elszakadt, én meg itt maradatm.

d) Gyüvök befele, hát látom, hogy valami hogyhíjják, valami nagy vendégség készül itt. Hát hő, uram isten! Hát nem is tetszik képzelni, hogy mi vót itt! Hát a nagyapám megszületett, hát a keresztelője vót! He, he, meginten, hát a nagyapámnak a keresztelője.

e) Hát én meg osztán, hogy ne legyek idehaza, hogy apámtú ki ne kapjak, hogy ilyen sokáig csavarogtam összevissza mindenfele, hát elmentem, kivittem a lovat, hogy fog legelni. Hát ahogy kivittem a lovat, hogy fog legelni, a lovat összehajtottam, a fejem alá tettem, a nyerget elcsaptam izé, hogyhijjákolni, legelni. Hát még most is ittvagyok, kérem szépen.