Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - Dávid Teréz: Aranka III.
— Hát jő ..akkor várok ... Mária legszívesebben ezt mondta volna: Ne várjon, nagyapa... Ne várjon, ő nem jön, de itt maradok magukkal én. Magukkal maradok, mert maguk közé tartozom, anyám rám bízta magukat, mikor a gárdista pokolból megléptem, azt mondta, menj Pestre, vigyázz nagyapádra és magadra is vigyázz, Mária... Nem, ezt nem mondta, hiszen akkor még nem is voltam Mária... Azt is meséld el nekik, hogy mi történt itt velünk, figyelmeztesd őket... — És az ember, akinél bujkáltok, rendes hozzátok? Máriának akkor azt kellett volna válaszolnia, az nem „az az ember”, hanem a Karcsi ... illetve nem is Karcsi, hanem Bandi, a Piros férje. Azé a Pirosé, aki ott dolgozott a Nefelejcs utcai üzletben. Karcsi Piros bátyjának, Bandi pedig Karcsinak a papírjaival... Hisz érti, nagyapa? Dehogyis érti! Nem is lehet ezt megérteni... Olyan komplikált az egész... És Aranka sem Aranka... De tulajdonképpen nem is tudom az igazi nevét. Ott találkoztam vele az elhagyott mezei csőszházban, amikor megléptem Szeredről... Tudja, nagyapa, mi az a Szered? Nohát, az a szlovák Kistarcsa... Amikor megláttuk egymást, megrémültünk egymástól, de annál boldogabbak voltunk, egyikünk sem — kopó... Én nem hittem, hogy túlélem a vészkorszakot, mert tudja, nagyapa, én nem tudok hazudni... De Aranka megkérdezte tőlem, akkor miért mentem az irhámat... így mondta: irhámat... Nem ütköztem meg ezen, azt válaszoltam, nem az irhámat mentem, hanem egy üzenetet viszek a szlovák hegyekből bizonyos Molnár- nénak... így kerültem az autójavító műhelybe. Molnárné azután megtanított tovább élni. Kibírni, hogy elvitték anyámékat. Feladatot tűzött ki elém, célt adott az életemnek. De Molnárné alámerült, Aranka pedig letért a közös útról és magával vitte a bátorságomat. Kínos az önvád, nagyapa, mert én forradalmat akartam csinálni vele, de a forradalom vágyálom maradt s ez az álom elnyelte Arankát. Ilyeneket szeretett volna mondani Mária az öregnek, ha értelmét látja az őszinteségnek. Talán el is mondja, mert szüksége volt végre egy kis igazságra. Le akart kuporodni a batyura, mely a néni mellett púposodott a földön. Rá akart ülni, hogy nagyapja vállára hajtsa gondterhelt, bánatos fejét, de a batyu megmozdult, egy gyerek volt... Az unoka ... És azt mondta: — Éhes vagyok! Ettől a két szótól Máriának hirtelen a tudatáig ért Molnárné tanítása. Van valami, ami hatalmasabb a halálnál. Az Élet az! — Gyere — mondta a gyereknek és felemelte a földről. — Veszünk kenyeret, hozunk nagyapának is. — Azután az aktatáskát a hóna alá szorítva megindult az unokával a kijárat felé. Senki se állta útjukat. December végén a németek legyilkolták az orosz parlamentereket. Január közepén felrobbantottak valamennyi hidat. Felszabadult Pest. Budán csak akkor kezdődött az élet-halál harc. A várból kitörtek a nyilasok... Beborították tetemeikkel a Széli Kálmán teret. Elérkezett a Forint utcába a háború. Az utca végén dúlt a csata. Ekkor távozott a házból Mária. Valóságos kis karaván követte. Ellenállók, szökött katonák, bujdosó zsidók... Elindultak az olasz fasor felé, a Pasaréti útra, mert az már a szabadság földje volt... Karcsi február elején hagyta el a házat. Azt mondta Pirosnak, hogy Szakasitshoz megy, és Buda felszabadulása után visszatér. Meghagyta, hogy Piros költözzön fel a Hollósné lakásába, de ne dugja ki gyakran a fejét az ablakon, mert egy eltévdt golyó eltalálja. Piros ekkor nyerte vissza végleg a bezélőképességét és az arcszínét. Február közepén kitűzte lakása ajtajára a Karcsi névjegyét — Gács Andor... Mikor Kata meglátta, becsengetett és megkérdezte, hogy kicsoda az a Gács? — Hát ki lenne? A férjem — válaszolta győzelemittasan Piros. — A maga Karcsija, drágám... — és úgy nevetett, mintha ő nyerte volna meg a budai ostromot. Kata báván hallgatott. Piros hóna alól közben az Erzsi feje is előbukkant. — Az én apukám ... — csivi- telte. Mocskos is eltűnt. Az irhája később előkerült az egyik szemétbucka alól, de a kutya nem volt benne. No hja... ínséges, nehéz időket vészeltek át akkoriban Budán. Katával mi történt — nem tudom, összekerült-e Józsival? Rövidesen én is elhagytam a Forint utcát, azóta se néztem oda. Felejteni akarom a képet, mely távozásomkor
