Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Lenčo, Ján: Út — kezdethez és véghez
A legyőzőitek a sorsukba való végső belenyugvás fásultságával és közönyével mozogtak fel-alá ketreceikben. A látvány egy olyan állatkertet idézett, amely kegyetlen természetességével és egyhangúságával borzasztja el a látogatót. Amint ráesett a pillantásom, ismét a homályos és elrémisztő megérzésein kerített hatalmába. Kővé váltan állt az egyik ketrec előtt, görcsösen kapaszkodott a rácsokba és kiguvadt szemmel meredt öt fogolyra, mintha szeretné elbűvölni őket. Azok pedig, úgy tűnt, alávetik magukat akaratának, mintha megéreztek volna valamit, ami nekem idegen és távoli volt. Fokozatosan nekibátorodtak, a rácsok közelébe merészkedtek, hozzáértek a vashoz, s ugyanúgy néztek rá, mint ő rájuk. Elrettentő, borzalmas látvány volt, s úgy éreztem hirtelen, hogy a talaj mozdult meg alattam. Elvesztettem minden biztonságérzetemet, és pár pillanatra úgy tűnt, hogy köztük és a hatalmukban vagyok én is, s már-már azzal sem voltam tisztában, hogy valójában a rács melyik oldalán is állok. A képzeletnek ez a játéka később elmúlt, de tovább figyeltem őket. Mozdulatlanul álltak egymással szemközt, kölcsönösen méregetve egymást. Rászóltam. Meg sem hallott, annyira összpontosított. Ismét szólítottam őt, mire összerezzent, mintha erőszakosan ébresztették volna fel mély álmából és odajött hozzám. Amikor este magunkra maradtunk a lakhelyünkön, kerültem minden beszélgetést. Mintha attól féltem volna, hogy nem tudunk kitérni délutáni tapasztalataink elől. Később közösen megszövegeztük a központnak küldött jelentésünket. Egyfajta élvezettel, elkeseredésemben és tehetetlenségemben feltörő élvezettel úgy fogalmaztam a jelentést, hogy a leggyakrabban az alacsonyrendű lények forduljanak benne elő, és szándékosan állatoknak neveztem őket. Alacsonyabbrendűségük legnyilvánvalóbb jegye, állapítottam meg a jelentésben, hogy helyzetük fölismerésére valójában képtelenek és elkerülhetetlennek látják azt. Alaposan végiggondoltam magamban, hogy valójában nem minden foglyul ejtett lény válik rabszolgává, csak azok, akik rabságukról úgyszólván nem is vesznek tudomást. Ogy találtam ... Mindannyiszor rálestem, amikor kiejtettem az állat szót. Arra vártam, hogy fölnevet. De nem nevetett. Fel sem figyelt rá. Ettől kezdve állandóan szemmel tartottam őt, lopva vigyáztam minden lépését és mozdulatát. Mindjárt másnap megkérte a vezetőnket, hogy megint kísérjen el minket a sivatagba. Órákig álldogált a ketrecek előtt, képtelen volt elszakadni tőlük, s úgy látszott, hogy teljesen megfeledkezett az idő múlásáról. Viselkedése a kísérőnket is meglepte egy kissé. Pár nap múlva ismét a sivatagba kéredzkedett, s megintcsak szó nélkül ráálltak a szavára. Kísérőinkben szerencsére olyan mélyen gyökerezett a felsőbbrendűség tudata, hogy még most sem ütköztek meg furcsa kívánságán. Annál inkább kellemetlen, sőt ellenszenves volt az egész nekem, s csak azért mentem vele, hogy egy pillanatra se tévesszem őt szem elől. Nem hagyott nyugton közben az a gondolat, hogy a sors, amit akkor hívtam ki magam ellen, amikor szövetkeztem vele, baljós beteljesedéséhez közeleg. Tehát feszülten figyeltem őt. Valahányszor eljutott a ketrecekhez, mindig ugyanaz ismétlődött meg. Csak állt, mozdulatlanul a ketrecek előtt, mintha igyekezett volna megbűvölni az állatokat. Egyszer aztán, amikor már-már erőszakkal kényszerítettem őt a visszatérésre, valami furcsa hangot hallatott. Olyat, amilyet még soha életemben nem hallottam. Valami sötét tónusú, bugyborékoló, nem emberi hangot... És megint azon volt minden erejével, hogy késleltesse a bolygóról való elutazásunkat. Kétszer is elhalasztotta az időpontot, másodszor csak hosszas magyarázkodás és rábeszélés után kapta meg az irányító központ a beleegyezését. Továbbindulásunk előestéjén az utolsó ellenőrzéseket végeztük az űrhajónkon. Egyszercsak arra kért, megalázkodva szinte, könyörögve és önkínzóan, hogy dolgozzak egyedül, mert szeretne elmenni egy rövid időre. A beleegyezésemet már meg sem várta. Elment. Utána fordultam. Tudtam, hova megy. Az villant át az agyamon, hogy most már történnie kell vele valaminek és talán már nem is tér vissza. Nem így történt.
