Irodalmi Szemle, 1976

1976/9 - Zalabai Zsigmond: Mérlegpróba (A „Négyek” költészete)

Lírájának fejlődésvonala nem egyenletes; valójában még mindig keresi önmagát. Küzdelme az élménymegteremtő költészet birtokba vételéért még korántsem fejeződött be. A Kérgek (1969) mintegy húsz szerelmes versében ugyanis makacsul visszatér korábbi élményelmondó lírájának bőbeszédűsége és minden, ami evvel jár: a kopott rekvizitum (a szerelem „lángra lobbantja véred piros folyamát” — Hozzád is eljön a szerelem), a slágeirszövegbe oltott verbalizmus: „S mintha csak véletlenül — / kimondom: Szeretlek / S mintha egészen I másról lenne szó / mondod te: Szeretlek // S attól a perctől / körülöttünk már / csak ez a nap ragyog / csak ezek a madarak fütyülnek / csak ez- a fű suhog / csak ez” (Tavasz). Pályáját végigkíséri a zavaró stílusinterferencia: az élményelmondó és élménymegteremtő (az élményt n nyelvbe kódoló) líra módszereinek, illetőleg stiláris újításnak és rekvizitumoknak a keveredése. Verbális fantáziája meglehetősen szűk keretek között marad, egy-egy — nem kulcsszó értékű! — szóképe többször is felbukkan. Az első kötet 27. lapján olvasható „késszárny” metafora a 123. oldalon „késéles szárny” formában ismétlődik. 23. oldal: „Fényhernyók tekeregnek”; 25. oldal: kékre dermedt jényhernyócskák”. Első kötet 19. oldal: „Szerelmünkből menynyi karcsú, piros virág fakadna”. Harmadik kötet, 19. oldal: „Szerelmünk piros virág”. Harmadik gyűjteményében „a köd ijedt tehenei partra úsznak” képre hatvanhat oldalnyi távolságból „az ősz útjain ködtehenek legelnek” sor visszhangzik. Summa summa- rum az ismétlődések a stílus beszűkülésének a veszélyét hordják magukban.

A nyelvi sík vizsgálata azt mutatja, hogy Tóth Elemér meglehetősen szűk látószögből szemléli a világot. Témái, gondolatai ugyancsak gyakran ismétlődnek. Kelten című gyűjteményének csaknem az egésze, a Kérgeknek az egyharmada a szerelem és család témakörében marad. Verseinek nagyobb hányadában pusztán érzelmileg éli át a valóságot; történelmi-szociológiai meghatározottságú gondolati rendszert még nem sikerült kialakítania. Költészetének egészéből egy sajátos világnak még csak a körvonalai rajzolódnak ki; a markánsabb képet a jövőben kell megteremtenie.

BATTA GYÖRGY (1942 —)

Líránk középnemzedékében Batta György volt az egyetlen, akit már indulásakor (Virágot nyit a puskacső, 1965) sem érintett a költészetünk fejlődését sokáig meghatározó falusi-paraszti élményvilág. Idegzete, úgy látszott, korra hangoltabb; világa pedig nyitottabb. Szókincse hajlékonyabb, frissebb volt mint a vele egyazon évben kötethez jutó költőtársaké (Kulcsár Tiboré, Tóth Eleméré, Farkas Jenőé); jó érzékkel kerülte el a nyelvi sablonokat, teret adva az élőbeszéd természetességének, az argónak, a modern kor valóságát tükröző szavaknak (rakéta, űrhajó, lombik stb.). Koncsol László a fiatal költő verseinek zeneiségét, Milan Pišút a képiségét dicsérte. Batta György valóban nem volt híján egyik adottságnak sem. Példaként Este című szép miniatúráját Idézhetjük: „A szemetet összeseprik, / a csillagokat az égre kiseprik, / finom szálai szempilládnak / pici seprőként nekiállnak, / házat is, fényt is elsepernek, / az egész világot kirekesztik. // Gondolj ilyenkor rám egy percig ”

Szemléleti frisseségét, megkapó naivitását és kamaszos tisztaságvágyát a kritika költészetünk üde színfoltjaként tartotta számon. Líraiságot és epikumot összemosó hosz- szabb verseiből a világra csodálkozó, mesélő kedvű gyermek hangját hallották ki. Világérzékelése sok esetben a gyermekrajzok primitív bájára emlékeztet. Vers egy fekete bogárkáról című költeményéből idézzük: „Bn már úgy találtam szegényre, / ahogy összenyomva keményre, / feküdt füzetlap-ravatalán. / Nosza, elő a tollat, / rajzoltam köré koporsót, / feje fölé parányi keresztet, I s kis sírfeliratot is: / Bit szegény vagy negyven napot, / de összenyomták füzetlapok, / ezért itthagyott csapot, papot.”

Epika iránti vonzódásából alakult ki az a fajta verstípus, melyet a leginkább talán szituációversnek nevezhetünk. Szerkezete: egy bizonyos A helyzet, egy ezzel kontrasztív viszonyban álló B helyzet, végül a lezárás (C), amely párhuzamot von a két szituáció között. Korai példája ennek a módszernek az Egy szekérderéknyi csillag között. Az A helyzet a természeté, az idillé („... a világ legkisebb patakja... két lepke, három bokor és egy virág tartozik hozzá...”). Az ellenkép a civilizációt idézi (limlomos udvart, kopott barna kutyát, érthetetlen barbár gazdáját, „aki egy gereblye nyelével