Irodalmi Szemle, 1976
1976/7 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Zolczer János: A hosszúház élete
Városba vágynak, de ha néha is jutnak a közeli kisvároskába, az adott szórakozási lehetőségek közül csak a kávéházat használják ki. Fontosán tudják, mennyibe kerül egy féldeci konyak, rum, egy doboz Sparta, de a kenyér, liszt, cukor áráról fogalmuk sincs. Sajnos, ez utóbbi nemcsak e két lányra jellemző. Félő, hogy már minden csé- szealj-korszakbeli utópisztikus adat érdekli a fiatalokat, csak az átélt mindennapok valósága hagyja őket hidegen. Nagy többségükre igaz, még nem jellemző az állításunk, de számos figyelmeztető és okító példát találunk már rá. A lányuk szerint apjuk folyton ezt ígérgeti nekik: „Édeskéim, holnap már elköltözünk innen, városi »csinzsákba« megyünk lakni. Azért nem építek itt a faluban új házat. Elmegyünk, és ott majd más lesz az életünk.” A lányok minden este a „holnapi” költözés reményében alszanak el, s csalódottan, visszafojtott undorral ébrednek. Meddig? Sem ők, sem a szüleik nem tudják. Máskor, ha kedves, szép emléket hoz egy-egy estéjük, már a „holnaputánról” is eltűnődnek. Két éven belül mindketten karikagyűrűt szeretnének viselni. — Ha módotokban volna, mit változtatnántok ezen a házon? — Berendeznék magamnak egy külön bejáratú szobát, ahol egy tévé, egy asztal, egy magnó, egy ágy meg egy srác lenne csak. — Én először kívülről hoznám rendbe a házat. Az embereket pedig belülről, mert még régiesek, falusiasak. Régiesek, falusiasak? Náluk az új, a városias életforma csak az üzletsorok és a toronyházak alakjában jelentkezik — álomképszerűen. Ezt kívánják! Meg a munka utáni „fotelos” életet. A raponta ismétlődő bálokat, mulatságokat. Az alvás-szórakozás-életformát. Fel kelllene már őket rázni! De lehet-e ilyen tudatban hagyni — akárcsak egy pillanatig is — az embereket? Lehet-e többet kívánni azoktól, akik a többet nem is ismerik? Felelősségre lehet-e vonni őket? Tornyosulnak a kérdések, de aláhúzom a választ : Lehet! A lányok gyakran kiállnak a széllelbélelt autóbuszmegálló bódéjába és bámulják a buszokat, amelyek bármelyikére visszatekintés nélkül bármikor felszállnának. De csak a reggeli fél ötös az ő járatuk, amely a Tesla, n. v., huszonnyolc kilométerre levő üzemébe viszi őket, ahol betanított munkásként dolgoznak. A munkahelyükkel (persze) nincsenek kibékülve. „Rosszak a vezetők, kevés a fizetés”. A tanulással, a továbbképzéssel nem is számolnak. „Nem nekünk találták ki”. Azt mindenesetre még nem tudják, hogy nekik „mit találtak ki”. 4. A H.család jobbról az első két szoba-konyhás lakásban él. Ha a faluban felőlük érdeklődöm, mindenki csak legyint egyet: — Elúszik a kezük alatt a pénz. — Nincs azoknak semmi céljuk az élettel. — Minden fiatal család összekapar magának legalább egy kis házra valót. De ezek még arra is lusták, hogy takarékoskodjanak. Ténymegállapítások. Lacinak és Erzsinek, amikor közösen nekivágtak az életnek, a rajtuk levő ruha volt minden vagyonuk. Laci még katona volt, amikor Erzsi, tizenhat éves fejjel, teherbe esett. A szülei csaknem kidobták őt. De Laci mellette állt és feleségül vette. A szülők később az unoka kedvéért, megbékéltek, segítettek rajtuk. Akkor már több, mint egy éve laktak a hosz- szúházban. Igen ám — mondják a faluban —, de ennek már közel tíz éve lesz, s azóta a munkahelyét többször is változtató férj, meg a néha-néha idénymunkát végző asszony keresetéből félre tehettek volna már némi összeget, és állami kölcsönnel kiegészítve egy új, saját ház építését is megkezdhették volna. A fiatalasszonynál a takarékoskodás felől érdeklődöm.
