Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Szeberényi Zoltán: A csehszlovákiai magyar irodalomkritika 25 éve

jelenségeit. így részben csökkentheiti azt a veszteséget, ami Fábry halálával érte irodalmi életünket. Az igen színvonalas kötetéből főként Az irodalmi értékelés problémáiról, a Valőságábrázolás — realizmus és a Kommentár az amerikai új kritikáról című írásai emelkednek ki gondolatgazdagságukkal, világos okfejtésükkel, elméleti megalapozottságukkal.

Tematika bővülést és módszertani gazdagodást jelent Zsilka Tibor (1939 —) könyve is (A stílus hírértéke, 1974), aki az elsők között alkalmazta magyar nyelven a matematikai módszereket, az információelmélet egyes elemeit, a statisztikai eljárások némelyikét stb. irodalmi műalkotások elemzésére. Kutatói figyelme főként a nyelvi — stilisztikai jelenségekre irányul. Munkássága kezdeményezést jelent magyarországi viszonylatban is.

Mindkét említett szerző munkássága inkább közvetve befolyásolja a csehszlovákiai magyar irodalomkritika fejlődését, a szélesebb olvasóközönség irányítására és nevelésére alig vannak befolyással. Ennek Tőzsér Árpád és Duba Gyula — két aktív írónk és szerkesztőnk — kritikai munkássága felel meg jobban. Mindketten tevékeny résztvevői irodalmi életünknek, s jelentékenyen hozzájárultak a hetvenes évek elején jelentkező fiatal írók és kritikusok fölfejlődéséhez, csoporttá szerveződéséhez. Különösen Tőzsér Árpád, aki irodalomszemléletével, költői, műfordítói és kritikusi gyakorlatával talán a legmélyebb hatást gyakorolta rájuk. Kötete (Az irodalom valósága, 1970) arról tudósít, hogy érdeklődési köre szerteágazó, de valamilyen vonatkozásban mindig az irodalom lényegi problémáira irányul. Tanulmányai, esszéi, jegyzetei a helyét kereső, az örökké tépelődő, a jelenségek mélyére hatolni igyekvő ember attitűdjét tükrözik. Az eredeti gondolatot és költői megnyilatkozást becsüli a legtöbbre, kritikusi- esszéírói tevékenységét is az eredetiségre törekvés hatja át. Ezért provokál gyakran vitát, ellenvéleményt megjegyzéseivel. Jelenléte pezsdítő hatással van irodalmi életünkre. Nézetei, gondolatai sokban visszacsengenek a hetvenes években fellépő írók, költők tevékenységében.

Duba Gyula, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Valóság és életérzés (1972) címen tette közzé tanulmányait. Érdeklődése leginkább a csehszlovákiai magyar irodalom alapvető kérdéseire: létfeltételeinek és létmódjának problémáira irányul, Különösen az összefoglaló jellegű, egy-egy irodalmi problémát egészében áttekintő tanulmányai hasznosak. Írói portréi, műfaji fejlődéstörténetei, írószövetségi beszámolói irodalomtörténetünk forrásaivá váltak. Kritikusi, szerkesztői munkájával — ahogy összeállításunkból is kiderül — egyik irányítója irodalmi életünknek.

A hetvenes évek elejétől kezdtek rendszeresen publikálni azok a fiatal írók és költők, akiket a harmadvirágzás legfiatalabb nemzedékeként szokás emlegetni. A jelentkezésük körül kipattanó viták arra késztették őket, hogy átgondolják és megfogalmazzák irodalmi irodalmi célkitűzéseiket, rendszerezzék ismereteiket. Többen közülük már kezdetben sikeres kirándulásokat tettek az irodalomkritika területére. Ezek közül különösen Zalabai Zsigmond és Mészáros László tevékenysége tűnik ki, akik főként módszereikben és szemléletükben jelentenek új színfoltot kritikai gyakorlatunkban. Kritikusi öntudatuk határozottsága, irodalomszemléletük korszerű- és sokrétűsége is megkülönbözteti őket az előző korszakok pályakezdőitől. Zalabai Zsigmond első kötetének (A vers túloldalán, 1974) bevezetőjében a következőképpen határozta meg kritikusi célkitűzéseiket: „A jövő útja — egy olyan szintézis felé kell hogy vezessen, amelyben a Fábry-féle valóságérzés és etikai érdeklődés egyensúlybe kerül az esztétikai elemzéssel, az irodalmibb és műközpontúbb gondolkodással: egy olyan eszmény felé, amelyben a „valóságirodalom” és „az irodalom valósága” fogalma nem dilemmát, hanem egy és ugyanazon dolog dialektikus egységét jelentik.” Minden jel arra mutat, hogy a Fábry jelölte úton haladó kritikusok tovább tökéletesítik irodalomszemléletüket, műelemzési módszereiket, s a következő negyedszázad irodalmi életében és gondolkodásában fontos szerepet kapnak. Zalabai főként a művek sokoldalú megközelítésében, a különféle elemzési eljárások alkalmazásában, Mészáros pedig a történelmi-társadalmi háttér, a filozófiai-lélektani összefüggések feltéréséban már eddig is felfigyel- tetőt alkotott.