Irodalmi Szemle, 1976

1976/7 - Duba Gyula: Vakaródzó Balambér

Így aztán a hónap utolsó előtti napján elutaztunk a feleségemmel a szülőfalumba. Hajnalban keltünk s a korai vonattal mentünk, hogy idejében ott legyünk. A nemzeti bizottság épülete előtt egy fővárosi rendszámú, feketén csillogó Tátra — 603-as állt. Az impozáns gépkocsi jelenléte kellemesen emelte az alkalom komolyságát, de kissé csodálkozva állapítottam meg, hogy a községháza előtt nem tolong a nép. Mintha már elvégezték, lebonyolították volna az adásvételt. Csak nem késtünk el, a hivatali kocsi még itt áll! Teodolit főháromszögelőt a nemzeti bizottság elnökének a szobájában találtuk. Egye­dül ült az asztal mellett, pedáns külsejű, ősz hajú, zömök, idősebb férfi, aranykeretes szemüveggel, előtte fekete irattartó, szürke páncélkazetta, egy térkép, körző, vonalzó és logarléc. Komoly, tekintélyes jelenség. Bemutatkoztam. A feleségem mellettem állt és Teodolitra mosolygott, aki sokáig keresgélt a fekete irattartóban, elővett belőle egy kitöltött ívet, elém tette és ápolt, fehér kezével megmutatta, hol írjam alá. Míg az ívet tanulmányozta, a páncélkazettá­ból kivett harminchat koronát és komótosan leszámolta a feleségem elé, aztán várt. Meglepetten kérdeztem tőle, hogy mi ez a pénz, az útiköltséget is megfizetik? Akkor viszont kevés, mert kettőnknek nyolcvan koronába került ide az út. S vissza ugyanannyiba kerül. — Nem útiköltség — mondta nyugodtan és magabiztosan —, a vételár... húsz árért, áranként egynyolcvanával az éppen harmincnyolc korona. Rémülten összenéztünk a feleségemmel, a golyóstoll habozva megállt a kezemben. Ezért kellett idejönnünk? A feleségem meg is kérdezte: — Hát ezért kellett idejönnünk...? — Előírás, hogy a szerződést a helyszínen kell megkötni — tárta szót a karját —, kérem, én betartom a rendet, ez hivatali kötelességem... Ekkor fejembe tódult a vér és feltámadt bennem jobbágy őseim makacssága, inely- lyel valamikor a verítékkel szerzett földekhez ragaszkodtak. — Akkor kisajátítom — mondta Teodolit érces hangon —, törvény van rá, hogy ilyen esetben kisajátíthatom, az előírások megengedik ... A vételárból hazafelé megebédeltünk, de tíz koronát még rá kellett fizetnem. — Nem kár a Besföldért — vigasztaltam bágyadtan a feleségemet —, jó, hogy eladtuk. Mindig nehéz, márgás föld volt, teli perjével, megkínozta az embert... ¥ akaróhó Balambér Szereplők: Humorista Ismerőse Ismerős: Aá... jó napot kívánok! Szeretettel üdvözlöm, kedves mester. Humorista: Tiszteletem. Rég láttam. Merre járt? Ismerős (rejtelmesen nevet): Hehehe... igen, igen... csak úgy jártam, járogattam, ügyeim után, dolgaim után. Tulajdonképpen itthon voltam... azazhogy nem voltam sehol... Humorista (habozva): Persze, persze... Mégis mintha láttam volna valahol, úgy rém­lik, szembe jött velem az utcán, aztán váratlanul letért a járdáról és átvágott az úttesten, nem vett észre . . . (Óvatosan) Bár az volt az érzésem, mintha tudatosan kerülte volna el találkozásunkat... dehát bizonyára tévedtem ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom