Irodalmi Szemle, 1976

1976/6 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Csokonai Pozsonyban és Komáromban

tészetében. Csokonai a Lilla-dalokban éri el addigi költészetének: csúcsát, különösen az utolsókban, amelyekben a forró kapcsolatot követő csalódás megrázó élménye érzelmeit és líráját is elmélyíti. A tematikai egységet alkotó költemények egy része még a szerelem előtt íródott, de a költő ezeket átalakította, s egy tudatosan megszerkesztett kötetben, három könyvre (fejezetre) osztva, előszóval ellátva kívánta kiadni.Az irodalomtörténeti fontosságú, érdekes élőbeszédben vitába száll Kisfaludynak korábban megjelent dalaival, a Himfy szerelmeivel, de véleményét a szerénység és dicséret palástjába burkolja: „Vakmerőségnek látszik ugyan a Himfy szerelmei után Erato lantját valakinek megzenditeni merni mostanában. Nem azért, mintha egy egész nemzetben csak egy nyájas költőnek kellene lenni, vagy a tiszta és vétek kwül való szerelemnek édes jótéteményi, és azoknak az emberi szívbe és képzelődésbe olyan egyformák volnának a munkái, hogy az ember azoknak előadásában mindig egy húron kénytelen volna játszani... Nem is voltak csak az én verseim soha olyan céllal íródva, hogy belőlük egy és egymással összefüggő kis poétái román kerüljön, egyszer egyik darab készült el, másszor másik, némelyiket még 1793-ban csináltam... S van olyan is, amelyik 1802-ben jött ki a semmiségből.”

A továbbiakban Kisfaludy Sándor irodalmi mintáját, Petrarcát bírálta szonettjeinek egyhangúságáért, s így érezteti, hogy költeményeiben ő változatosságra és eredetiségre törekszik. Arról is szót ejt Csokonai, hogy kiélezett harc folyik a hangsúlyos és időmértékes vers hívei között, s találóan mutat rá az igazságra: „sem a hexameter valakit Virgiliusszá, sem a cadentia Tassóvá, sem a csupa folyóbeszéd Gesznerré nem. csinál.” Ö mindkét versnemben ír, s a Lilla-dalok mértékét így jelöli meg: 1. görög szabásúak kádencia nélkül, 2. görög szabásúak kádenciával, 3. németes mértékések kádenciával, 4. mérték nélkül kádenciával (kádencián a hangsúlyt, mértéken a vers- lábakot érti). Egy szerelmi ciklus kialakítására tett tudatos törekvéseit mutatja be az is, hogy néhány verset utólag írt hozzá, s az egészet „érzékeny dalok három könyvben” megjelöléssel szerkeszti, egységekre tagolja.

A ciklus némelyik versében nemcsak a Lilla neve emlékeztet Komáromra, hanem a jellegzetes sziget, a táj leírása is: „Amott egy nyársfa hívesében A fűzfa közt Találni a sziget mentén Egy tiszta közt. Itt a vad faunok irtoványi Megtetszenek: Az ősz Dunának szép leányi Itt fördenek.” A Lilla-dalok többsége rokokó jellegű; a játékos ötletek játékos ritmussal társulnak, csupán a Kazinczy által póriasnak ítélt kifejezések ütnek el a szokványos rokokó-artisztikumtól: „Kis Zefír mellére Csendesen borúlj, Félfedett csecsére Gyenge szárnnyal fújj.” (Az alvó Lilla felett) Gyakran a szokványos versekben is feltűni ka meghitt hangütés, a Petőfire emlékeztető élcelődés, mint például a Habozásban, amely a végén Vitéz Mihály és Lilla operettszerű verses párbeszédévé alakul át. „Itthagynám én ezt a várost, ha lehetne, Hogyha engem az én Lillám nem szeretne. Örömmel megválnék tőled komor város, Ha menésem az övével lenne páros... Öszveütném sarkantyúmat, megindulnék, Még e város felé háttal sem fordulnék.”

A Lilla-ciklusban található tájleíró részletek, néhol már Arany Jánost idézik realizmusukkal és pontosan találó szóképeikkel: „A rezzent gyíkocska a gaz között csereg, Megáll, liheg, száraz torokkal sziszereg. Sokszáz szöcske ugrál pattanó lábain A hévtől elaszott fűszálak szárain. Egyebek mind híves rielyeken pihennek, A dél forró heve elől félre mennek.” A vers címe Déli aggodalom, s a forró nyár leírása után forró szerelmének megvallásába csap át, a szerelmi tűz és víz (könnyezés) ellentétének hagyományos szóképét mesterien oldja meg: „Egyenes természet, hát rendszerént mégyen, Hogy aki mást éget, maga jeges légyen? Vagy Lilla is így ég, vagy szívem is fázik, Vagy a te hitvány törvényed hibázik: Vagy tán... Mit gondolok! Balgatag szózatok! Hisz égek, lám mégis vízcseppel hullatok. Olyan tűz ez, melyet gerjeszthet a jég is, Es lángokkal égvén vizet áraszt mégis.”

Szerelem és a filozófiálás kapcsolódik egybe az Ojesztendei gondolatokban, amelyről Julow Viktor találóan állapítja meg: „Csodálatosan meleg és lírai tónusú filozófia ez, ábzrándozóan és tűnődőn lebegő, pedig mindvégig szigorúan, kristályosán logikus. Az idő múlandóságának, a dolgok örök változandóságának antik közhelyét végtelenül finoman árnyalt, gazdag változatokban játssza végig valami gyöngéd, érzelmes önszánalommal, végtelenül nemes meghatottsággal mindenek közös sorsán, az elmúláson, amely alól Lilla szépsége, ifjúsága sem kivétel. Ahogyan borzongva és könnyű szédü