Irodalmi Szemle, 1976

1976/6 - Sz. Haltenberger Kinga: Az ismert ismeretlen

címmel (1925—26-ban), a kép Nyitrára kerül. Az Egyesület tagjai élete végéig kísérik hű barátságukkal.

Figyelme közben a nógrádi nép felé fordul. Talán a Szabadságharc dacos híveinek utódait lesi, az erőt, amely a várost újra felvirágoztatta. S érzékeny ujja rátapint a helyes pontra: a gazdagodó város a környező falvak termésére utáltán tárja kapuit a heti vásárokra tóduló kistermelők előtt. A környék palócai, a rimóciak és a detvaiak tömege nemcsak viselete tarkaságában jelent vonzó festői problémát, az odafigyelőt megragadja a karakterek sokfélesége is. Gyurkovits Ferenc legtöbb piaci jelenete a harmincas évekből és a negyvenes évek elejéről származik. A mozgalmas, sokfigurás életképeken érvényesül mindaz, amit a portré- és tájképfestő eddig tapasztalt. A jellemábrázolás itt nem a finomabb arcvonások révén, hanem az alak, a mozdulat segítségével sikerül. S a szabadban készült vázlatok tobzódnak az áradó napfényben. A posztimpresszionizmushoz közelítő mester itt a frissebb hatás érdekében tudatosan próbálkozik a színek foltszerű felrakásával, az expresszivitást megközelítő ecsetkezeléssel. Számtalan ceruzarajz előzi meg ezeket a kompozíciókat, a rajzművészet megannyi gyöngyszeme. Ezek a szerény vázlatok Gyurkovits bravúros rajzkészségéről tanúskodnak, arról az erősségéről, amelyik a számára minden festészeti technika és stílus szuverén művelését biztosította. A Pynakotheka régi festményeitől egész a posztimpresszionizmusig bármely korszak stílusában hozhatott létre festményeket. Igaz, ezt a sokoldalúságát sokan félremagyarázták, gyakran hivatkozva a képei közt előforduló ismétlésekre, amelyekre társadalmi és anyagi helyzete kényszerítette. Művészettörténetünk feladata lesz átrostální a még fellelhető Gyurkovits képek sorát, s kulturális életünk fejlődésében méltó helyére tenni a művészt.

Vásznain a városrészekről készült nagyszerű ceruza-vázlatai is a 20-as, 30-as években realizálódnak olajfestménnyé. A prózai kerítések, romosodó házak, csendes utcák, padlásföljárók Gyurkovits képein új értelmet kapnak. A fény igézetében festő művész számára mindez csak ürügy, hogy meggyőződjön a festészet hatalmáról. Amit a valóságban alig veszünk észre, az mesterünk képein beragyogja képzeletünket, felkelti bennünk az érdeklődést. Szinte romantikus hangulatot sugallnak a napfénnyel övezett öreg épületek. Ecsetkezelése itt is többnyire pasztózus, foltszerű.

Különös hangulatot örökít meg Gyurkovits a polgári életből merített zsánerképein. Az egyszerű, mindennapi élet apró-cseprő eseményei, gondjai ragadják meg figyelmét. Kislány a zongoránál, nagymama az unokáival, özvegy asszony a gyermekeivel, a művész családtagjai napozás, olvasás közben. A vérbeli festő mindenben vászonra kívánkozó témát lát: műterme rendetlensége ugyanolyan izgató téma, mint a verandára besütő nap foltjai, a vízhordó nő vagy a kosárnyi szétszórt gomba.

A korosodó mester 1945 után intimebb, családiasabb témákat választ. A természet- járás már fárasztja, a piac is egyre kevésbé vonzza, s ekkor foglalkozik egyre gyakrabban önarckép-festéssel. A korábbi évek különleges megoldásai: a szatír-önarckép és a csoportos önarckép — saját arcmása több variációban egy kompozíción — után immár az idős ember leszűrt életbölcsessége sugárzik késői önarcképeiről. Jellegzetes szakállas, szemüveges alakját ezeken a képeken különös béke jellemzi, bölcs derűvel néz velünk szembe.

A csehszlovákiai Képzőművészek Szövetségének egyik legidősebb tagjaként még erősen romló látása sem akadályozza meg munkája folytatásában. A Szövetség kiállítással köszönti Gyurkovits 80. születésnapját, s ami ritka alkalom: kollégái még a kilencvenéves mestert is felköszönthetik. Beszűkülő világa, a családi kör ihletik élete utolsó képeit. A televízióskészülék előtt ülő család játszó-tanuló kis unokája, a kert részletei.

Gyurkovits Ferenc életműve azt az ötven évet fogja át, amelyik hazánk fejlődésében a legtöbb változást tartalmazta. A vidéki csendes életmódban ezek a változások áttételesen tükröződtek, s művészünk alkotásai is inkább csak témaválasztásukkal jelezték őket, finom, intuitív ráérzéssel. A szorgalmas mester mennyiségileg nagy életműve tehát elsősorban művészi, kvalitatív vonatkozásban jelent az utókornak kutatási területet. Azzal az — ösztönösségében is biztos — úttal, amit Gyurkovits a stílusok váltásával megtett. Ahogy a minden nagy kulturális áramlattól távoleső vidéki városban képes volt életművében szinte párhuzamosan — utánérzésektől mentesen — reprodukálni a világon változó művészeti irányokat, mintegy saját belső fejlődése logikus folyomá-