Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - HAGYOMÁNY - Fried István: Berzsenyi Dániel eszményei (A költő születésének 200. évfordulóját ünnepeljük)
képes. Az enyésző pillanatnak, a látszatnak, a „jelenésének, a tűnő-tündér ifjúságnak értelme izgatják képzeletét, az értékeket immár mögöttük keresi, mi adhat tartalmat annak, ami e látszatok mögött van. Ezt az értéket keresi összegező jellegű epigrammájában, amelyet Napóleon bukása után írt. Előre bocsátjuk: ingerültség vezette e vers írása közben. S ez különbözik az eddigi Napóleon-portrétól, amelyet néhány költeményében megfestett. De ingerültsége a legkevésbé sem hozható párhuzamba a Beethovenével, aki Napóleon császárrá koronázásakor áthúzta az Ereoica- szímfónia élére írt ajánlását. Berzsenyi Napóleon-epigrammája csak a magyar (és nem-magyar] bonapartizmus kontextusában értékelhető helyesen. Az eddigi kutatás alig szentelt figyelmét annak, hogy a Kazinczy-levelezésben erre vonatkozólag bőséges anyagot taláhat. Kazinczy Ferenc írja 1813. május 16-án Dessewffy Józsefnek: „Hány ízben dicsőítette meg magát az a Génié, aki a Tuilleriei thrónuson ül, az ál- mélkodást s legforróbb tiszteletet érdemlő mérsékeltség által (...) Sokára eltért ezen módjától, s másoknak jusaikba nyúlást engedve magának. Ilyen vala elébb Hollandnak s később a Hanse Városoknak franciává tétele, s más egyéb, amit Néked élmondanom nem szükséges.” Majd 1814. május elsején így egészíti ki fejtegetéseit: „Napóleon nagy bizonyságát adja, hogy a Despotism maga alatt ás vermet.” Ungvár- németi Tóth László 1814.május 10-én küldi el levelét és epigrammáját (!) Kazlnczy- nak: „Napóleonra sok kemény Epigrammákat olvastam, latán, francz és német nyelven, — én ezt a magyart írtam reá: Ember volt Bonepárt, mikor olly nagy póltztra emelték Érdemei: ember vólt, s nem tsoda, hogy lebukott. A teljességre törekvés nélkül idézzük Pápay Sámuel levelét 1814. június 2-áról: „A Corsicai Nagy Ember, még azután is, midőn Moszkvánál bakot lőve, nagy emberem volt nekem mind addig, míg Decemberben a Törvényhozó Testet oly utálatosan nem despotízálá. Ekkor már én is megnehezteltem reá oly nagy mértékben, mint az előtt betsültem nagy tetteit. Ötét is megjátszottatta az emberi sors, s annyira ragad- tatá a szerentsével, hogy végre egészen megvakula s megsiketüle, senkit maga körül sem nem láta, sem nem halla. Ű nem járhata másként, mint ahogy jára, s esetét senkinek másnak nem tulajdoníthatja, tsak ön magának.” Végül Horváth Adám egy versrészletét idézzük 1814. június 13-áról: Istené a nép szava: — Istené és a nép java Vólt ösztön hogy koszorúmra koronát raknátok: Nemzet, amit eddig gyors kezemre bíztatok, Ám vegyétek tőlem vissza magatok ... En, ki pöröly vóltam törni a hatalmakat, Tettem, és aláztam Királyokat: Nép szavára mi vagyok? — Példa hogy minden Nagyok Az erőt, nevet, hatalmat másoktul bírjátok ... A néhány kiragadott idézet éppen nem a Napóleon iránti eredendő ellenszenvről tanúskodik, bár a nevezetes napóleoni kiáltványnak nem volt lényeges magyar költői visszhangja (ha csak nem számítjuk ide Batsányi tevékenységét!). A tragikus sorsú Napóleon ábrázolására törekszenek költőink, íróink: az érdemei miatt fölkerült ember megszédült a magasban, a nép, a nemzet visszavette tőle a megbízatást — hangoztatja az aktuális célzatot kimondó Horváth Adám. Ilyen hangok — persze — a német irodalomban is fellelhetők. Schlegel például eleinte az új humanitást kereste a megújuló Franciaországban, de a gloire-tól megittasult franciákat, a francia nacionalizmust találta helyette, amely ellen a német nacionalizmust ébresztgette, E. M. Arndt gúnyolódva ír Korszellem című munkájában: ahová csak mentek, a franciák szabadságfákat ültettek, de a háborús költségeket az új testvérekkel fizettették meg. Majd az olaszokat figyelmezteti Montesquieu szavaival: csak egy szabad nemzetnek lehet felszabadítója, egy igában sínylődő csak másik elnyomót kaphat. Berzsenyinek közvetlen tudomása lehetett a franciák magyarországi betöréséről, apja birtokára is beszállásolta magát egy csapat. Mindazonáltal az 1814 májusában készült Napóleonhoz című verse a Kazinczy-levelevésből idézett megnyilatkozások közé illeszkedik, csakhogy a szétszórt gondolatok itt töményen, összefogottan jelennek meg. Az egy len
