Irodalmi Szemle, 1976
1976/5 - Gál Sándor: Papírmáglya
Nem a szó a költészet lényege. A költészet lényege az idő és a csend. Nem a mérhető Idő, s nem a mérhető csend. A mérhetetlen és a megfogalmazhatatlan. Az idő és a csend, amely a szavak, a szótagok, a betűk közötti teret kitölti; az az idő és az a csend, amely a sorok között válik „vers-anyagúvá”, vérré, hússá, teljes anyaggá, amely önmagát termékenyíti, hogy tovább szaporodhasson, hogy kitölthesse azt a teret minden irányban, amelyre a nyelv, az értelem, a gondolkodás, külön-külön képtelen. Csak a szélhez hasonlítható, amelyből a hang született. A hangnak még van némi köze ahhoz, ami költészet, mert a hang még nem a teljes beszéd, hanem a csendből elinduló ritmus első Jele, annak első megnyilatkozása. Egy hang még nem lehet költemény, kettő már csak „csalás” lehet. A versben mindig a messzeség számít. A költészet lényege a távolság felismerése, amely pedig idő és csend. Aki ezt emberi nyelven képes megfogalmazni, az költészetet teremt. Hajlandó vagyok feltételezni, hogy az imént említett távolság, csak a szél áramlataiban létezik a földön és a földön kívül. Talán ebben sodródik a mindenségben mindaz, amit emberi nyelvünk földi méretű és értékű szavaival meteoroknak, tejutaknak, galaktikáknak nevezünk. Az emberi értelem és logika igyekszik minden Jelenséget törvények béklyójába zárni. Felszabdalta a (Csendet és az időt is, pedig e két hatalom nem fér bele az emberszabta törvények keretébe. Mert nincs mértékük. Aminek pedig nincs mértéke, annak törvénye se lehet. Különben is minden mérték és minden törvény viszonylagos. Az igazi versben pedig az a lényeg, amit nem mondok ki, s az a mérték, ami lekottázhatatlan. Ma a költői vállalkozás feladata ennek a Jelrendszernek a létrehozása. Mert szádunk a költészetet törvényen kívül helyezte. Pontosan azért, mert azt a két tényezőt, amely a lényege, képtelen törvényekbe zárni. Az időről és a csendről beszélek. Vagy ha úgy tetszik, a magányról, az egyre mélyebb magányról, annak felismeréséről és felismertetéséről. Az időről és annak felismeréséről és felismertetéséről. (Ráolvasó) Játék- és ritmuskísérlet azám törtem ida alá tépi megő szové talá bóda bóda ijjú fonta csurra enkő habú onka búa búa sédi pörge köve sóbra hiá sörbe dúha rotni iilé sinté púha tőbe sirkelinté gyóki nyáma imár abra kőha luzni kansé zabla tű zaláng és égi lobbra törrent erőn üté dobra
